FőképAmikor a kezembe került Ördögárokék lemeze, kellemes nosztalgia lett úrrá rajtam, hiszen a borítón látható srácok a fiatalságukkal visszarepítettek a múltba, és jóízű mosollyal konstatáltam, hogy mennyire őszintén ösztönös tud lenni az a fajta muzsikálás, amit az ember 18 éves fejjel művel.

Sok szerencsés zenész már idejekorán felismeri a zenei önkifejezésben rejlő kiváló lehetőségeket, él is velük, és hagyja, hogy a belső kreativitás felszínre kerülvén, másokat megérintve emelje a művészt egy olyan szintre, ahol elégedetten summázhatja teljesítményét, és újabb alkotásokra ösztönözze.

Minél jobban haladunk előre az időben, annál többen állnak elő azzal a tézissel, miszerint lehetetlen egyedit alkotni, hiszen már minden hangot felhasználtak a zenében, minden sort megírtak, és nincsen már olyan út, amit ne tapostak volna ki.
 
Ez az állítás hordoz magában igazságot, viszont a zeneírás terén el kell ettől vonatkoztatni, hiszen mindig is az a fajta muzsika lesz a nyerő, amiben a szerző szíve-lelke benne van, és onnantól kezdve felesleges a plágiummal foglalkozni.
Minden csapatnak megvannak azok a zenéi, amikből táplálkozik, amikből felállítja a saját zenei várát.

Az egyediség csakis azon múlik, hogy mennyire vagyunk nyitottak, mennyire vagyunk befogadóak, és mennyire hagyjuk, hogy más zenészek alkotásai úgy gyakoroljanak ránk hatást, hogy abból mi is inspirációt nyerjünk.
Minél színesebben van ez jelen egy bandánál, annál nagyobb az esély arra, hogy egyediséget teremtenek, vagy netán kuriózum számba menő produkcióval rukkolnak elő.
 
Amikor elindult a CD, és lepörgött az első nóta, egyből nyilvánvalóvá vált számomra a srácok által kitűzött zenei irány. Egyszerű riffekre épülő, refrénorientált muzsika ez abból a fajtából, amelynek ereje a koncerteken is állon vághatja az embert, ha megfelelőek a körülmények.

A számok nincsenek túlbonyolítva, némelyik dalban azonban bukkanak fel zenei szempontból érdekes megoldások (a „Nyári zápor” című nóta alaptémája pl. kifejezetten gyilkos, kapásból headbangelésre készteti az embert).
Hallatszik, hogy a dalokra kellő mennyiségű időt szántak a zenekar tagjai, és hogy ügyesen bánnak a hangszereikkel.

Nekem elsőre a Rómeó vérzik, és a sokat emlegetett ős-Tankcsapda neve ugrott be a számok hallatán. Igazi, bulizós zenekar lehet az Ördögárok, amely ezekkel a nótákkal bátran kiállhat a színpadokra!
Sajnos nem láttam még őket élőben, de pár dögös feldolgozással, jó színpadi munkával, egy nem nagyzoló, de markáns frontemberrel simán meg lehet fogni a klubok látogatóit.

A kedvenc nótám a lemezről a „Meztelen szombat”, ami egy igazi dögös r`n`r tétel. A honlapjukról kiderül, hogy az Alcohollal már végigtúrták kicsiny országunk rockklubjait, játszottak már a Tankcsapda előtt is, illetve az EFOTT-ra is sikerült kijutniuk.

Ez nagyon jó egy fiatal banda esetében, hiszen az első pár évben feltétlenül szükség van arra, hogy kellő rutint szerezzen a zenész, és ne legyen számára idegen az, hogy a deszkákon legalább annyira meggyőző lehessen, mint a lemezen.
Nem szabad egy pillanatra sem azt éreztetni a közönséggel, hogy a zenekar csak zenél és nem szórakoztat.
 
A zenekar tagjai amúgy lelkes fiatalok, egyedül a bőgős és az énekes van már túl a második ikszen, a csapat pedig nemrég ünnepelte fennállásának 3. születésnapját. Talán ebből fakadóan tudom azt mondani, hogy van még hova fejlődniük, de a lemez mindenképpen biztató jelét mutatja annak, hogy hisznek abban, amit csinálnak.

