Koncert: The 69 Eyes – 2010. január 22., Wigwam

2010-be lépve a The 69 Eyes immáron kerek 20 éves pályafutást tudhat maga mögött. Habár az áttörést csak a Blessed Be album jelentette, onnantól megállíthatatlanul adják ki a jobbnál jobb dalokkal telepakolt lemezeket. Azon kevés bandák közé tartoznak, akiknek a felkapottság kifejezetten jót tett.
 
Visszatértek egy új albummal, mint az várni lehetett, és kicsit sem okoztak csalódást. A tagok nyilatkozata alapján a zenekar fordulóponthoz érkezett a Back in Blood címet viselő lemezzel, de nem teljesen értem miért.

Hiszen szinte ugyanazt a vonalat viszik tovább, mint amit megszokhattunk, bár eddig sem volt világos, hogy a glam rock, a rock ’n’ roll, a gothic rock, vagy esetleg a glam metal áll közelebb a szívükhöz.
Én mindenesetre legjobban a goth ’n’ roll jelzővel illetném zenéjüket, amire nagy mértékben hatott a The Doors, vagy A holló című film. És ezzel nagyjából mindent el is mondtam.

Hazánkban legutóbb 2009-ben jártak, de lévén, hogy azt a koncertet kihagytam, még egy évvel korábban, 2008-ban láttam őket utoljára, akkor is Tokajban a Hegyalja fesztiválon, ami egy remek koncert lehetett volna, ha a hangosítást képesek normálisan beállítani.

Éppen ezért előre féltem, hogy mi lesz a Wigwamban, hiszen nem ez a legnagyobb hely Budapesten, de felesleges volt aggódnom.

Az összes tag 30 és 40 év között van, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy felnőttebbek, fegyelmezettebbek lettek, kevesebbet „bohóckodnak” a színpadon (nem úgy, mint például a Deathstars, akiknek jól bevált szórakozása a közönségben tomboló tinilányok megőrjítése).

Azért itt sem lehetett ok a panaszra, hisz Jyrki előszeretettel simogatta, kérette magát, vagy szemezett egy kiszemelttel, de jóval kevesebbszer, mint a múltban. Persze a női fehérnemű most is elengedhetetlen színpadi kellék volt.
 
A koncerten az új album kapta a legnagyobb hangsúlyt, pár számot kivéve majdnem végig eljátszották. Remek volt, egytől egyig, habár látszik, még nem teljesen forrtak össze az új nóták színpadilag, nem úgy, mint a régi kedvencek.
És talán a magas hangokat sem kéne annyira erőltetni, mivel az alapjáratból mély basszus hang határozza meg a zenéjüket.

Mindazonáltal a „The Chair”, „Gothic Girl”, „Feel Berlin” vagy „Brandon Lee” bármilyen szkeptikus embert meggyőzhetett, hogy ez banda rászolgált a sikerre, mert amit csinálnak, az egyszerűen jó, és ahogy csinálják, az a legjobb.
Az élet-halál, ördög-angyal közti átmenetről szól a zenéjük: elindulnak az egyik végletből és eljutnak másikba egy szám alatt, de ami közte van, az a The 69 Eyes.

Külön öröm volt számomra, hogy a „Wasting the Dawn” is rákerült a setlistre, ami igaz, hogy több mint 10 éves szám, de állítom, az egyik legjobban sikerült ez idáig is.
 
Aki elment a koncertre, annak úgy gondolom, megérte, hisz a fiúk azt nyújtották, amit vártak a rajongók - na nem az időtartamot tekintve. Nem tudom, miért nem lehet végigjátszani másfél órát plusz ráadást, ami egy rendes koncert hosszúsága, miért kell 1 és negyed órával „kiszúrni a szemünket”.
Idézőjelben persze, hisz tökéletes volt, amit adtak, csak hát annyi remek szám van még...