FőképMinden évben van egy éjszaka, amikor a múzeumok kitárják kapuikat és ha lehet, még több és vonzóbb látványossággal, pompával és felhajtással várják az érdeklődőket, akik persze érkeznek is tömegével.
Ha a rendezvény sikerét a látogatók száma alapján mérik, akkor az idei eseményt is pontosan annyira sikeresnek ítélhetjük, akár az ezt megelőző években lezajlottakat.

Az esemény sajátosságai közé tartoznak a kígyózó sorok, a tömött BKV-járatok és, hogy a legjobbat is említsem: egyfajta hamisítatlan karneváli hangulat. Ezen az egy éjszakán megbolydul a város, ahogy a kultúrára éhes tömeg igyekszik a lehető legtöbb helyszínt végigjárni a rendelkezésre álló idő alatt.

Persze az ember megtervezheti előre a menetrendet, amit aztán úgysem sikerül tartani a forgatag, az esetleges csúszások, a közlekedési nehézségek, és úgy általában a távolságok miatt.
A rutinosabbak ezért inkább igyekeznek egymáshoz közeli helyszíneket és talán kevésbé populáris programokat kinézni, hiszen a kevesebb (de tartalmasabb) szinte minden esetben több a soknál, főleg, ha az kényelmetlen és egyébként is csak végigrohan rajta az ember.
 
Az utóbbi években rengeteget fejlődött a Múzeumok Éjszakája és ez a fejlődés nem állt meg. Ma már nem csak a múzeumok galériái és vitrinei várják a látogatókat, hanem a modern kornak megfelelően sok egyéb látványosság is, egyre több az interaktív, a nézőket akár aktívan is szórakoztató és művelő program, helyszín, egyre grandiózusabb, vagy éppen futurisztikusabb a felhozatal.

A rendezvények ráadásul nincsenek korhatárhoz kötve és ugyanúgy képesek érdekeset nyújtani gyerekeknek, felnőtteknek, vagy nyugdíjasoknak egyaránt, amíg csak bírják szusszal.
Az pedig nem könnyű annak ellenére sem, hogy még hajnal előtt befejeződnek a programok. Ha ugyanis az ember folyton maximális fordulatszámon, rohanás közben szívja magába az érdekes információkat, a látványt, egy idő után megtelik és rendesen megfárad attól.
 
Ami engem illet, most először sikerült legközelebb jutnom ahhoz, amit előzetesen elterveztem, és mindössze két esetben jártam kudarccal, viszont sok új és szép élménnyel gazdagodtam.
 
Az első állomás a Tűzraktér volt, ami amellett, hogy egy hangulatos szórakozóhely, egy több művészcsoportnak is otthont adó épületegyüttes.
Ezen a napon bepillantást nyerhettünk az ott alkotó művészek életébe, mialatt természetesen roppant szórakoztató programok (zenélés, tánc, smink- és divatbemutató, stb.) várták az érdeklődőket.

A komplexum B épülete számomra ennél is vonzóbb volt, hiszen afféle tárlatvezetéseken megismerkedhettünk az ottani „lakókkal”: képzőművészek, zsonglőrök, zenészek, VJ-k, sminkesek, varrók, street artosok és mindenféle életművészek fogadták nyitottan és barátságosan a látogatókat, megmutatták műveiket, bevontak programjaikba és válaszoltak türelmesen minden kérdésre.
 
Egy, a Terror Házában tett rövid és gyors körút után a közeli Képzőművészeti Egyetem felé vettem az irányt, ahol az idén végzők diplomamunkáiban (festmények, szobrok, filmek, 3D video) gyönyörködhettem és még néhány rejtett, távolabb eső terembe is volt alkalmam belesni.
 
Ezt követően a Tűzraktérben tett újabb rövid kitérő után a Budai Vár felé vettem az irányt. A Szent György téren a Visualpower Virtuális Épületfestő Verseny pályamunkáit lehetett egy show keretein belül megtekinteni. A téren összegyűlt óriási tömeg ámulatba esve figyelte az épületre kivetített, zenei aláfestéssel megbolondított animációkat.

Mondhatni „teltház” volt a téren, ami általában nekem kedvem szegi bármilyen nagyívű esemény megtekintésétől, de szerencsére kicsit odébb, a romkertes részen jóval kényelmesebben is megtekinthető volt a csoda, így ha nem is élőben láttam, de nem maradtam le semmiről (eltekintve a show elejétől, amit késésem miatt nem volt alkalmam látni).
 
Az estét a Millenárison fejeztem be, ahol a koncerteken és egyéb szórakoztató programokon kívül szintén a díszbe öltöztetett épület látványa vonzott volna. Sajnos azonban odaérkezésemkor már kiürülni látszott a komplexum és jómagam is eléggé megfáradtam az egész éjszakás rohanástól (a zsúfolásig tömött speciális BKV-járatok szóba sem jöhettek), ráadásul a legérdekesebbnek tűnő helynél még kígyózó sorok vártak a bejutásra, így egy rövid körséta után inkább hazafelé vettem az irányt.

A kihagyott és meg nem valósult állomások miatt sem lehet okom panaszra, vagy bánkódásra, mert az előző évekhez hasonlóan megint csodaként éltem meg ezt az éjszakát: a szórakozás és a kultúra iránti igényem egyaránt kielégült.