FőképArnaldur Indriđason szokás szerint ismét egy formabontó krimivel lepi meg magyar rajongóit, aminek alapja megtörtént esemény.
Izlandon ugyanis tényleg megtalálható a Kleifarvatn nevű tó (ez a könyv eredeti címe), amelynek vízszintje ötödével csökkent a kétezres földrengés után, s csak nyolc évvel később állt vissza az eredeti állapot, amikor eltömődtek a korábban keletkezett vízelvezető repedések.
 
Ezt az eseményt választotta új regényének kiindulópontjaként Indriđason, de természetesen nála nem a geológiai jelenségen van a hangsúly, hanem egy gyilkosságon. A szárazra került tófenékkel együtt napvilágra kerül egy emberi csontváz, s a koponyáján lévő lyuk erőszakos halálra utal.

Ezt az ügyet kell megoldania a korábban megismert nyomozói hármasnak (Erlendur, Óli és Elínborg).
Figyelembe véve, hogy harminc-negyven évvel korábban elkövetett gyilkosságról van szó, egyáltalán nincs könnyű dolguk. Az sem segít rajtuk, hogy az áldozatot egy szovjet gyártmányú, kémkedésre használt rádiókészülékkel süllyesztették a tó mélyére.
 
A regény gyakorlatilag két, egymással feleselő szálon fut: egyrészt a nyomozás kacskaringóit kísérjük nyomon, másrészt pedig egy visszaemlékezést olvasunk, aminek értelme csak az utolsó oldalakon világosodik meg.
 
A korábban megszokottól eltérően most szerfölött kevés szó esik Erlendur családi problémáiról (drogos lánya, alkoholista fia és az imádott feleség halála után nyolc évvel felbukkanó férjezett asszonyhoz fűződő kapcsolatkezdeménye), ezúttal kollégái kapnak egy kicsit több lehetőséget a magánéletre.
 
Amiért szerintem a magyar olvasók kedvence lesz ez a regény, az a magyar kapcsolat. A visszaemlékezésekben ugyanis rendre felbukkan Ilona, a magyar diáklány, aki nem csupán beleszeret az egyik izlandi diákba, hanem sokat mesél hazájáról.

Mivel mindez a hatvanas években történik a lipcsei egyetemen (NDK és minden, ami ezzel együtt jár), érthető módon szóba kerül 1956, illetve hogy a magyarok miként is gondolkodnak a szocializmusról.
Természetesen mindez csak érintőlegesen, hiszen nem ez a lényeg, hanem az akkori német miliő bemutatása, ami szintén mellékes a nyomozáshoz képest.
 
Mint a bevezetőmben említettem, a Hidegzóna eléggé formabontó krimi, amelyben megszállott nyomozók (kivált Erlendur) kutakodnak régenvolt események után, miközben a hatvanas évek szocializmusépítő hétköznapjaiból is kapunk egy adaggal. Mit mondjak, érdekes párosítás – de nekem tetszik.

Részlet a regényből