Gyarmati György: Demokráciából a diktatúrába 1945-1956
Írta: Galgóczi Tamás | 2010. 03. 29.
Abban az ország lakóinak többsége egyetértett, hogy a frontok elvonulása, a harcok befejeződése után sem Horthy rendszere, sem pedig Szálasiék uralma nem állítható vissza. A kérdés az volt, vajon melyik politikai erő képes magához ragadni a hatalmat.
A győztes hatalmak számára ez sem volt kérdés, mivel előzetes megállapodásuk értelmében mindenki azt csinált saját megszállási övezetében, amit akart. Magyarország pedig Sztálin befolyási területéhez tartozott.
Ennek megfelelően az addig illegalitásban ténykedő kommunista párt jutott hatalomra, igaz ezt csak évek kitartó (és többnyire törvénytelen) munkájával tudták elérni, s nem utolsó sorban a megszállást irányító szovjet katonai misszió hathatós támogatásának köszönhetően.
Gyarmati György könyve lépésről lépésre ismerteti, miként történhetett meg, hogy az 1945. évi választásokon több mint ötven százalékot elérő Független Kisgazdapárt mégsem tudta érvényesíteni fölényét, miféle következményekkel jártak a koncepciós perek, hogyan alakult ki a személyi kultusz.
Ez utóbbit ma már nagyon nehéz elképzelni, de aki megnézi a Terror Háza idevágó termeit, az fogalmat alkothat róla. Vagy mondjuk egy 1950 körül íródott általános iskolai olvasókönyv is igen tanúságos ebből a szempontból.
A politikai eseményeken kívül szóba kerül a parasztság iparba történő „átigazolása”, a szomszédos országokkal történt lakosságcsere (amit a határokon belüli népességmozgás is kísért), a háborús jóvátétel nagysága és még számos, ehhez hasonlóan fontos, bár itt csak futólag említett esemény (például a kulturális élet történései).
A kor minden fontosabb személyisége bemutatásra kerül, Péter Gábortól egészen Gerő Ernőig, nem feledve a kommunista párton kívülieket sem, mint például Nagy Ferenc (FKgP), vagy Kéthly Anna (SzocDem).
Ugyan a kötet a korábbiakhoz méltó módon hozza a színvonalat, mégis hiányérzetem van.
Nem az állásfoglalást és a vezetők egyértelmű elítélését hiányolom, hanem mondjuk a munkásosztály helyzetének megváltozását, a nyugdíjrendszer bevezetésének hatását, egyszóval a magyarság életének átalakulását.
A győztes hatalmak számára ez sem volt kérdés, mivel előzetes megállapodásuk értelmében mindenki azt csinált saját megszállási övezetében, amit akart. Magyarország pedig Sztálin befolyási területéhez tartozott.
Ennek megfelelően az addig illegalitásban ténykedő kommunista párt jutott hatalomra, igaz ezt csak évek kitartó (és többnyire törvénytelen) munkájával tudták elérni, s nem utolsó sorban a megszállást irányító szovjet katonai misszió hathatós támogatásának köszönhetően.
Gyarmati György könyve lépésről lépésre ismerteti, miként történhetett meg, hogy az 1945. évi választásokon több mint ötven százalékot elérő Független Kisgazdapárt mégsem tudta érvényesíteni fölényét, miféle következményekkel jártak a koncepciós perek, hogyan alakult ki a személyi kultusz.
Ez utóbbit ma már nagyon nehéz elképzelni, de aki megnézi a Terror Háza idevágó termeit, az fogalmat alkothat róla. Vagy mondjuk egy 1950 körül íródott általános iskolai olvasókönyv is igen tanúságos ebből a szempontból.
A politikai eseményeken kívül szóba kerül a parasztság iparba történő „átigazolása”, a szomszédos országokkal történt lakosságcsere (amit a határokon belüli népességmozgás is kísért), a háborús jóvátétel nagysága és még számos, ehhez hasonlóan fontos, bár itt csak futólag említett esemény (például a kulturális élet történései).
A kor minden fontosabb személyisége bemutatásra kerül, Péter Gábortól egészen Gerő Ernőig, nem feledve a kommunista párton kívülieket sem, mint például Nagy Ferenc (FKgP), vagy Kéthly Anna (SzocDem).
Ugyan a kötet a korábbiakhoz méltó módon hozza a színvonalat, mégis hiányérzetem van.
Nem az állásfoglalást és a vezetők egyértelmű elítélését hiányolom, hanem mondjuk a munkásosztály helyzetének megváltozását, a nyugdíjrendszer bevezetésének hatását, egyszóval a magyarság életének átalakulását.