The Magnetic Fields: Realism (CD)
Írta: Galgóczi Tamás | 2010. 02. 25.

Elsőre olyan volt, mintha kaptam volna egy gyomrost, aminek eredményeként csak néztem ki a fejemből. Miután magamhoz tértem, és ismét elindítottam a lejátszót, megváltozott a véleményem.
Ez kérem folk, semmi más. Illetve folk-pop. Olyan zene, ami Amerikán kívül nehezen elképzelhető, és ugyebár ott sem arat osztatlan sikert.
Bár a szövegeket hiányos nyelvtudásom miatt teljes mélységben nem tudom értékelni, Stephin Merritt énekes-mindenes nyilvánvalóan szarkasztikusan fogalmazta meg mondanivalóját („The Dolls` Tea Party” például).
Szöveg ide vagy oda, a lényeg – mint általában – ezúttal is a zenén van. Indításként rögtön Merrit baritonja alapozza meg a hangulatot. Csodálatos hangja van, egyszerre mély, bársonyos és kifejező. Tetszik.
Ezt remekül ellensúlyozza Claudia Gonson magasabb regiszterekben mozgó hangja.
Időnként olyan érzésem volt, mintha a L`art pour l’art társulat rémkomoly számait hallanám angolul, máskor pedig befüvezett hippizeneként azonosítottam a produkciót.
Persze egyik állítás sem fedi a valóságot, azonban tény, hogy a folkos indíttatás eredményeként száműztek minden elektromos hangszert (kivéve egyetlen alkalmat), s helyükre a zongorától a bendzsóig mindenféle akusztikus zeneszerszámot vettek elő.
Ennek eredményeként első hallásra minimalista produkciónak véli az ember a korongra rögzített számokat, de többszöri nekifutásra kiderül, itt bizony egyszerűnek tűnő, valójában alaposan kigondolt, rafináltan hangszerelt, számtalan apró trükkel díszített zenéről van szó.
Ami folk, de mégis elmegy popnak, s bár a hazai slágerlistákra nyilvánvalóan nem kerül fel, azért Amerikában bármi előfordulhat.
Aki hozzám hasonlóan nem ismeri korábbi lemezeiket, és most pótolja ezt a hiányosságot, ne csodálkozzon, ha másféle zenékkel találkozik.
Ezúttal nem írtak egyértelmű slágert, bár a Billboard 200-as listájára így is felkerült az album. De úgy vélem, aki képes direkt akusztikus számokat írni, az csak tehetséges lehet.
Mondom ezt annak ellenére, hogy a második szerzemény (Interlude) minden alkalommal úgy ment el mellettem, mintha ott sem lenne a jóval karizmatikusabb szomszédjai között.
Mindent figyelembe véve nekem tetszik a lemez, mivel vidékies nyugalom árad a számokból. Hol egy hóval borított erdei úton suhanó szánon éreztem magam, hol pedig egy viktoriánus labirintus közepén, vagy mintha valcert táncolnék kedvesemmel a nyári mezőn.
Az együttes tagjai:
Stephin Merritt
Johny Blood
Sam Davol
Claudia Gonson
Daniel Handler
Ida Pearle
Shirley Simms
John Woo
A lemezen elhangzó számok listája:
1. You Must Be Out of Your Mind
2. Interlude
3. We Are Having a Hootenanny
4. I Don`t Know What to Say
5. The Dolls` Tea Party
6. Everything Is One Big Christmas Tree
7. Walk a Lonely Road
8. Always Already Gone
9. Seduced and Abandoned
10. Better Things
11. Painted Flower
Diszkográfia:
Distant Plastic Trees (1991)
The Wayward Bus (1992)
Holiday (1994)
The Charm of the Highway Strip (1994)
Get Lost (1995)
69 Love Songs (1999)
i (2004)
Distortion (2008)
Realism (2010)