Főkép
A svéd nemzetiségű Katatonia nagy mester a melankolikus hangulat megteremtésében. Underground körökben klasszikusnak számító lemezükön, a Brave Murder Day-en Mikael Akerfeldt, az Opeth frontembere is morgott, majd stílusuk jócskán megszelídült, épp csak muzsikájuk szomorú atmoszférája maradt meg.

Utóbbi lemezeiken már mintha nem is törekedtek volna arra, hogy megújítsák zenéjüket vagy új dolgokkal kísérletezzenek. Rátaláltak saját hangjukra és a jól bevált recept alapján készítik albumaikat.

A Katatonia olyan, mintha a Paradise Lost metalos, mély hangzását, kissé megbonyolított dalszerkezeteit és gótikus-doomos felhangjait összekevernénk a The Cure játékos, ám darkos világával.
Ez utóbbi zenekar Jonas Renske énekes különleges orgánuma hallatán is felmerülhet, hiszen hangja nagyban hasonlít a bozontos kultfiguráéhoz.

Nemrég találkoztam csak a legsokatmondóbb skatulyával, amibe beilleszthető a skandinávok produkciója: gótikus depresszív rock-metal. Szerintem ennél korrektebbül nem is lehet körülírni, miről szól ez a zene.

Mint mondtam, a svédek új albumukon igazából nem csinálnak semmi újat, semmi mást, mint amihez eddig is értettek, az eredménybe mégsem lehet belekötni. Elborult, depressziós hangulat uralja az egész korongot, melyen a mély érzelmek mellett a metalra olyan jellemző súly és erő is jelen van.

A jó dalszerzői tehetség mellett igazából az a nagyon nagy erőssége a csapatnak, hogy remekül eltalálják az egyensúlyt a zúzás és a dallamok között, s ahol kell, ott a modern kornak megfelelően a samplereket, effekteket is okosan és jól használják.

Erre a kettősségre legjobb példa a lemezt nyitó „Forsaker” című dal, amiben a szigorú és pontos riffelést váltogatják a lágyabb melódiákkal és még egy pofonegyszerű, de rendkívül fogós refrénnel is megerősítették az egészet.
Ez a szám is az együttes legjobbjai közé tartozik, amikre nagyon könnyű rászokni.

A banda stúdióalbumain rendre találok néhány olyan dalt, ami (mint valami drog) azonnal megfog és képtelen vagyok szabadulni tőlük, egyszerűen muszáj újra és újra meghallgatnom őket.

Az előző korongon a „Soil’s Song” és a videoklippel is kiegészített „My Twin” volt ilyen, és legnagyobb örömömre ezúttal kettőnél több is van ilyenfajta slágerből.
A már említett „Forsaker” mellett ebbe a kategóriába esik az akusztikus, furcsa énektémával megtámogatott „Idle Blood”, az érdekes gitárdallamot hozó, szintén ragadós és drámai „Liberation”, a lassan zakatoló, szaggatott „The Promise of Deceit”, valamint az egyszerre fájdalmas és félelmetes „Nephilim”.

Másrészről viszont a többi dal annyira sajnos most sem kiemelkedő, mint az imént említettek, és ebben a Katatonia is nagyon hasonlít az átlagos skandináv metalbandákra (véleményem szerint nekik utoljára a Viva Emptiness című lemezükkel sikerült egységesen magas színvonalú anyagot írniuk).

Nincs különösebb baj a lemez fennmaradó részével sem, csak hát innen picit azért mégiscsak hiányzik némi újító szándék. Mintha ezeket a témákat már játszották volna korábban is, néha már majdnem unalmasak.
De ez még mindig nem olyan nagy baj, mert a korong egészében így is nagyon hangulatos és ha csak a legjobbakra is rövidítem le azt, akkor is naphosszat tudom hallgatni anélkül, hogy ráunnék.

Az együttes tagjai:
Jonas Renkse – ének
Anders Nyström – gitár
Fredrik Norrman – gitár
Mattias Norrman – basszusgitár
Daniel Liljekvist – dobok

Közreműködő:
Krister Linder– ének

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Forsaker
2. The Longest Year
3. Idle Blood
4. Onward Into Battle
5. Liberation
6. The Promise of Deceit
7. Nephilim
8. New Night
9. Inheritance
10. Day and Then the Shade
11. Departer
 
Diszkográfia:
Dance of December Souls (1993)
Brave Murder Day (1996)
Discouraged Ones (1998)
Tonight`s Decision (1999)
Last Fair Deal Gone Down (2001)
Viva Emptiness (2003)
The Black Sessions (2005) Best of, DVD
The Great Cold Distance (2006)
Live Consternation (2007) koncert, DVD
Night is the New Day (2009)