Főkép Őszintén szólva nem vagyok egy nagy horror rajongó. Valahogy H. P. Lovecraft művei után csak nagyon kevesen tudtak megfogni, és szívesebben olvasom a gótikus rémtörténeteket meg a horror elemekkel tarkított dark fantasy-t, mint a színtiszta horrort.
Már ha létezik ilyen. Hiszen a horror, ahogy a többi irányzat sem, nem egységes valami, nem szól mind merő belezésről és gyilkolászásról. És hogy ez így van, arról Clive Barker is tehet.
 
Igaz, Barkertől is messze többet mondanak nekem a fantasy-elemekben gazdag művei (például Korbács, Abarat), mint például a Pokolkeltő (amiből a híres Hellraiser film készült), ezt a könyvet azonban, amiről írok, mégis majd’ két évtizede várom már.
Merthogy ez a Barker korai novelláit összegyűjtő, legendás Books of Blood, azaz Vérkönyvek sorozat első kötete. A hat részes széria pedig nem csak a horror irodalomra volt felmérhetetlen hatással, de számtalan metal zenekart is megihletett. Stephen King ennek kapcsán mondta: „Látom a horror jövőjét, a neve Clive Barker.”
 
A nagy kérdés mégis az volt számomra, vajon ennyi idővel eredeti, ’80-as évek közepi megjelenésük után még adhatnak-e igazán nagy élményt ezek a sztorik. Hiszen mára Barker hatása, újító ötletei beépültek a horror-kánonba, ma már nem számítanak újdonságnak, mára klasszikussá értek. De aztán néhány oldal elolvasása után feledtem is aggodalmaimat.
 
A kötet első novellája egyfajta alapot szolgáltat a többihez: a „Vérkönyv” arról szól, hogy a holtak országútjai néhol keresztezik az emberek világát, és az ilyen helyek egyikén, ahol épp az erőszakos halált haltak és okozók járnak, egy médium megnyitja az átjárót, aminek következtében belőle is vérkönyv lesz: a holtak az ő bőrébe karcolják történeteiket, amiket aztán a továbbiakban el is olvashatunk…
A novellából készült filmet múlt évben mutatták be, John Harrison rendezésében.
 
A további öt írás ékes bizonyítékát adja annak, hogy Barker már írói pályája elején is pazar képzelőerővel bírt. Nyitottsága, változatossága Bradbury-re emlékeztet, bár nála jóval morbidabb, szélsőségesebb dolgokat írt.
Mindegyik írás más és más, minden tekintetben, és ha úgy érzi is az ember, hogy itt-ott előre megsejt valamit, utóbb el kell ismernie, hogy Barker mindig tud olyan csavart hozni, amire nem számított.
 
Az „Éjféli etetés” (amiből 2008-ban Ryuhei Kitamura rendezett filmet) egy nagyvárosban játszódik, ahol egy sorozatgyilkos ténykedik a metróban, méghozzá valami borzalmas és elképzelhetetlen okból.
Itt érzek némi Lovecraft hatást, és nagyobb összegben fogadnék, hogy Tokió Kalen és Josiken Rémmetró című mangasorozatára meg ez a sztori hatott.

A „Jack és a zargatódémon” egy alsóbb rendű démonról szól, akit egy együgyűnek tűnő figurára küldtek rá a pokolbéli hatalmak, ám nagyon nehezen boldogul vele. Itt Barker humora is megcsillan, ami szintén üdítő színfolt a horror zsáneren belül.

A „Disznóvér és zsaruvér” című írásban aztán Barker végleg szabadjára engedi tabudöntögető fantáziáját, ősi és teljesen hétköznapi félelmeket, érzéseket piszkálva, bolygatva meg.

A címadó „Szex, halál és csillagfény”-ben Barker színházi tapasztalatai is tükröződnek, egyébként egy ügyes kísértethistória, bár a befejezésével nem vagyok teljesen kibékülve.

„A dombok közt a városok” pedig egy egészen bizarr és nehezen elképzelhető verzióját tárja elénk két jugoszláviai város minden évtizedben megtartott, tradicionális csatájának, és sajátosan mutatja be, mint válhat sok hétköznapi emberből valami isteni…
 
Barker novelláiban bebizonyítja, hogy a horror messze-messze többet jelenthet és szélesebb eszköztárral dolgozhat, mint a szimplán vérben, letépett végtagokban és belsőségekben tobzódó regények és filmek.
Azt azért nem állítom, hogy igazán mélyre ás a lelki-pszichés dolgokban is, de karakterei jól kitaláltak, amire az adott történetnek szüksége van, hogy élő, hihető legyen, az mindben megvan.

Emellett több írásban is megjelenik a homoszexualitás, amiben maga az író is osztozik. Aki szerint ez beteg dolog, azt megnyugtathatom, hogy messze betegebb és gyomorforgatóbb dolgokról is olvashat itt, mint az azonos neműek szerelme…
A magam részéről el tudom ezt fogadni; ki vagyok én, hogy megítéljem, ki mit szeret, a lényeg számomra az, hogy az adott írás ad-e valamit, mint történet, mint irodalom. És Barker novellái bizony adnak, akkor is, ha csak mint horrorsztorik, és ha össze sem lehet hasonlítani ezek hatását a Korbács című fantasztikus regényével.
 
Tartalomjegyzék:
Vérkönyv
Éjféli etetés
Jack és a zargatódémon
Disznóvér és zsaruvér
Szex, halál és csillagfény
A dombok közt a városok

Részlet a könyvből