Főkép A Farkasszem a Bűbájos Mary folytatása, és ott veszi fel a fonalat, ahol az előzménye elejtette: az újvilági puritán közösségből boszorkányság vádjával elűzött Mary Newbury épp megfagyni készül az erdőben.
Ám neki nem ez a sorsa, megmenekül, egy szellem, illetve indián barátai segítségével. A törzs befogadja, és Mary olyan boldog, mint soha azelőtt – ám sajnos ez nem tart sokáig…
 
De a kötet még eddig sem jut el, máris vált napjainkra, ahol egy Agnes nevű indián egyetemistának látomása támad Mary-ről, illetve ahol egy bostoni antropológus, Alison Ellman Mary történetének folytatását igyekszik felkutatni, nem is minden eredmény nélkül, hiszen számos szereplőnek bukkant már a nyomára, épp csak a legfontosabbról nem talál semmit...

Alison neve már az első részből ismerős lehet, hiszen a könyv végén arra kért minden olvasót, hogy ha bármi információjuk van Mary Newbury-ről és társairól, írjanak neki. Ezzel Rees elérte, hogy valóságosnak tűnjön a történet, de ezt kevésbé bántam, mint azt, hogy ezt az elcsépelt „napjainkban”-húzást elkövette.

Legalábbis először nagyon nem tetszett, hogy ezzel a fölöslegesnek tűnő megoldással igyekszik az oldalszámot gyarapítani, ám ahogy haladt előre Agnes és Alison kutatása, egyre jobban megtetszett ez a vonal is. Mert valóban érdekes, hogy hogyan és miből dolgozik egy mai történész, illetve antropológus, és egy picit a mai indiánrezervátumok életébe is bepillanthatunk.

Bár a jellemábrázolások itt sem igazán mélyenszántóak, mindhárom új fontos nőszereplő érdekes személyiség – merthogy megismerhetjük Agnes orvosságos asszony nagynénjét is, aki a rezervátumban, a varázslatos Tükör-tó partján igyekszik neki segíteni.

A tónál zajló események számomra a könyv legjobb részei közé tartoznak. Gyönyörűen írja le Rees azt az ősi vonalat, ami az indiánok között, úgy fest, mindmáig fennmaradt, a sámánisztikus szertartásoktól kezdve a nők öröklődő hagyományain át a természet szeretetéig.
 
Mary története pedig lényegében épp olyan, mint egy halom másik indiános sztori, ha úgy tetszik, a Farkasokkal táncoló-val az élen. Ami egyénivé teszi, az az, hogy női szemszögből és -empátiával meséli újra.
A fehér telepesekből hódítók és gyilkosok lesznek, az amúgy egymással is sűrűn hadban álló indián törzseknek menekülniük kell, illetve valamelyest elvegyülnek, de közben persze a fehérek nem nézik jó szemmel, hogy egy közülük való él a vadak között, hát csak még jobban megkeserítik Mary, avagy Farkasszem életét.

Alaposan kijut szegénynek szenvedésből, gyászból, megpróbáltatásokból, de épp az a regény egyik legfőbb üzenete, hogy még ezt mindet is túl lehet élni, és megmaradhat az ember tartása, embersége, mi több, függetlensége és egyénisége is.
Mary, ahogy a könyv borítóján is olvasható, végül nagy tiszteletben álló gyógyító lesz az indiánok között.
 
Sokban különbözik ez a könyv az első résztől. Izgalmasabb, jóval nagyobb időt fog át (az idősík váltásoktól függetlenül is), és már nem csak egyetlen lány függetlenség iránti vágyáról szól, hanem például emléket állít a fehérek által legyilkolt indiánok ezreinek is.

De minden különbség ellenére is a két könyv valójában egy. És szeretném mindenkinek a kezébe adni, aki odavan a Twilight-ért, hiszen abban is vannak indiánok meg varázslat, nem igaz?
Csak épp ez a két könyv sokkal szebben, mélyebben és őszintébben mesél a szerelemről is, meg általában véve az emberi életről. Pedig „csak” egy ifjúsági regény.