A Kingpin bemutatja: 11 történet

 
Amikor már azt hittük, az antológiák kora lejárt, és mindenki saját, önálló szerzői kiadványban igyekszik megmutatni magát a világnak (vagy legalább annak képregényes rendezvényekre és/vagy képregényboltokba járó részének), egyszer csak felhívást tett közzé a leginkább Pókember- és egyéb Marvel-köteteiről ismert Kingpin.

A pályázatra maximum 2-3 oldalas rövid történeteket várt a kiadót egy emberként üzemeltető Harza Tamás, aki nem is titkolta, hogy néhány ötlete már neki is van, ezek kiegészítésére keres újabbakat.
 
Minden várakozását felülmúlva 38 pályamű futott be határidőre, és olyannyira megtetszettek neki, hogy végül a tervezett 24 helyett 36 oldalon jelent meg az egyszerűen csak „A Kingpin bemutatja: 11 történet” című, a „szerzői” vonalhoz képest elegánsabb (vastagabb, fényesebb papírra nyomott) kiadvány.

Harza már a pályázat kiértékelésekor jelezte a kiadói honlapon, hogy nem véletlen a válogatás címe: a történet minőségét tekintette elsődleges szempontnak, rajztudás tekintetében elnézőbb volt.

Tény, hogy a 11 történet nem tartalmaz sem lila ködöket, sem a képregény bevált formavilága elleni rohamos támadásokat.
Egyszerű, lineáris, csattanóra kihegyezett sztorikkal szolgálnak az alkotók – s bár nem mindegyik ötlet elég erős ahhoz, hogy elvigyen a hátán egy közepes vagy izgalommentes grafikát, első próbálkozáshoz képest teljesen rendben van ez a kis füzet.

A 11 történet egy pályakezdő, Vári Tamás „Inverz” című háromoldalasával nyit, amely rögtön az első kellemes meglepetést szolgáltatja. A narrációja ugyan kicsit még iskolás, ellenben a rajz hangulatos, jól eltalált beállításokat tartalmaz.
Az utolsó képben egyszerre sikerült Little Nemo, Micimackó és Alice referenciákat is elhelyeznie, érzelemgazdagon fejezi ki magát.

Sajnos a lányka arcai képről képre túl sokat változnak – érdemes lenne eleinte élő modellek alapján dolgoznia.
Valószínűleg színesnek készült eredetileg a képregény, és a szürkék nem mindenhol mutatnak jól – de nem vészes. Javasolhatnánk raszterek használatát.

A főnyeremény Harza Tamás első saját története, amolyan urbánus legenda két oldalon – ki ne gondolkodott volna még el azon, hogy vajon tényleg megkapják-e a nyertesek a lottóötösért járó pénzt?
Talán kicsit sűrű ez így két oldalon, de amivel inkább gondom van, az a rajz.

Petrezselyem Lórántot logótervezőként és színezőként ismertem eddig, illetve egy pályázaton már láttam a munkáját.
Sajnos, a figurái túl merevek, és néhány dolgot el kéne döntenie – vagy ragaszkodunk a „realista” árnyékokhoz és ráncokhoz, vagy nem, a kettőt nem szerencsés keverni.

Sokat fejlődött ellenben a saját kiadásban megjelent Mentalent óta Halmi Zsolt rajza. Kifejezetten karakteres a főszereplő arca, és az oldalak jól meg vannak komponálva. Ügyes a párhuzamos szövegezés megoldása is.
Remélem azzal azért tisztában vannak a szerzők, hogy a Summer in the City nem a Joe Cocker-verzió miatt számít örökzöldnek, hanem a Lovin’ Spoonful eredetijének köszönhetően.
Kicsit világosabbra lehetett volna venni az egészet, bár a sztori komor hangulatához passzolnak a sötétszürkék.
 
A Körök amolyan tipikus ötvenes-hatvanas évekbeli sci-fi/horror/spekulatív antológiába való szösszenet (ismét Harza Tamás tollából), és az új rajzoló, Szebeni Péter rajza is erre a stílusra, korszakra emlékeztet.
De csak emlékeztet... bár a beállítások lényegében rendben vannak, a technikán még bőven van mit csiszolni. Különösen a kezek rajzolását kell még gyakorolni, teljesen falsok az arányaik.

Az újabb Harza-Petrezselyem kollaboráció, a Döntés nagyjából ugyanazokat az erényeket (jó kis agymenés nagyjából megfelelő tempóban elmesélve), ám ugyanazokat a hibákat is felsorakoztatja, mint az előző.
Nem tudom, dicséretnek vehető-e, hogy minden egyes képről beugrik valamelyik Marvel (többnyire Pókember) történet, figura, beállítás, csak éppen a kivitelezés sikerült jóval kevésbé.

