Főkép Végéhez érkezett a Csodaidők sorozat. Annyi minden miatt különleges ez a négy könyv. Egy Görgey Etelka nevű két gyermekes anyuka írta, aki egy piciny faluban református lelkész. Sci-fi családregény, aminek első két része a Harry Potter sorozat kiadójánál, az Animusnál jelent meg, míg az utolsó kettő a rajongók előzetesen befizetett pénzéből, szerzői kiadásban – és még sorolhatnám.
De leginkább mégis maga a történet különleges. Bő 1600 oldalt tesz ki, és most, hogy végeztem vele, mintha légüres térben lebegnék, és semmi kedvem mást olvasni. Ilyet csak a legkedvesebb olvasmányaim után érzek.
 
Nem sok olyasmit tudok elmondani, amit az eddigi három részről nem írtam le, a történetről meg nem nagyon szeretnék, mert senkitől nem akarom elvenni a saját élmény, sőt felfedezés lehetőségét.
Yaan, Judy és Giin, a Raas család három tagja között váltakoznak most is a fejezetek, és az első rész előszavában is leírták, nem lövöm hát le a poént, ha elmondom, hogy a Csillagunió és a Kaven háborúja a befejező részben véget ér.

Nagyon sok szálat elvarr Eta, de kérdést is hagy bőven, hogy várjuk a folytatást, ami, ha egyszer elkészül, inkább az előzményeket meséli majd el. A befejezés, ahogy láttam a fórumon, nem nyerte el mindenki tetszését, számomra mindenesetre katartikus volt.
 
Ebben a könyvben már kevesebb a háború, az öldöklés, a borzalom, ám, minthogy minden tettünknek, szavunknak, gondolatunknak következményei vannak, itt is mindenkinek el kell számolnia a múltjával.
Az események számos váratlan fordulatot hoznak, többet, mint amire az előző részek felkészítik az olvasót, így nem is a különféle családi-rokoni szálak felfejtésén lehet a legjobban meglepődni. Mindenesetre intrikákból, kavarásból jut ide is elég.
 
Bár Eta egy interjúban elmondta, hogy a Kaven és népe megalkotásához sokkal inkább merített az amisok kultúrájából, és nem szeretné, ha mindenáron az orthodox zsidókhoz kötnék az olvasók, én mégis most, az utolsó részt olvasva éreztem a legtöbb párhuzamot.
Ahogy a CSU irtja őket, meg kultúrájuk elszigeteltsége, az, hogy annyira őrzik (őriznék) a hagyományaikat, stb. De végül is valóban, bármely orthodox közösségre hasonlók igazak, sőt, nagy vonalakban bármely kisebbségre, amelyet a történelem folyamán azért bántottak, mert bármiben is különbözött a többségtől…
 
Azt hiszem, míg a korábbi könyvek egyik fő üzenete az emberi tartáshoz, helytálláshoz, elvhűséghez kapcsolódott, addig a befejezésben inkább a szeretet és a megbocsátás áll a középpontban.
Eta, szokásához híven, jó érzékkel és mértékletesen sző bölcsességeket a regénybe, úgy, hogy sosem kell azt éreznünk, hogy nevelni, tanítani akar. Elgondolkodtatni annál inkább. Itt is vannak fejezetek, bekezdések, mondatok, amiktől az embernek meg kell állnia mélyeket lélegezni, hogy feldolgozza az olvasottakat.

Amit meg a közösségről ír, a közös múlt fontosságáról, hát… Én azt tetetném ki minden közintézmény falára, szépen bekeretezve…
De mondom, Eta nem papol, inkább viselkedésmintákat mutat meg, embereket, akik adott helyzetekben így vagy úgy reagálnak, és ez azért jó, mert alkalmasint, ha az olvasó valamilyen értelemben hasonló szituációban találja magát, akkor talán majd eszébe jut, hogy lehet ilyenkor nemesen, önfeláldozóan, a másikat is figyelembe véve, emberhez méltóan is reagálni…
 
Azért is szeretem annyira a könyv végét, mert a fajsúlyos mondanivaló meg ugye tömérdek oldalnyi szövevényes cselekmény után valahogy nagyon emberi és megható.
Vannak részei a regénynek, amik már-már bibliai módon nagyszabásúak vagy csodásak, de a vége, azt hiszem, mindennek az emberi, emberséges vetületét mutatja meg. Mintha azt mondaná: a Biblia meg halom más ősi tanítás, vallás elérhetetlen tökéletességben és magasságban mutatja a szeretetet, de attól még az megélhető, bárki által.
 
Picit irigylem azokat, akik csak most, hogy mind a négy rész megjelent, fogják egyben elolvasni az egészet. Persze annak is megvolt a varázsa, hogy az ember figyelhette a sorozat egymást követő részeinek megjelenését, de aki most kezdi el, annak könnyebb lesz követnie a rengeteg szereplőt, eseményt, a mindenféle bonyolult, ám a végére gyönyörű mintát alkotó szálat.