Főkép

Amikor már tényleg elegem van az amerikai modern popzenéből – ami többnyire R&B zenét jelent (persze ez nem a régi, hanem a mostani, lágyabb R&B) vagy a rap különféle hajtásait –, és nem kívánok metal vagy rock muzsikát, akkor többnyire jazz kerül a lejátszóba. Vagy jazz elemeket is tartalmazó produkció.
 
Ledisi neve és ténykedése ezidáig ismeretlen volt előttem, pedig mint a weben olvastam, bizony már jó ideje énekel (Grammy-díjat is nyert) – egyszóval ideje volt, hogy megismerkedjek vele.
 
Soha rosszabb találkozást! Ledisi (Anibade Young) olyan fekete torokkal bír, mint manapság csak kevesen, ráadásul esetében is teljesen igaz az állítás, miszerint egyszerűen a vérében van a zene. Utoljára Cassandra Wilson bűvölt el ennyire, de a hasonlóság itt be is fejeződik, hiszen Ledisi sokkal poposabban énekel, azt viszont roppant hatásosan teszi.
 
Hatalmas hanggal bír, amit nem rest használni, sőt, ha úgy hozza a szükség, alaposan kiengedi, de képes visszafogottan turbékolni, és magától értetődő módon váltogatja a gospelt a jazzel, bár felsorolás helyett szerencsésebb ha azt mondom, abban a stílusban énekel, amihez éppen kedve van. További plusz pontokat érdemel, hogy nála mindez erőlködés nélkül, teljesen természetesen megy és ráadásként némi retró hangulatot is érzek előadásában (Chaka Khan?).
 
Nem tudom, mi történt pontosan a stúdióban, de pár számnak hihetetlen húzása van. Példának okáért a „Turn Me Loose” a ritmusszekciónak köszönhetően lüktet, vibrál, mozgásra késztet. A zene már-már elnyomja az énekesnőt és a háttérvokált, de aztán persze nem, hiszen ez egy jól kevert, kiváló dinamikával bíró lemez, amelynek majd minden szerzeményében komponistaként is közreműködött az énekesnő.
 
Kedvenceim közé tartozik a bluesos gitárjátékra épülő „Knockin`”, és a kimondottan régimódi „Love Never Changes”. A lemez legjobban eltalált dala egyértelműen a címadó (Turn Me Loose), amiben valami elképesztő módon énekel Ledisi.
 
Aztán nem szabad elfelejteni a ráadás felvételt sem, ami afféle kikacsintás (ilyet is tudok), és az éneken kívül mást nem nagyon variál az eredetihez képest, viszont nagyon jó – kivált, ha valaki szereti Buddy Miles zenéjét (Santana és Jimi Hendrix példának okáért ebbe a csoportba tartozott).
 
A Turn Me Loose album kellőképpen változatosra sikerült, ami nem csupán a nagy számú producernek köszönhető, akik érthető módon saját elképzelésük szerint keverték a rájuk osztott számokat, hanem Ledisi útkeresésnek is. Mert az, hogy valaki ennyi hatást keverjen, de azok mégis jól elkülönüljenek egymástól, nos, ez szerintem egyfajta útkeresést, fejlődési iránykeresést jelent.
 
Az persze már teljesen más kérdés, hogy a zenehallgatóknak mindez mennyire tetszik. Amikor utoljára néztem, akkor a lemez éppen az 52. helyen állt a Billboard százas R&B/Hip-Hop Albums listáján, ami azért annyira nem rossz teljesítmény (az első helyet Sade új lemeze birtokolta).
 
Igazából jó lenne színpadon látni, vajon mennyire jön át mindez élőben. Talán egyszer erre is sor kerül.
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Runnin`
2. Everything Changes
3. Turn Me Loose
4. Higher Than This
5. Alone
6. Love Never Changes
7. Please Stay
8. Knockin`
9. Say No
10. Goin` Thru Changes
11. I Need Love
12. Trippin`
13. The Answer to Why
14. Them Changes
 
Diszkográfia:
Soulsinger: The Revival (2000)
Feeling Orange but Sometimes Blue (2002)
Lost & Found (2007)
It`s Christmas (2008)
Turn Me Loose (2009)