Peter és Beverly Pickford: Afrikai szafari
Írta: Galgóczi Tamás | 2010. 06. 05.
Ahogy elnézem a bankszámlámra havonta beérkező fizetésemet, jó darabig esélytelen számomra egy vadászkaraván tagjaként utazni Kenyában. Merthogy a szafari eredetileg vadász- vagy kutatókaravánt jelent szuahéli nyelven.
Ezért aztán marad a jól bevált módszer, mások emlékei révén, közvetett módon átélni a csodát, Afrika állatokban gazdag vidékeinek látványát.
Mielőtt kézbe vettem volna a szerzőpáros könyvét, egy dolgot előre elhatároztam: ha egyszer sem kerülnek életveszélybe, akkor csinálhattak bármennyire is csili-vili képeket, nem veszem komolyan őket.
Elolvastam és komolyan veszem őket. Nem pusztán azért, mert egyszer-kétszer könnyen meg is hallhattak volna. Ez utólag belátom, megalapozatlan előfeltétel volt.
Sokkal inkább azért, mert Peter és Beverly Pickford szemlátomást szereti és érti Afrikát. Ott vannak, ahol lenni érdemes, jó szemük van a különleges pillanatok megörökítéséhez, és nem csak egyetlen állatfaj érdekli őket, hanem mindegyik.
Sőt még az emberek is beleférnek a világképükbe, kivált, ha állatvédőkről vagy őslakókról van szó, de a turistákat kiszolgálók is beleférnek ebbe a körbe, mint ahogy a táj is, csak úgy, önmagában, az átkötő szövegek pedig megidézik a kötetben szereplő tizenegy szafari emlékét.
Mindezek eredménye ez a csodálatos album, amelyben egyaránt felfedezhetjük az érintetlen vadon békéjét, és a ragadozók kíméletlenségét.
A képek fő erénye, hogy vérbeli fotóriporterek módjára örökítették meg a látnivalókat. Ha úgy tartották jónak, akkor szinte leheveredtek az állatok mellé, ha egy távoli felvétel jobban illett az előre elképzelt kompozícióhoz, akkor azt választották.
Ugyanez a szempont érvényesült akkor is, amikor a színes, vagy a fekete-fehér képek között döntöttek – márpedig amennyire tudom, manapság már valóban elszántság szükségeltetik a fekete-fehér fotózáshoz, hiszen egyáltalán nem divat ez a technika. Pedig szemlátomást színek nélkül is visszaadható a lényeg.
A házaspáron kívül a képszerkesztő munkáját muszáj megemlítenem, ugyanis biztosan nehéz dolga volt egyrészt kiválasztani a rendelkezésre álló képek közül azokat, amelyek végül bekerültek az albumba, ám még ennél is bonyolultabb lehetett elhelyezni azokat a rendelkezésre álló oldalpárokon.
Annyira változatos lett az elkészült képanyag (a legváltozatosabb méretű, kifutó egész oldalpárostól a szövegközbeni elmosódott körvonalúig), mint mondjuk Afrika élővilága.
Egyetlen problémám van a kiadvánnyal. Sajnálatos módon az „Előszó” előtti „Ajánlás” szövegéből hiányzik pár ékezetes betű. Kár érte. Persze ha ez burkolt utalás akart lenni Afrika eltűnő állatvilágára…
A szerzők által felkeresett helyek
1. Krüger és a magánrezervátumok
2. Kgalagadi és a Közép-kalahári
3. Etosha, Damaraland és kaokoland
4. Okavango-delta és Moremi
5. Chobe, Linyanti és Savuti
6. Mana Pools és a Zambézi
7. Észak-+ és Dél-Luangwa
8. Ngorongoro és a Serengeti
9. Masai Mara
10 . Amboseli, Kelet- és Nyugat-Tsavo
11. Virunga-hegység
Ezért aztán marad a jól bevált módszer, mások emlékei révén, közvetett módon átélni a csodát, Afrika állatokban gazdag vidékeinek látványát.
Mielőtt kézbe vettem volna a szerzőpáros könyvét, egy dolgot előre elhatároztam: ha egyszer sem kerülnek életveszélybe, akkor csinálhattak bármennyire is csili-vili képeket, nem veszem komolyan őket.
Elolvastam és komolyan veszem őket. Nem pusztán azért, mert egyszer-kétszer könnyen meg is hallhattak volna. Ez utólag belátom, megalapozatlan előfeltétel volt.
Sokkal inkább azért, mert Peter és Beverly Pickford szemlátomást szereti és érti Afrikát. Ott vannak, ahol lenni érdemes, jó szemük van a különleges pillanatok megörökítéséhez, és nem csak egyetlen állatfaj érdekli őket, hanem mindegyik.
Sőt még az emberek is beleférnek a világképükbe, kivált, ha állatvédőkről vagy őslakókról van szó, de a turistákat kiszolgálók is beleférnek ebbe a körbe, mint ahogy a táj is, csak úgy, önmagában, az átkötő szövegek pedig megidézik a kötetben szereplő tizenegy szafari emlékét.
Mindezek eredménye ez a csodálatos album, amelyben egyaránt felfedezhetjük az érintetlen vadon békéjét, és a ragadozók kíméletlenségét.
A képek fő erénye, hogy vérbeli fotóriporterek módjára örökítették meg a látnivalókat. Ha úgy tartották jónak, akkor szinte leheveredtek az állatok mellé, ha egy távoli felvétel jobban illett az előre elképzelt kompozícióhoz, akkor azt választották.
Ugyanez a szempont érvényesült akkor is, amikor a színes, vagy a fekete-fehér képek között döntöttek – márpedig amennyire tudom, manapság már valóban elszántság szükségeltetik a fekete-fehér fotózáshoz, hiszen egyáltalán nem divat ez a technika. Pedig szemlátomást színek nélkül is visszaadható a lényeg.
A házaspáron kívül a képszerkesztő munkáját muszáj megemlítenem, ugyanis biztosan nehéz dolga volt egyrészt kiválasztani a rendelkezésre álló képek közül azokat, amelyek végül bekerültek az albumba, ám még ennél is bonyolultabb lehetett elhelyezni azokat a rendelkezésre álló oldalpárokon.
Annyira változatos lett az elkészült képanyag (a legváltozatosabb méretű, kifutó egész oldalpárostól a szövegközbeni elmosódott körvonalúig), mint mondjuk Afrika élővilága.
Egyetlen problémám van a kiadvánnyal. Sajnálatos módon az „Előszó” előtti „Ajánlás” szövegéből hiányzik pár ékezetes betű. Kár érte. Persze ha ez burkolt utalás akart lenni Afrika eltűnő állatvilágára…
A szerzők által felkeresett helyek
1. Krüger és a magánrezervátumok
2. Kgalagadi és a Közép-kalahári
3. Etosha, Damaraland és kaokoland
4. Okavango-delta és Moremi
5. Chobe, Linyanti és Savuti
6. Mana Pools és a Zambézi
7. Észak-+ és Dél-Luangwa
8. Ngorongoro és a Serengeti
9. Masai Mara
10 . Amboseli, Kelet- és Nyugat-Tsavo
11. Virunga-hegység