FőképMiután a Tanácsköztársaság megbukott, az országra zűrzavaros idők köszöntöttek: egymásnak adták a kilincset a minimális támogatottságot élvező, és így a konszolidációs folyamatokat végrehajtani képtelen kormányok. Aztán 1920 tavaszán végül sikerült olyan kormánynak megalakulnia, melyet az Antant elismert.

Ezzel végre kezdetét vehette a talpraállás folyamata, amelynek kezdetén szembesülni kellett a trianoni béke döntésével: Magyarország elveszítette területe kétharmadát, népessége a korábbinak 43%-ra zsugorodott.

A békeszerződés revíziója – szinte az aláírásától kezdve – meghatározó tényezőjévé vált az ország bel- és külpolitikájában. A későbbiek folyamán pedig egyértelműen ez volt az egyik fő tényező, amely kényszerpályára állította az országot a II. világháború felé vezető úton.

A konszolidáció és talpraállítás Bethlen István nevéhez kötődik. Kormányfősége alatt egyrészt elindultak a demokratizálódási folyamatok (általános választójog, titkos szavazás), másrészt számos szociális intézkedésének köszönhetően a közép és alsó társadalmi rétegeket is sikerült maga mellé állítania.

Azt azonban látnunk kell, hogy Magyarország távolról sem lett demokratikus ország, mindössze demokratikus jellegeket mutatott.
Ez a helyzet nagyban köszönhető annak, hogy Hortynak esze ágában nem volt kiengedni a gyeplőt a kezéből, és ezért számos olyan intézkedés született, amely legfelsőbb döntéshozó hatalmát hivatott „bebetonozni”.

Kormányzói titulusa – leginkább kormányfő vagy köztársasági elnök pozíciónak felelne meg mostanság – meglehetősen egyedülállónak mondható.
Az ország egyrészt nem választott új királyt magának, másrészt Horty sohasem mondott le vagy szüntette meg kormányzói posztját. Tehát ilyen tekintetben - szélsőségesen fogalmazva - bizonyos fokú diktatúráról beszélhetünk.

Az a tény sem elkerülendő, hogy Horty nem szólt bele a magyar belpolitikába - ezt meghagyta a pártoknak -, így igen könnyedén és kényelmesen lehet manőverezni a politika vizein. Amíg nem jönnek a hullámok...

A hullámok pedig jöttek. A gazdasági válság elsöpörte a Bethlen-kormányt, helyét a Gömbös Gyula neve fémjelezte, szélsőjobboldallal szimpatizáló kormány vette át. Gömbös pedig egyértelműen az olasz fasiszta és náci német minta alapján gondolta leküzdeni a problémákat.

A győztes nagyhatalmakat többé-kevésbé hidegen hagyta Magyarország és revíziós törekvései, ami magával hozta az olasz és a német kapcsolatok egyre szorosabbá válását. Ebben nagyban közrejátszott a német területszerzések kapcsán az országhoz visszacsatolt területek kérdése.
Magyarország mozgástere így fokozatosan erre a két államra korlátozódott. Hiába voltak bíztató kapcsolatok és jelek a brit királysággal, ez – mint tudjuk – a későbbiek folyamán sem nyomott semmit a latban.

Püski Levente könyve tökéletesen leírja mind a konszolidáció, mind a következő háborúba sodródás folyamatát.
A tények ismertetésében azonban ki is merül a könyv, így amit kicsit hiányolok belőle – és ez gyanítom köszönhető annak, hogy napjainkban ismét előtérbe került Trianon –, az az egyértelmű állásfoglalás és értékelés a Horty-korszakról, még ha ez nem is volt jellemző az eddigi kötetekre.

A másik fontos dolog, ami kérdőjeleket vet fel bennem, az az, hogy a könyn címe A Horty-korszak 1920-1941, de magáról a kormányzóról alig esik szó benne, így sem tevékenysége, sem döntéseinek következménye nem kerül taglalásra benne. Az érzékelhető, hogy a kormányzó ott áll a háttérben, de semmi több.

Ettől függetlenül mindenféleképpen érdemes elolvasni a könyvet. Habár igen erősen megmarad a tényközlés szintjén, némely esetben azért érdekes plusz információk vagy kevéssé ismert tények birtokába kerülhet az olvasó.