Főkép Továbbra is fenntartással közeledek a négyszáz oldalnál hosszabb krimikhez. Meglátásom szerint a szerzők ilyenkor - egy-két kivételtől eltekintve - általában túlírt, élvezhetetlen regényekkel büntetik olvasóikat, akik nem érdemelnek ilyen elbánást, és kórusban kiáltanak egy határozott kezű szerkesztő után.
 
Erre mit ad isten, egyik kedvenc szerzőm több mint hétszáz oldalas történettel örvendeztet meg, ami ráadásul az évekkel korábban megjelent Az alvilág alkonya című könyv folytatása.
De mi az ördögöt lehet még leírni a maffiafőnök szomszéd életéről és haláláról? Számomra is váratlan módon, kérdésemre egy nap alatt megkaptam a választ, ennyi idő kellett ugyanis a kötet felhabzsolásához.
 
Pedig a cselekmény mozgalmassága nagyjából egy nyugdíjasklub teadélutánjával egyenértékű, kivéve az utolsó száz oldalt, ahol az addig feltálalt családregényről kiderül, hogy valójában remekül kitalált thriller.
 
DeMille nagyságát az jelzi a szememben, hogy a családi eseményeket, jobban mondva a főszereplő/elbeszélő, John Sutter életének utólag sorsdöntőnek bizonyult napjait olyan közvetlenséggel osztja meg velünk, mintha egy pohár ital mellett beszélgetnénk régen látott és szeretett rokonunkkal, aki a családjáról mesél.
 
Természetesen a jó meséhez érdekes főhős(?) is szükségeltetik, s ezt a szerepet John Sutter minden további nélkül teljesíti.
Elvégre aki beházasodott a felső tízezerbe, aki a maffiafőnök ügyvédjeként szerzett kétes hírnevet, ráadásul egészséges cinizmussal/szarkazmussal nézi a nagyon gazdagokat, és kicsit talán az egész világot, szóval az ilyen ember manapság kellőképpen izgalmasnak számít.
 
Bár korábban számos csapás érte, amelyek egy részét sajnos az egész ország megismerte (ki szeretné, ha 200-300 millió honfitársa értesülne családi ügyeiről), mégsem keseredett meg az élettől, csak éppenséggel nem tud túllépni a múltbéli eseményeken. Elvégre mégiscsak megcsalták...
 
Tíz év múlva a sors úgy hozza, hogy visszatér régi otthonához, amiben már egy iráni politikai menekült (vagy valami hasonló) lakik, volt felesége a kisházba hurcolkodott, a hajdani kapus házban egy kiöregedett szolgáló várja a halált, a szomszédba pedig beköltözött a korábban megölt maffiafőnök fia, aki nem csupán a családi vállalkozást, hanem az ezzel járó vendettát is megörökölte.
 
Ebben a kissé kaotikus helyzetben próbálja megtalálni John Sutter... na igen, még ő sem tudja, mit akar. Úgy meg nagyon nehéz.
 
Nagyon tetszik, ahogy DeMille egymásra helyezi az eseményeket, amelyek nem csupán próbára teszik hősünk lelkét, hanem újra is építik azt.
 
Elfogultságomban még arra is hajlok, hogy ne csupán thrillernek, hanem részben szépirodalomnak is tartsam Az aranypart pusztulása című könyvet (a cím magyarítása szerintem erősen megkérdőjelezhető), mivel alaposan körbejárja a házastársi szeretet, no meg az utódok iránti felelősség kérdését.

Abban viszont biztos vagyok, hogy időről-időre muszáj lesz újraolvasnom, valamint abban is, hogy bizonyos életkor alatt, vagy idevágó tapasztalatok hiányában (házasság, gyerekek, stb.) a történetnek ez a része élvezhetetlen.
És még valami: az előzmény ismerete nélkül kár kézbe venni a könyvet, annak ismeretében viszont kötelező!