Főkép A MangaFan Kiadó jóvoltából immár 8. magyar nyelvű köteténél tart a Ruróni Kensin című sorozat. Mivel összesen 21 lesz belőle, érdemes megnézni, hol is tart a dolog az első harmad vége környékén.
A történet teljes címe „Ruróni Kensin: Egy kardforgató története a Meidzsi romantika korából”. Tehát ez egy történelmi képregény, gondoljuk, még ha ennyiből nem is teljesen világos, hogy mikor játszódik a sztori.
 
Igaz, ezt a problémát már az első mondat megoldja („140 évvel ezelőtt, az amerikai flotta Fekete Hajójának a Kiotóba érkezésével kezdetét vette a sógunátus alkonya”). A lábjegyzetből pedig teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy 1878-ban járunk.
 
Ezt azonban a történések sodrában nagyon könnyen elfelejtjük, és csodálkozunk, amikor az „innen nézve” szinte középkorinak tetsző környezetben pisztoly kerül elő, és őszintén szólva, maga a szerző, Vacuki Nobuhiro sem segít sokat abban, hogy a japán történelemben tájékozatlan olvasó el tudja helyezni az eseményeket.
Némileg utánolvasva ugyanis a témának, hamar rájövünk, hogy a Ruróni Kensin történelemszemlélete nagyjából ugyanazon a szinten mozog, mint a klasszikus westernfilmeké.
 
Persze, nyilván nem is erről „szól” a Kensin. A helyenként komolynak tűnő politikai eszmefuttatásokból nem derül ki, hogy miért is „romantikus” a Meidzsi Isin, avagy a császárság helyreállításának korszaka.
Bár a Marx bácsitól tanult társadalmfejlődési szakaszok nem igazán alkalmazhatók Ázsiára, annyit azért tudunk, hogy a több mint 250 évig tartó sógunátus egy feudális típusú, alapvetően katonai berendezkedés volt, amelyet egy felvilágosult uralkodó színre lépése szüntetett meg, hogy aztán Japán elindulhasson a modernizálódás útján, különös tekintettel a technikai fejlődésre.

(A régi rendszer bukását részben a nyugatiak felbukkanása és erőszakos kapcsolatépítő politikája, részben a társadalom összetételének megváltozása és ennek elismerésének kényszere okozta. A császár szerepének jelentőségéről ebben a folyamatban megoszlanak a vélemények. Aki többre kíváncsi az olvassa el a Japán története című könyvet, aki tudományos megközelítés helyett olvasmányosabbra vágyik az pedig a Gaidzsint – a szerk.)
 

De a Kensinben ez sem központi téma, ami persze abszolút nem baj. Elvégre ha el tudunk vonatkoztatni attól, hogy a cowboy valójában a tehénpásztor és nem a vadnyugati párbajhős szinonimája, azon sem illik bosszankodnunk, hogy japán hősünk szimpatikus moralitása nem feltétlenül esik egybe azzal, ami a történelemkönyvekből következne.
(Ha már tankönyvek: Európa földrajzát se ebből tanuljuk, mert a 6. kötetben Németországot a mai határaival ábrázolják a korabeliek helyett.)

A Ruróni Kensin egy roppant kellemesen szórakoztató képregény. Van benne rengeteg látványos bunyó, jó sok szakszó japán harcművészetekből, megfelelő adag humor, nem túlzottan nagy adag vér, szerethető karakterek, és elég jól követhető cselekmény.

Nagyjából ugyanazok az erényei és a hátrányai, mint egy jobbfajta szuperhősös képregénynek – és a hasonlat nem is véletlen, elvégre Vacuki bevallottan nagy Marvel-rajongó.
Bizonyíték erre a 4. kötetben egy Hannaja nevű, pengekarmokat villantó figura, akinek a párbaja Kensinnel egyértelműen a magyarul is olvasható „Adósság és becsület” című Rozsomák történetre hajaz.

Ugyancsak ennek a kötetnek a címlapján tűnik fel először a később is fontos szerephez jutó Sinomori Aosi, aki viharkabátját az X-Men Gambit nevű tagjától nyúlhatta le.
Az 5. és főleg a 6. részben Iszurugi Raidzsuta nem kicsit emlékeztet Pókember egyik nemezisére, Kravenre, míg a 7.-ben a megint csak az X-Menben megismert Omega Redről mintázott főgonosszal kell megküzdenie hősünknek.
 
Bár a történet korántsem mentes a sablonoktól (Kensin útjába kerül egy veszedelmes, veszedelmesebb, még veszedelmesebb ellenség, aki megfenyeget, megver, megsebesít valakit barátunk közvetlen környezetéből, ami miatt a gyilkolásmentességet fogadott Kensin ismételten kénytelen bebizonyítani, hogy ölés nélkül is harcképtelenné tud tenni akárkit, akárhányan legyenek is), a magyar megjelenések kényelmes ritmusának köszönhetően – évi átlagban három kötet – mindig le tudja kötni az embert a következő rész. Beszerzését és főleg elolvasását mindenképpen csak darabonként ajánlom.