Ókori Egyiptom
Írta: Mezei Attila | 2010. 06. 14.

Négy nagyobb részre tagozódik (történelem és társadalom, mindennapi élet, hitvilág és kulturális értékek), amelyekben további fejezetekre bontva tárul fel előttünk az ősi Egyiptom világa.
Egyrészt terjedelmi okok, másrészt a nagy mennyiségű fotó miatt ne várjunk nagyon mélyenszántó, tudományos munkát, sokkal inkább úgy képzeljük el a könyvet, mintha egy kellemes és látványos körutazást tennénk a témában, amely az ismeretanyag átadása mellett még szórakoztató is.
Azonban aki egy kicsit is ismeri ezt az ókori királyságot, annak nem igazán fog sok újdonságot nyújtani a kötet. Nem mondanám, hogy olyan nagyon képzett lennék ezen a területen, de én is csak pár olyan dologba futottam bele, amelyekről eddig nem, vagy csak hiányos ismerettel rendelkeztem.
Ettől függetlenül úgy vélem, hogy nekem ismétlés gyanánt nagyon is hasznosnak bizonyult a kötet. Másrészről azt gondolom, hogy azoknak – elsősorban a fiatalabb, iskolás korosztályra gondolok –, akik most ismerkednek Egyiptommal, mindenféleképpen hasznos olvasmány lesz az Ókori Egyiptom.
Egyrészt sokrétűsége miatt sokkal átfogóbb, árnyaltabb képet tudnak majd alkotni erről a királyságról, másrészt az illusztrációk miatt biztosan sokkal könnyebben és jobban beépül az ember ismeretanyagába.
Tekintettel arra, hogy „egy menetben” olvastam el a könyvet, feltűnt, hogy elég sok az ismétlés benne.
Ugyan ténylegesen igaz, hogy „ismétlés a tudás anyja”, de szinte minden fejezet bevezetőjében szembesülni azzal a ténnyel, hogy Egyiptom a Nílusnak köszönheti létrejöttét és annak áradása után lerakódott termékeny iszapnak gazdagságát, egy kicsit fárasztóvá vált.
Valamint a könyv első fejezetében szereplő, a királyság történetét bemutató írás kurtán-furcsán ér véget a későkornál (i.e. 664-30), utána mindössze csak egy mondat emlékezik meg további sorsáról. Mindössze a könyv végi kronológiai összefoglalóból kapunk kicsit több információt, hogy mi is történt ebben az időszakban Egyiptommal.