Főkép2009 nyarán hazánkban járt Wynton Marsalis és a Lincoln Center Jazz Orchestra. Az egyik ismert zene- (és sok minden más) szakértő a szünetben megjegyezte, hogy ilyen zenét, a jazznek ezt az irányzatát sehol másutt nem tudják úgy játszani, mint Amerikában; ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy ilyen muzsikát csakis afro-amerikai zenészek tudnak „összehozni”, Európában esetleg csak vérszegény kísérletek vannak arra, hogy ezt a „kvázi-bigbandes” zenét reprodukálják, az eredeti törekvések, eredeti ötletek pedig abszolút hiányoznak a palettáról. „Ezt a jazzt érezni kell. Ennek a jazznek benne kell lennie az ember génjeiben” – mondta az úriember.
 
Ezzel a „kinyilatkoztatással” már akkor sem értettem egyet, és valamivel később, miután meghallgattam a M.A.O. lemezét, majd nemrég élőben is láttam/hallottam a zenekart, elégedetten megállapíthattam magamban, hogy igazam volt.

Wynton Marsalis zseniális, a Kongresszusi Központban adott koncertje (meg a lemezei, meg a DVD-je, meg általában minden, amit csinál) fantasztikus volt, viszont aki úgy véli, hogy a jazz valami országhoz, állampolgársághoz, „génekhez” kötött dolog, aki úgy gondolja, hogy a muzsika valami olyasmi, mint egy-egy nyelv, amit beszélünk, vagy nem beszélünk – nos, akinek ez a véleménye, az pontosan azt tagadja, ami érték a zenében, ami a jazz egyik sajátossága.

Mert a zene tényleg mindenkié, a zenét mindenki képes érezni, a jazz pedig nem más, mint a szabadság, a szabadelvűség, a tolerancia és az együttérzés zenei megnyilvánulási formája. Az addig rendben van, hogy a bigband muzsika legnagyobbjai valóban Amerikában születtek és alkottak, de lehetne sorolni az európai, sőt, hazai előadókat, akik a zenének éppen ebben a szegmensében alkottak kiemelkedőt.
 
Itt van például a M.A.O. A lemez ajánlószövegében Eötvös Péter a következőket írta: „A 20-21. század zenéjében a big band ugyanolyan fontos, egyedi hangzáskultúrát képvisel, mint az újra felfedezett barokk hangzás, a klasszikus tradícióból továbbfejlesztett szimfonikus zenekar hangzása… ….Itt a hangzás kultúrájáról van szó…”
 
A kiváló zenészeket felvonultató M.A.O. úgy játssza bigband muzsikát, hogy megőrzi a tradicionális stílusjegyeket, és közben valami érdekes, nem is európai, inkább kozmopolita ízt csempész a zenébe. Ráadásul amellett, hogy tiszteli a hagyományokat, nem riad vissza attól sem, hogy egy-két óvatos lépéssel továbbhaladjon attól, amit bigband-etalonnak lehetne nevezni.

Azt a tényt, hogy ez nem valami „csapjunk a közepébe, aztán majd csak lesz valahogy” hozzáállás eredménye, hanem tudatos törekvés, a zenekarral kapcsolatos nyilatkozatok is igazolják: „…a megalakuláskor alapvető szempont volt, hogy a hagyományos big band felállással kompatibilis, de megszólalásában egyedi hangzású formációt hozzanak létre. A stíluskellékek közül kiemelendő, hogy új hangszerek is bekerültek az együttesbe.  A bőgő mellett markáns basszushangszer a tuba és a kürt, a fafúvósoknál a klasszikus fa-hangzást a fuvolák, klarinétok és a basszusklarinét adják.”  (A zenekar összeállításánál nem csak erre figyeltek, hanem arra is, hogy valóban neves, sokat próbált, edzett muzsikosokból állítsák össze a csapatot.)
 
Vagyis: a M.A.O. kozmopolitává tette, ugyanakkor modernizálta a klasszikus bigband hangzást, és ezzel körülbelül akkora lépést tett előre (vagy oldalra, a jazz szellemiségét tekintve ez is teljesen mindegy) a Marsalis-féle bigband hangzástól, mint mondjuk annak idején Miles Davis a „Bitches Brew”-val az addig hagyományos trombita-stílustól, vagy mint amekkorát Eric Truffaz vagy Nils P. Molvaer ettől a bizonyos, akár stonernek is nevezhető milesi hangzásvilágtól.

A M.A.O. friss és mai bigband zenét játszik, ami az igazán igényes (megkockáztatom: finnyás) jazzrajongóknak éppen úgy maradandó élményt szerez, mint azoknak, akik csak most ismerkednek ezzel az irányzattal, vagy esetleg magával a jazzel.
 
Az együttes tagjai:
Fekete-Kovács Kornél – karmester, trombita, szárnykürt
Bacsó Kristóf – szaxofon, fuvola, klarinét
Mester Dániel – szaxofon, klarinét
Ávéd János – szaxofon, fuvola
Cserta Balázs – szaxofon, fuvola, klarinét
Bajusznács Mihály – szaxofon, klarinét
Varga Gábor – trombita, szárnykürt
Gráf Ádám – trombita, szárnykürt
Simai László – trombita, szárnykürt
Bizják Gábor – kürt
Korb Attila – harsona
Barbinek Gábor – harsona
Csáthy Miklós – basszusharsona
Kovács Péter – tuba
Oláh Szabolcs – gitár
Cseke Gábor – zongora
Szabó Dániel – zongora
Hárs Viktor – bőgő, basszusgitár
Mohay András – dob
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Late Musing
2. Rain Dance
3. Dark Forest
4. Full Moon
5. Maslow’s Triangle
6. Elliptic Path
7. Chapter Four
8. Down
9. The Fifth Seal
 
Diszkográfia:
Eclectic Path (2009)