Félreértés ne essék, én pálcikaembert sem tudok felismerhetően rajzolni, de ez nem jelenti azt, hogy másnak ne lenne hova fejlődnie. A szinte Alien-nyakú Maryt rémálmaimban sem szeretném viszontlátni.
Erre is azt mondom, hogy jobb lenne egy ideig élő modellek alapján dolgoznia a rajzolónak, és semmiképpen sem csak az olvasmányélményeire támaszkodni, mert azoknak könnyű átvenni a közhelyeit, ám a hozzáadott értéket mindenkinek saját magának kell megteremtenie.

Noha van egy kis Dr. Manhattan-feelingje a következő, Békefi Tamás által jegyzett kétoldalasnak, mindenképpen erényeként kell kiemelni, hogy jól ismerte fel a fekete-fehér képregény jellemzőit és jól alkalmazza a megoldásait.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a fekete-fehér nem leszürkített színes, és hogy a kontúros rajzokhoz nem minden esetben kell feltétlenül tónusokkal kísérletezni.

Bár ez a képregény mindössze hat képet tartalmaz, és a története semmi különös, mégis karakteres művet kaptunk, amiből szeretnénk látni még többet. A betűk lehetnének ötletesebbek.
A „Z” betűs szó írója, Soós Adrián az internet tanúsága szerint eddig novellákat követett el, rajzolójától, Mihók Ferenctől ellenben még nem találtam publikációt.

Őszintén szólva az ellenkezője lepett volna meg, mert tagadhatatlan tehetsége dacára még nem találta meg a saját stílusát. Erről még bővebben a másik képregényénél. A történet engem nem szórakoztatott, de lehet, hogy ennek hiányos zombiműveltségem az oka.

Előző két, a Prizma magazinban megjelent munkája után Tamás Iván egy nem kevésbé rejtvényszerűvel, ám sokkal játékosabbal jelentkezett.
Abszolút elüt az összes többi képregénytől, és azt mondom, hogy ennyi belefér – bár nem biztos, hogy a morbid humorok között „pihenésképpen” pont egy megfejtendő műre vágyik az olvasó.

A szöveg nélküli képregény nagyon nehéz műfaj, és különösen fontos letesztelni néhány jó baráton, mielőtt a köz elé tárjuk. Szerintem egyébként célszerűbb visszafelé menni: szöveges képregényekkel kezdeni, aztán apránként kikísérletezni, hogy működik a narráció kizárólag vizuális eszközökkel.

Persze, lehet, hogy a szerző ezeken a fázisokon már túljutott, de azokat megtartotta az asztalfiókjának. Az mindenestre elmondható, hogy itt nem a rajztudás a gond.
 
Tomster hihetetlen kalandjait régi ismerősként köszöntve (a Kingpinnél már egy gyűjteményes kötete is megjelent) hihetetlen, hogy már közel öt év telt el Pásztor Tamás első jelentkezése óta, és hihetetlenül gyorsan fejlődik.
Már kezdettől fogva a rajz dinamikája volt az erőssége, és idővel megtanulta, hogy a háttér is csak egy szükséges rossz.

Bár jól sikerült ez a kétoldalas, szerintem azért még mindig a laza folytatásokban megjelenő comic strip Tomster (a figura) igazi színtere, és egy kicsit túl sok lett a szöveg, már-már a klasszikus adaptációkra emlékeztetően. Talán ha ad magának még egy oldalt...

Különös öröm számomra, hogy végre egyszer felhőtlenül dicsérhetem Pilcz Rolandot. Ebben a háromoldalas Kalyber Joe 7000-ben minden a helyén van, magabiztos a sztori és a rajz is, minden végtag a helyén van, megfelelő méretben és szögben, és megint csak tökéletesen vannak kivitelezve a fekete-fehér megoldások.
 
A végére maradt a füzetet lezáró, egyben leghosszabb történet, a 33+. Írója ismét Harza Tamás, akihez ezúttal Mihók Ferenc társult rajzolónak.
Ígéretes, hogy Harza nem csak egyetlen ötletre épülő történetet tud írni, bár azt nehéz lenne megindokolni, hogy miért pont 9 oldalas a sztori, és nem 8 vagy 10.

Mihók rajzáról már írtam fentebb, hogy még alakulnia kell a saját stílusának, és nem tartom egyértelműen jó ötletnek, hogy a beszélgető papokat ábrázoló paneleket többször is elsütötte.
Egyszer-egyszer használható ez a gimmick, de ha ilyen sokszor látjuk, akkor nehéz nem (egészséges) rajzolói lustaságra gondolni – ami kicsit össze is függ a „miért pont 9 oldalas” kérdéssel.

A kiadvány komponáláshoz egy kritikus megjegyzés: az „egy-egy képet minden történetből” trükköt háromszor is bedobja – a címlapon, a hátlapon és a tartalomjegyzékben. Ez így már sok. Jobb lett volna egy klassz borítót rajzoltatni valamelyik alkotóval, a tartalom mellett pedig rövid bemutatkozás sem ártott volna a szerzőktől.
 
Összességében véve tehát egy élvezetes és ígéretes kiadványt kaptunk a Kingpintől, és sok-sok folytatást remélünk. A korlátozott példányszámban megjelent füzet a kiadónál, a Komikon képregényboltban és rendezvényeken kapható.