Főkép- Melyik bolygón vagyunk?
 
Ezzel a kérdéssel fordult oda hozzám egy harminc körüli, öltönyös, menedzser-kinézetű férfi. Valószínűleg azért engem szúrt ki a tömegből, mert a hátamon nem volt angyalszárny, nem cipeltem másfél méteres csatabárdot és nem viseltem neonszínű parókát sem. Azt gondolta, hogy én nem tartozom közéjük. Tévedett.
 
- Nem tudom, bennünket is tévedésből tett le itt az űrhajónk – válaszoltam.
 
A Hungexpo K pavilonjának bejárata előtt már órákkal a nyitás előtt hosszú sorok tekeregtek. Én a rendezői karszalagomnak köszönhetően hamar átjutottam a kapun, és siettem elfoglalni az őrhelyemet.
Ide találni nem volt valami nehéz, hiszen csak ki kellett szúrni a buszmegállót, ahol jelmezbe öltözött tizenévesek várakoznak. Az Örs vezér téren drasztikusan megnőtt az egy négyzetméterre jutó kimonók és free hugs-táblák száma, utat mutatva ezzel a tévelygő lelkeknek.
 
Ide nekünk a többit is
 
Szakítva a korábbi évek hagyományaival, idén a tavaszi AnimeCon a Petőfi Csarnokból a Hungexpo területére költözött.
A szórakoztató és kulturális programok a K pavilonban kaptak helyet, míg a képregényekre és fancuccokra éhes látogatók a szemközti 25-ös pavilonban szerezhették be a zsákmányt. A két épület között hívogatóan nyújtózó zöld pázsit pedig ideális pihenőhely a megfáradt közönségnek.

Nem hiszem, hogy bárki visszasírná a PeCsa szűk folyosóján hömpölygő tömeget vagy a fülledt, levegőtlen kistermeket. Ideje volt belátni, hogy a Con kinőtte a gyerekcipőt és nagyobb teret követel magának.
 
Bizony, alig néhány év leforgása alatt Közép-Európa egyik legnagyobb anime és manga rajongói találkozójává vált a budapesti rendezvény.
Habár még mindig nem közelíti meg az amerikai vagy nyugat-európai convention-ok monumentális méreteit, de hangulatában már kezd hasonlítani. A hazai Japán-fanatikusok száma átlépte azt a kritikus tömeget, amitől kezdve rászolgálnak a szépen csengő „szubkultúra” elnevezésre.
 
Cosplay vagy amit akartok
 
Mesélnék egy keveset azok kedvéért, akik még nem jártak ilyen jellegű rendezvényen - és azt hiszem, ők vannak többségben.
Minden Con legnagyobb attrakciója az úgynevezett cosplay, ahol a résztvevők beöltöznek a kedvenc anime vagy manga karakterüknek. Tulajdonképpen jelmezversenyről van szó, ami két kategóriában zajlik: craftmanship (itt a jelmez elkészítését, látványosságát értékelik) és performance (itt az adott karakterre jellemző táncot vagy mutatványt ad elő a versenyző.

Sokan hetekig dolgoznak a jelmezükön, csak azért, hogy 10 percig fenn állhassanak a színpadon. Ám az arcukra van írva, hogy az a 10 perc bőven megér nekik minden fáradságot.
 
A cosplayerek persze a színpadon kívül is népszerűek. Fotósok gyűrűje veszi körül a legjobb jelmezek viselőit, akik szinte egész nap abba sem hagyják a pózolást. A látogatóknak ugyan csak egy töredéke indul a versenyen, de majdnem mindenki magára vesz valami szokatlan ruhadarabot, amitől az egész rendezvény meglehetősen bizarr látványt nyújt.
 
A Connak ezen felül még egy tucat kötelező eleme van, amiből legalább párat hadd említsek. A nagyszínpad környékén sétálva kizárt dolog, hogy ne kapnánk el néhány AMV-t (anime music video).
Ezeket a klipeket a rajongók rakják össze otthon a saját kis PC-jükön. Jeleneteket vágnak ki egy vagy több anime-sorozatból, és zenei aláfestés kíséretében egymás mellé illesztik. A zene és a képek kölcsönhatásából néha egészen remek poénok is születnek.
 
Vagy ott a DDR (dance dance revolution), például a Wasabi című filmből is ismert táncszőnyeg. Itt a játékosnak a kivetítőn megjelenő nyilakat követve a zene ütemére kell ugrálnia a szőnyegen lévő nyilakon.
Ritmusérzék, jó reflexek és némi gyakorlás szükségeltetik hozzá. Enyhe Guitar hero-utánérzés.
 
A K csarnok második emelete két napig maga volt a gamers’ paradise: egy terem zsúfolásig rakva PlayStation konzolokkal, rajtuk pedig a legújabb játékok nem csak anime vonatkozásban.
A virtuális élményt csak a mellette lévő moziteremből kihallatszó karaoke zavarta meg néha. De hát játék közben kit érdekel egy párzó macskát megszégyenítő hangon előadott anime opening?
 
Otthon azt mondtam, kultúrfesztre megyek
 
Ismerős a Dramacon című manga második része, amelyben a főhősnő édesanyja váratlanul betoppan az úgynevezett japán kulturális fesztiválra? A kedves mamát éri néhány meglepetés, például az iskolás lánynak öltözött szőrös lábú fiúk vagy a lányok körében igen népszerű yaoi (boys’ love) műfaj.

Tény és való, hogy a Conon előfordulnak az európai ízlés számára elferdültnek számító dolgok. A japánok felfogása az erkölcsről mindig is különbözött a mienktől, és az egyébként rendkívül szigorú japán társadalomban az anime és a manga a fantáziák kiélésére szolgáló eszköz.
 
Itt is láttam egy formás lábú miniszoknyás rendőr nénit, akiről hamar kiderült, hogy valójában bácsi. A legsokkolóbb látvány kétségtelenül az a két méter magas, szakállas srác volt, aki pink balettruhában és ugyanilyen színű parókában alakított cicalányt.
 
Mielőtt a szívünkhöz kapva megfogadjuk, hogy a mi gyerekünk ide aztán soha be nem teszi a lábát, azért érdemes elgondolkodni.
A populáris szórakozás mellett találni valóban tartalmas kulturális programokat: beszélgetés szinkronszínészekkel, harcművészeti bemutató, előadások a bonsai-nevelésről, japán festészetről, mitológiáról… soroljam még?

Én úgy gondolom, hogy senkinek nem árt meg, ha a saját kultúráján kívül megismer egy másikat is. A jelmezkészítés, manga-rajzolás vagy a fanfiction-írás mind a csemete alkotókészségét fejleszti, eközben pedig tagjává válik egy sokszínű és kreatív közösségnek.