Koncert: Metalfest Open Air Hungary – Első nap – 2010. május 21.

Majdnem egy órába került a gatyámból és a cipőmről eltávolítani azt a sármennyiséget, amelyet a tegnapi nap folyamán sikerült összegyűjteni Csillebércen, ugyanis nem egyszerű felhőszakadással örvendeztette meg a kilátogató több ezer embert a természet.
De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, mi is történt tegnap a Metalfest Open Air Hungary első napján.

Már a helyszínre jutás sem volt egyszerű. Gondoltam, hogy némi nosztalgiázás címszóval a fogaskerekűt választom, azon biztosan nem lesznek sokan, aztán egy jót ebédelek a végállomástól egy-két percre lévő Kőleves nevű vendéglátóipari egységben, és utána majd sétálok a bejáratig, mintegy lemozogva az elfogyasztott élelmiszert.

Mindez szép és jó ötletnek tűnt, de a bajok azzal kezdődtek, hogy nem járt a fogaskerekű, így maradt a busz. Az meg a Svábhegy megálló alatt megadta magát és nem mozdult. Nem volt mit tenni, nekivágtam gyalog a hegynek.
A második meglepetés a csillebérci főbejáratnál ért, ugyanis ott nem lehetett bemenni, át kellett sétálni egy másik bejárathoz, amely ismét egy jó húsz perces gyaloglást jelentett.

De végül csak megérkeztem. A bejáratnál már elég szép számú fesztivállátogató jött össze, ami egy negyedórás beengedési procedúrát eredményezett. Régi fesztiválozó révén ez már meg sem kottyant nekem, a biztonsági személyzet meglehetősen profin végezte a munkáját.

A helyszínről csak annyit lehet mondani, hogy gyönyörű. Talán az eddigi fesztiváljaim közül itt a legszebb a környezet. A két helyszín között (Hammerworld Stage, Rock Stage) viszonylag nagy a távolság, mindkettő fedett, így az átvezető úton folyamatosan madárdal szórakoztatja az embert.
Egy kis csavar van ebben az útban, ugyanis nem síkban kell közlekedni, hanem enyhe hegymenetben, szóval aki úgy tervezte a programját, hogy ingázik a két helyszín között, az elég rendesen átmozgatta a lábizmait.

Természetesen első dolgom volt felderíteni, mi merre is van, így gyorsan tisztába is jöttem azzal, hogy bizony a Metalfest Open Air Hungary-n az árszínvonal a megfizethető kategóriába esik, nincsenek elszállva az árak.
Megkockáztatom, hogy a kaja 30-50 %-al olcsóbb, mint máshol, ráadásul az adagok méretére, illetve ízére sem nagyon hallottam panaszt.

Ami elsőre talán kevésnek tűnt nekem, az a mobil illemhelyek száma, de azt kell mondjam, hogy a félelmem alaptalannak bizonyult, még éjfél felé sem tapasztaltam problémát ezen a téren.

Miután megfutottam egy nagy kört a helyszínen, a Hammerworld Stage-t céloztam be. Itt az Eluveitie nevű svájci folk metalban utazó banda kezdte meg produkcióját. Szerintem remek kis zenét játszanak, viszont ez most nem igazán jött át a színpadról. Legalábbis a keverő magasságában nem mindent lehetett hallani abból, ami a színpadon zajlik.

Ekkor még úgy voltam vele, hogy oké a fedett hely, de normálisan hangosítani szinte lehetetlen egy ilyen sátorban.
Az első két szám alatt szinte nulla ének érkezett Chrigel Glanzmann énekes felől, illetve az őáltala megszólaltatott hangszerek sem igazán szóltak. Az első sor környékén lévők beszámolóiból viszont az derült ki, hogy bizony ott elől minden rendben volt, mindent tök jól hallottak.

Ezt mondjuk gyanítottam már abból is, hogy a közönség igencsak energikusan végigmozogta azt a szűkre szabott negyven percet, amit svájci kedvenceik a színpadon tölthettek.

Az Eluveitie koncertje alatt és végén történt, hogy leszakadt az ég. Nagyon durva mennyiségű vizet kaptunk a nyakunkba. Na, ekkor mondtam azt, hogy mégiscsak jó, hogy sátorban vannak a koncertek.
Az eső viszonylag hamar elállt, ellenben „remek” kis dagonya képződése indult el a sátor bejáratánál, amelynek egyenes következménye lett, hogy bokáig minimum mindenki sáros lett az este folyamán, ha a Hammerworld Stage-be akart látogatni.

Az eső után átevickéltem a Rock Stage-hez. Útközben alkalmi barátokra akadva sikerült elütni az időt, illetve elbeszélgetni az élet dolgairól az Agregator együttes legénységével. A srácok meglehetősen közvetlenek voltak, de mielőtt mélyenszántóbb témákba kezdtünk volna, el kellett szaladniuk, mert kezdődött a fellépésük.
Természetesen mi is csatlakoztunk ahhoz a pár száz emberhez, akik a tatabányai dallamos skandináv metalt játszó bandára voltak kíváncsiak.

A ’97 óta működő zenekar a darkos/gótos és kicsit a rock irányába forduló elemeket sikeresen ötvözi a skandináv alapokkal. Határozottan kellemes zenét játszanak, de ami szerintem leginkább a védjegyük, az Mikus Tamás énekes hangja.
Kicsit talán a nemrég megboldogult Peter Steele-re (Type O Negative) emlékeztet, de mivel magyar nyelven írják és adják elő dalaikat, mindenféleképpen kiemelkedő helyet töltenek be a hazai metalpalettán.

A Lamb of God zenekar koncertjét ismét csak a mocsáron át közlekedve tudtam megközelíteni. Az amerikai illetőségű, alapjaiban a heavy metalra építkező banda igencsak kitett magáért.
A lassan határozottan hidegbe forduló időjárás ellen jót tett mindenkinek az a kis testmozgás, amit a koncert alatt végzett.

A srácok egymás után nyomták a pörgős/zúzós nótákat, a közönség pedig ezt iszonyatos pogóval/csápolással/fejrázással/ugrálással hálálta meg. Valami változott a hangosítás terén is, hiszen határozottan hallani lehetett mindent, amit a színpadon eljátszottak, és még az ének is elfogadható volt a hátsó traktusban.

Részemről az estét a Sonata Arctica koncertje zárta. A finn illetőségű, power metalban utazó banda mindent megtett azért, hogy a szórakoztatásunk ott folytatódhasson, ahol a Lamb of God abbahagyta.
Én a részemről felcseréltem volna a két zenekart, tekintettel a stíluskülönbségre leginkább egy laza levezető koncertként hatott rám a Sonata Arctica, semmint tovább pörgetett volna. Ez talán annak is köszönhető, hogy nem a legjobb dalokat választották ki, így néha már-már unalmasnak találtam őket. Ettől függetlenül elöl töretlenül folytatódott a testmozgás.

Remélem a második napon nem kapunk már esőt és legalább annyira befűtenek nekünk a fellépő bandák, mint tegnap tették.