Főkép Joseph Mallord William Turner (1775. április 23.–1851. december 19.) romantikus angol tájképfestő volt, akinek főként tengerábrázolásai figyelemreméltóak, mivel kevesen tudták hozzá hasonló módon megörökíteni a fény és a víz, a hullámok változatosságát. Ez a mesterségbeli tudás véleményem szerint legjobban az 1805-ben készült Hajótörés című képén érvényesül.
 
Bámulatra méltó egyébként az a fejlődés, amely végigkísérte pályafutását. Korai képei aprólékosan kidolgozott részletből állnak, ezért aztán épületfestményei bármely útikönyvben megállják a helyüket.
Ezzel ellentétben kései korszakában már egészen más felfogásban festett, leginkább az impresszionistákra emlékeztető módon (akik persze ekkor még sehol sem voltak), a részletek helyett az egészre koncentrált, fények és foltok segítségével a néző képzeletére bízza az értelmezést.
 
Művészi nézeteinek összefoglalása: „Meg kell tudnunk különböztetni a nagyobb igazságot a kisebbtől, úgymint a természet magasabb és szabadabb felfogását a szűkebbtől és korlátozottabbtól: nevezetesen azt, a mi a képzeletet szólítja meg, attól, ami csak a szemet.”
 
Jellemző módon a kortársak nem ismerték fel ezen alkotások jelentőségét, erre majd csak évekkel halála után kerül sor, s részben ezeknek köszönhető az impresszionizmus kialakulása.
Példának okáért ott van a másik híres képe, az Eső, gőz és sebesség, amelyben egyetlen éles kontúr nincs, a címben említettek egymásba fonódó képe száguld a szemlélődő felé. Furcsamód a természetes tájba teljesértékűen illeszkedik a gép, a mozdony, ráadásul ez az elmosódottság némileg a száguldás, a sebesség érzetére, látványára is utal.
 
A kötetben természetesen nem csak ezek a képek szerepelnek, hanem az életmű fontosabb darabjai is. A kísérőszöveg egész jó, aki még soha nem hallott Turnerről, az megismeri életét, pályájának fontosabb állomásait, festési technikáit, munkamódszerét – és ami általában nem jellemző a festőkre –, miként lett sikeres még életében.
Terjedelmi okok miatt azonban ez a kép nem lehet teljes, így aki többre kíváncsi magánéletéről, meghatározó utazásairól, Claude Lorrain hatásáról, az ezúttal is kénytelen lesz utána járni a részleteknek.
 
Nem tudom mi történt, de a sorozat általam látott előző köteteihez képest most rendben voltak a színek. Semmi fakóság, minden élénk vagy sötét, valóban látszik a napfény játéka a hullámokon – remélem ez jellemzi majd a következő albumokat is.