FőképAz uralkodók tiszteletére készült alkalmi ódák a 17. század második felében váltak bevett formává Angliában.
Az újévi és születésnapi köszöntők hagyományát a pályája kezdetén udvari zeneszerzőként bemutatkozó Henry Purcell egy őszi üdvözlő ódával bővítette ki. A Welcome, viceregent of the mighty king nyitotta meg e művek sorát, amit Purcell 1680-ban komponált II. Károly hazatérte alkalmából, a király nyári windsori tartózkodása után.
 
A kórus a korábban megszokotthoz képest szokatlanul jelentős szerepet kapott, hiszen az önálló kórustételek mellett két szólótételben is felhangzottak a több énekszólamra komponált harmóniák.
A „Your influous aproach”, a Dido és Aeneas visszhangkórusához hasonlóan frázisról frázisra felel a dallamra, míg a „Music, the food of love” egy később általánossá vált fogással az egész áriát elismétli magasztosságot sugalló, kibővített harmonizálással.
 
Az 1685-ös keltezésű Why, why are all the Muses mute? egy újabb uralkodó, Jakab számára készült, így nem csoda, hogy Purcell ismét rendkívüli eredetiséggel igyekezett tisztelegni az óda címzettjének.
A mű ezért szóló tétellel indít a megszokott nyitány helyett, csúcspontja pedig a mindig emelkedettséget jelző ground basszusra írt „Britain, though now art great”. A tételek, a tételeken belüli melódiák és harmóniák változatossága pedig immár egy beérett, minden tekintetben magabiztos zeneszerzőt mutat.
 
Az üdvözlő ódáktól témájában alapvetően eltér ugyan, alkalmi jellege miatt mégis azzal rokonítható a zenei elégia, melyeknek egyik legsikerültebb példája a Thirsis’ fate, ye hills and groves, deplore, amit Purcell a királyi hegedűs, John Farmer halálára komponált 1688-ban.

A középső tétel – ezúttal a gyász magasztosságával átitatott – ground basszusra írt ária, amit két rövidebb tétel keretez.
E központi áriájéhoz hasonló, csodálatosan megharmonizált, ereszkedő ground basszus felett szólal meg a Tündérkirálynőbe utólag beillesztett panaszária, az „O let me ever, ever weep”.
 
A két latin nyelvű elégia Mária királynő 1694-ben bekövetkezett halálát siratja, ám egyik sem kapott helyet a hivatalos gyászszertartásban, valójában pedig mindkettő néhány héttel később született.
Az O dive custos Auricae domus kettősének gyakorta kromatikus, s nem egyszer súrlódó szólamai egyértelműen személyes fájdalomról árulkodnak, ahogy a passacagliákét idéző, ereszkedő, ismétlődő basszusra írt Incassum, Lesbia, rogas is.
 
A Robert King és a King’s Consort etalonnak számító ódafelvétel-sorozata után pár évvel, a zeneszerző halálának háromszázadik évfordulóján rögzített albummal a Stephen Stubbs és Erin Headley vezetette Tragicomedia azt bizonyítja, hogy az angolok valaha élt legnagyszerűbb komponistája a zenei szépség és invenció kiapadhatatlan forrása maradt.

A Purcell háromszázötvenedik születésnapját ünneplő újrakiadást csak üdvözölni lehet. Ha bárkinek kételyei lennének afelől, érdemes-e e sokáig kevésbé ismert műveket megismerni, e lemez megdönthetetlen érvként szolgálhat alaptalan kétségeinek eloszlatásához.
 
Előadók:
Tragicomedia
 
Suzie Le Blanc – szoprán
Barbara Borden – szoprán
Steve Dugarden – alt
Douglas Nasravi – tenor
Harry van der Kamp – basszus
Simon Grant – basszus
 
Stephen Stubbs – zenekarvezető
Erin Headley – zenekarvezető
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1. Welcome, viceregent of the mighty king, Z340
2. O dive custos Auriacae domus, Z504
3. Raise, raise the voice, Z334
4. O let me ever, ever weep (The Plaint from The Fairy Queen), Z629
5. Incassum, Lesbia, rogas (The Queen’s Epicedium), Z383
6. Thirsis’ fate, ye hills and groves, deplore, Z473
7. Why, why are all the Muses mute?, Z343

Kapcsolódó írás:England, My England (Henry Purcell élete)