Főkép

Hétfőn koncert, egy hétvégényi punnyadás után…. brrr. A MAB-ról Attila számol be, mert az ő szívéhez közelebb állnak, mint az enyémhez és a hétfőket is jobban viseli, mint én.

Aki egy kicsit is otthon van a magyar dark rock vagy dirty rock témában, kizárt, hogy ne futott volna bele Mátyás Attila nevébe.
Aki pedig egy kicsit is otthon van a magyar dark rock történetében és azon belül is egy bizonyos F.O. System nevezetű, mára már kultikussá vált banda történetében, az pontosan tudja, hogy nem ez az első találkozása Matyinak Justin Sullivan csapatával. (Akit érdekelnek a részletek, az turkáljon kicsit a neten.)

Hogy teljesen őszinte legyek, nem is igazán tudtam volna jobb előzenekart elképzelni a New Model Army számára, mint a Mátyás Attila Band-et.
Lehet, hogy én vagyok csak egy őskövület, de nem nagyon tudok olyan nevű, súlyú zenekart vagy egyéniséget említeni a mai magyar felhozatalból, aki be tudta volna száz százalékosan tölteni ezt a szerepet.

Kellemes, már-már melegnek mondható idő fogadta az A38-ra elzarándokolókat ezen a kora márciusi estén.
Ráadásul azoknak, akik a mindenhol feltüntetett nyolc órás időpont környékén érkeztek, nem is kellett igazán sokat várni arra, hogy elinduljon a színpadon a „műsor”. Ugyan nem volt teltház, amikor a MAB a deszkákra lépett, azért érezni lehetett, hogy itt bizony jóval többen is lesznek majd.

És hogy mit is produkált a banda? Nos, azt hiszem egy amolyan „életmű-összefoglalót” hallhatott a tisztelt nagyérdemű.
Matyi rettentő nagy elánnal látott munkához, és megpróbálta átmozgatni az egybegyűltek izmait, hallójáratait és hangszalagjait. Számos alkalommal kérte a közönség segítségét egy-egy nóta elénekléséhez, végigmozogta a produkciót. Ahogy az a nagy könyvben meg van írva: frontemberből ötös.

A közönség éneklésével pár esetben nem volt probléma. Igen, volt pár F.O. System nóta, és ezt a közönség jelentős része annak rendje és módja szerint végig is énekelte Matyival együtt. (Jah! Azt nem mondtam az elején, de az átlagéletkor nem húsz év volt.)

Az egyéb formációk dalaival már akadtak problémák. Valahogy nem volt olyan egyöntetű a lelkesedés. Ezen végülis könnyedén átlépett a zenekar; ugyan a nagyérdeműnek kellett volna hallatnia a hangját, de ők simán énekeltek velünk, helyettünk is ezeken a részeken.

Bár nekem egy kicsit rövidnek tűnt a Mátyás Attila Band szereplése – igaz mélységesen elfogult vagyok az irányukban –, azért bemelegítésnek optimális volt a New Model Army előtt.

Végre elérkezett a New Model Army ideje is, amit fájóan hátul, de kellemesen közel a pulthoz kezdhettünk figyelni. Már a Ráday-s koncerten is az volt a benyomásom, hogy nem igazán fáradtak meg az évek alatt, és a mostani kezdés is ezt támasztotta alá.

A New Model Army zenéje kifejezetten bulibarát élőben, és ez már az első szám alatt érezhető volt. Mindenkin látszott, mennyire örül, hogy itt van, beleértve a zenekart is, aminek külön örülök.
Szerencsére ők nem az a banda, akik lenyomnak egy showt az isten háta mögött félgázzal, hogy pipálhassanak a listában.

Az első szám alatt még mindenki csodálkozik, hogy akkor ő tényleg itt van, és a második szám végére pedig mindenkiről folyik az izzadság, beleértve a zenekar tagjait is. Imádom látni, amikor egy zenekar – és főleg ilyen régi zenekar – ennyire belead mindent egy fellépésbe.

A „Get me Out” alatt már nagyon-nagyon nem akartam hátul lenni. Ha már ők, akkor én is, gondoltam, és előre mentem, hogy megnézzem, milyen a hangulat.
Ilyenkor mindig megdöbbenek. Az átlagéletkor nagyjából az enyém, így sosem számítok különösebb akciókra elöl, aztán persze már csak azt veszem észre, hogy ijedten figyelem, ahogy elfajulnak a dolgok.
De még hogy elfajulnak! Elöl igen kellemes volt a hangulat. Nem kifejezetten baráti, de kellemes.

A „Today Is A Good Day” alatt már folyamatosan ugráltunk, mint a nálunk lényegesen fiatalabbak szoktak, és tényleg elhittük, hogy ez egy mennyire jó nap. És tényleg azzá vált.
Hétfő … brrrr, hol van az már? Zseniális, komolyan. Ekkor kezdtem érezni, hogy mindegy mennyit játszanak, az rövid lesz. A ráadásig ott maradtam elöl és féltettem az életemet, ami jó, mert a „Wired”-et nagyon szeretem.

Sajnos a ráadás már megint a pultnál ért, amit igazán szegény Attila sajnálhatott, aki két-három percig csak azt hallhatta, hogy „nagyon király elöl, gyere már, nemár, gyere már”.
Engedett a nem is olyan szelíd kényszernek, így bebizonyítva, hogy ő sem öreg annyira, szóval az utolsó számot már ismét elöl és együtt élvezhettük. Mindenki szeretett mindenkit, meg a világot is. Ha minden hétfő ilyen lenne, sosem születik meg Garfield.

Kapcsolódó linkek (Mátyás Attila):
Koncert: Fuck Off System - 2009. február 21., Petőfi Csarnok
Koncert: M.A.B. / Variola / Dead Guitars / The Mission – 2008. február 18., A38

Kapcsolódó linkek (New Model Army):
Koncert: New Model Army, The Last Days of Jesus - 2008. november 14., Ráday Music Pub