Főkép A magyar nyomdászat egyik legnevesebb alakja, Kner Izidor 1860-ban született egy gyomai zsidó család gyermekeként, majd amerikai álomba beillő karriert futott be, miután önképzéssel és állandó tanulással könyvkötősegédből Magyarország egyik legjelentősebb nyomdájának tulajdonosa lett, akit tipográfiában a modernitás, munkaadóként az emberségesebb alkalmazási feltételek úttörőjeként ismertek.
 
Műkedvelő íróként azonban aktívan is részt vett a magas színvonalú irodalmi művészet népszerűsítésében a lektűr és a giccs ellenében, az Üstökös és a Borsszem Jankó állandó munkatársaként pedig a városi nagypolgárságot, mindenekelőtt a pesti zsidóságot megcélzó politikai élcek, aforizmák és anekdoták rendszeres megjelentetőjeként szerzett hírnevet magának.
 
1913-ban, nem sokkal az I. világháború kitörése előtt készült el, és egy esztendővel később, az első világégés kezdetének évében jelent meg Kner harmadik kötetete, a Kner Izidor agyafurt alakjai, melyhez a már említett Borsszem Jankó kiváló karikaturistái készítették az illusztrációkat, és amelynél ­– ahogy az említett élclap szerkesztőjének, Ágai Adolfnak „Becsördités”-ében olvashatjuk – „Ebben a bús világban vigabb olvasmány rég nem került a magyar olvasó kezébe”.
 
Kner humora kis részben avíttas, érthetetlen ma már, bizonyos „nemzeti” jellegzetességeink azonban mintha semmit nem változtak volna a közel egy évszázad alatt.
A magyar még ma is ugyanúgy iszik (mit iszik? vedel!), ugyanúgy folyton igyekszik meghódítani a szebbik nemet, ám mikor már feleségének tudhatja a nőt, vagy megcsalja, vagy állandóan ócsárolja őt, de asszonyaink is mintha vagy kikapósak lennének, vagy pusztán papucsként tartanák férjüket. A lényeg tehát nem változott jelentős mértékben.
 
Sokat változott azonban a nyelv, és nem csupán a helyesírásra gondolok, hanem bizonyos nyelvtani szerkezetekre is, és mindenekelőtt azokra a népies és dialektusos nyelvváltozatokra, melyeket oly ragyogóan rögzítettek Kner karikatúrával illusztrált viccei.
Különösen érdekesek a zsidók sajátos beszédmódját (és különleges életstílusát és -felfogását) megörökítő élcek, melyek kétségtelenül közel állhattak a hittárs, Kner Izidor szívéhez és lelkületéhez.
 
Sokszor emlegetünk irodalmi műveket korlenyomatként, a viccnél, és mindenek fölött a karikatúrával teljes élcnél frappánsabb korlenyomatot pedig keresve sem találhatnánk. Kner Izidor kötete – ismét Ágai Adolf szavait kölcsönözve – egész „asztagát” tartalmazza a jobbnál jobb, és sokszor még ma, egy évszázad után is ugyanúgy érvényes, vagy legalábbis jól érthető-értelmezhető vicceknek.