Főkép Ismét egy számomra ismeretlen együttes CD-je landolt a lejátszóban - úgy tűnik, az év eleje főként ilyen találkozásokból áll.
 
Beteszem, elindul. Első benyomás: nagyon jól szól a lemez, arányos a keverés, a gitárok, az ének, a ritmusszekció egyaránt a helyén van.
Az énekes hangja kicsit fura, s ez nem a spanyol szövegek miatt van, inkább annak az árnyalatnyi rekedtségnek köszönhető, ami végigkíséri J. Molly énekét. Ha egy kissé jobban kiengedhetné a hangját, nyilván sokkal erőteljesebb lenne, ráadásul érezhetően idegenkedik a fülbarát dallamoktól.

Valahol a neten post-hardcore kategóriába tuszkolták be az albumot, de ehhez szerintem hiányzik az indulat, a düh az énekből, s ezen érzelmek hiányában ezt a címkét inkább felejtsük el.
 
A zenére nem tudok csúnyát mondani, tisztes másodvonalbéli zúzós muzsika, amit bármikor szívesen hallgatok, legyen szó koncertről vagy otthoni lazulásról. De annyira azért nem jó, hogy veszélyeztesse bármelyik kedvenc együttesem helyezését.

Ettől függetlenül nem ért csalódás, amikor meghallgattam a Hamlet (igen, Shakespeare volt a keresztapa) új lemezét, ami egyébként már a tizedik nagylemezük, szóval nem számítanak kezdőknek, s a zenekari bio szerint az eltelt évek során több divathullámot is meglovagoltak.
 
A prostituált és az ördög címre elkeresztelt lemez (már amennyire értek spanyolul) tisztes heavy metal (leginkább thrash), ami egyaránt tartalmaz klasszikus és modern elemeket, de főként modern, és kellőképpen változatos.

Ráadásul nem aprózták el magukat a srácok, és számos öt percnél hosszabb szerzeményt is írtak. Mindez viszont igényli az odafigyelést, tehát elsőre nem javaslom a háttérben történő hallgatást, hiszen ekkor menthetetlenül összefolyik a tíz szám.
 
A tempó sosem éri el a fénysebességet, főként közepes tartományban mozog (a kétlábdob ellenére, bár elismerem, többször felgyorsítanak, de aztán rendre mérséklődik az iram), ám ettől nem válik egyhangúvá az album.

Fura mód Molly éneke van a középpontban, a hangszerek csak statisztálnak ehhez, pedig mind a ritmusszekció, mint a gitárosok profik. Amikor éppen énekszünet van, élvezetesen kitöltik a rendelkezésre álló időt.
 
Egy kis reklámmal, kiadói hátszéllel még sokra vihetik, mert szerintem megvan a lehetőség bennük, de ettől a La Puta y el Diablo csupán másodvonalbéli produkció, amire ráférne még egy kis erő, érzelem, súly.
 
Kedvenceim: „La Tentacion”, „Siete Historias Diferentes”, „Revolucion”, „Sacrificio”, no meg a „No Habra Final”, ami az album legsúlyosabb és egyben legváltozatosabb tétele (s talán itt a legkevesebb az ének).
 
Mindezek után kíváncsi vagyok a Hamlet következő lemezére, hogy vajon merre mennek tovább.
 
Az együttes tagjai:
J. Molly – ének
Luis Tárraga – gitár
Paco Sánchez – dob
Álvaro Tenorio – basszusgitár
Alberto Marín – gitár
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. El Habil Reino Del Desconcierto
2. La Tentacion
3. El Traje Del Muerto
4. Siete Historias Diferentes
5. En El Nombre De Dios
6. No Habra Final
7. Escupe Tu Vanidad
8. Si No Tu, Quien?
9. Revolucion
10. Sacrificio
 
Diszkográfia:
Peligroso (1992)
Sanatorio de Munecos (1994)
Revolución 12.111 (1996)
Insomnio (1998)
El Inferno (2000)
Hamlet (Black Album) (2002)
Directo (2003) DVD
Syberia (2005)
Pura Vida (2006)
La Puta y el Diablo (2009)