A szövegekkel nem tudtam mindenhol azonosulni, mert sok újító témát nem sikerült beléjük szorítani, többnyire a rakenroll életérzés témáit taglalják, amit már oly sokszor megénekeltek a világban.
Több olyan refrénre, mondanivalóra lenne szükség, ami az embert kapásból magával ragadja, mert néhol az énekdallamok nekem egy kicsit kidolgozatlannak, nyersnek tűnnek.

Somodi Zsolt orgánuma amúgy megállja a helyét, hiszen kellemesen rekedtes hangja abszolút jól passzol a dalokhoz, illetve a szövegekhez, csak nekem egy kicsit egysíkú az éneklése. Bátran bevállalhatna több helyen merészebb dallamokat is, de csak kellő felkészültséggel.

Néhány refrén ordít azért, hogy legyen bennük csordavokál, esetleg egy jól eltalált, nem túlzásba vitt másik szólam. A szövegekre érdemes lenne még jobban rágyúrni, hogy a néhol klisés rímek helyett eredetibbek kerüljenek papírra.
Jó, tudom, egy olyan országban, amelyben Lukács Laci korunk Petőfije, és ő az etalon, nagyon nehéz a rímgyűjtés, de azért érdemes próbálkozni, mert gazdag egy nyelv a miénk, tele rengeteg olyan szófordulattal, frázissal, amelyeket nem ciki felhasználni a rockzenében.

A jó szöveg ismérve a hitelesség és az eredetiség, illetve az, hogy a hallgatónak adjon valami olyan pluszt, ami által saját élethelyzeteire ismerhet rá az adott dal hallgatása közben.

A másik sajnálatos tény a lemez hangzása. Manapság már egy jobb számítógép elég ahhoz, hogy viszonylag jó minőségű felvételeket készítsen az ember akár otthon is, de úgy érzem, hogy ez az anyag mindenképpen megérdemelt volna egy jobb, professzionális stúdiót.

Kíváncsi lennék, hogy miként hatna az Ördögárok lemeze úgy, ha lehasítaná a fejemet a dögös hangzás, és mondjuk a számok némelyikében nem lenne bántóan hangos az erősítők alapzaja, amikor a gitárok éppen nem szólnak.
Ha már egy nagylemez felvételére szánja rá magát az ember, akkor bármennyire is szűkösek az anyagi lehetőségek, ezen nem szabad spórolni. Egy lemez akkor igazán nyerő, ha 5 év múlva is úgy lehessen berakni a lejátszóba, hogy nem találni a hangzásában kivetnivalót.
 
Alapjában véve ez egy olyan lemez egy olyan zenekartól, amelynek a jövőjét képtelenség egyöntetűen megmondani. Ha minden kritikát tud úgy kezelni a csapat, hogy azokból erényt farag, már nyert ügyük van.
Senki nem kezdi profiként a pályafutását, maximum a körülmények lehetnek különbözőek.

Én semmiképpen sem mondanám, hogy esélytelen próbálkozás az Ördögárok esete, mert ha rádolgoznak, meglehet bennük az a szükséges plusz, ami más zenekarok fölé emeli őket, de ahhoz még nagyon sok törött cintányér, temérdek elkopott pengető és rengetegszer rekedtre énekelt torok szükségeltetik.
Én csak drukkolni tudok, mert az út helyes, amin járnak, és remélem, hogy nem adják fel a harcot korunk zenei viadalában.
 
Az együttes tagjai:
Kilyén Tamás – dob
Szemenyei Ádám – gitár
Somodi „Soma” Zsolt – ánek
Vulmann Attila – basszusgitár, vokál
Bodri Márton – gitár
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Akkor jó, ha fáj
2. Egy másik nap
3. A rock n’ roll éjszakája
4. Nyári zápor
5. Ami számít
6. Hajt a vér
7. Meztelen szombat
8. Út a pokolba
9. Legyen minden más
10. Menned kell
11. Szép volt
 

Diszkográfia:
Ami számít (2010)