Főkép A kimondottan gyermekeknek írt modern mesékkel szemben valahogy mindig bizalmatlan voltam. Annyiszor éreztem azt az ilyenek olvasása közben, hogy erőltetett, esetleges, bizarr vagy szimplán hiteltelen az adott történet. S talán valóban nehéz vegyíteni a mindennapi valóságot és a mesék világát.

Vagy az is lehet, hogy néha nehéz megtalálni a meséset a hétköznapi létben, illetve a mindennaposat a mesékben. Nem is tudom. Akárhogy is, a Sárkány a lépcsőházban-nal semmi ilyen problémám nincs. Ez egy igazi gyöngyszem.
 
A főszereplő Jancsi, aki a könyv elején, épp Szilveszterkor születik meg, néhány oldalon belül 4 évessé cseperedik, és aztán ebben a szép korában láthatjuk őt és a vele megeső kalandokat.

Amik egyfelől teljesen átlagos, hétköznapi események, még az is, sajnos, hogy a szülei elválnak, vagy hogy a nagymamája meghal, ám Nádori Lídia egyszerűnek ható, ám páratlan mélységeket hordozó szövege és Kun Fruzsina annál inkább művészi és különleges perspektívájú, textúrájú és színvilágú képei megmutatják, hogy is éli meg mindezt egy gyermek.
De olyan erővel, hogy a saját, hol hasonló, hol nagyon is különböző emlékeimet idézik fel, ízekkel, illatokkal és szagokkal, mindenestül.
 
Jancsi a Nyíl utcában lakik, a városban (bámulatos, ahogy a képeken megjelenik pl. az esti és éjszakai élet!), bár néha elmennek vidékre a dédimamához, ahol minden annyival tisztább és nyitottabb.
Egy fejezet arról szól, mint veszítette el és találta meg Jancsi a kedvenc kis tűzoltó autóját, egy másik viszont arról, mint éli meg a saját félelmeit a sötét éjben, egy harmadikban pedig nagymama elrepül egy papírsárkányon.

S mindeközben végig úgy egyensúlyoz a történet illetve a két szerzőnő a mesés és varázslatos, illetve a modern és mindennapos között, hogy sosem zökken ki, sosem veszti hitelét. Még a legkomorabb oldalakban is van valami varázsos vagy szép, és a humornak is jut hely.
 
Sokszor úgy érezhetjük, hogy Jancsi egyedül van, és magának való gyerek, de azt gondolom, hogy a magány érzete is azok közé tartozik, amiket előbb-utóbb minden ember megtapasztal, illetve amikre ráeszmél.
Nem tudhatom persze biztosan, hiszen én már felnőttem, de az az érzésem, hogy szöveg és kép együtt nagyon is olyasmit ad, ahogy a gyerekek látják és értelmezik a körülöttük lévő világot.

Azt sem tudom megmondani, hogy számukra milyen lehet ez a könyv, nekem felnőttnek varázslatos, de lehet, hogy nekik ez a realizmus. Arra emlékeztet ez a kötet, hogy a gyermek nem ítélkezik, számára minden érdekes, minden csodás, és legyen szó bármiről, számára adott dolog Az Adott Dolog.

A szülő persze a legjobbat kívánja a gyerekének, de közben tán elfelejti, hogy az ő szemszögéből nincs legjobb, egyszerűen minden van, ahogy Van. Lehet, hogy mi is látnánk így, ha megállnánk a mindennapos pörgéssel, és lelassulnánk az ő sebességükre. Lehet, hogy ebben ez a könyv is segíthet.