Rafael Marín: Sherlock Holmes és az Einstein-gyár
Írta: a2t | 2010. 01. 24.
Ezeknek már semmi sem szent?! Szegény Sherlock Holmes, bármit meg lehet vele csináltatni, hiszen nemcsak, hogy kitalált, hanem már nemlétezésében is halott figuráról van szó. Pont ezt gondoltam, amikor kezembe vettem a könyvet. Lassan olyan lesz ős is, mint Elvis. Mindig felbukkan valahol. És lehet, hogy nem is a Földön született. Nyugodtan állíthatom tehát, hogy egyáltalán nem akaródzott elolvasni.
Szerencsére a regény második mondatának környékén kezdtem megengedőbb hangulatba kerülni, és még pár szó után a fenntartásaim abszolút elmúltak. Köszönhető ez annak, hogy eredeti környezetben játszódik a regény és Rafael Marín olyan valószerűen ír, hogy pillanatok alatt elfelejtjük, valójában fikcióról van szó. És nemcsak a nyelvezet az, ami dokumentumszerűvé teszi a könyvet, hanem a történések és szereplők valódisága az, ami igazán eltűntetni a valóság és képzelet közötti vonalat.
Érdekes. Általában azokat a könyveket szeretem és értékelem nagyra, ahol végig tisztában vagyok azzal, hogy ami ott történik nem valóságos, viszont képes arra, hogy az író képzelete eluralkodjon az én képzeletemen. Ebben az esetben viszont a képzeletet teljesen sikerül kikapcsolnia az írónak, és tényleg pont olyan, mintha a valóság egy megtörtént szeletéről olvashatnánk. Mindenképpen izgalmas élmény, de nem ez az, amiért az ember elolvas egy detektívtörténetet. És ez is érdekes, ugyanis Holmesról csak történetek vannak, nem rendelkezik életrajzi regénnyel. Ugyanakkor a könyv alig több mint kétszáz oldala messze túlmutat egy történet időhatárain, és viszonylag hosszabb, éveken átívelő történéseket mutat be. Ráadásul, nem is igazán Holmes a főszereplője, hanem egy gyerekként meglehetősen szegény körülmények között tengődő, később Amerikába kivándorolt színészpalánta szemszögéből figyeljük az eseményeket. A színészpalánta keresztneve Charlie. Vezetékneve Chaplin. És tényleg. Nem valami kikacsintós névválasztásról van szó, hanem az ifjú Chaplin, Holmes szárnysegédjeként segíti őt a nyomozásban. És ez még mind semmi. Hiszen Einstein is szerepet kap némi időre, és arról már ne is beszéljünk, hogy egy eredeti Frankenstein-kézirat az, aminek megszerzése körül bonyolulttá válnak a dolgok.
Van itt minden. Az ifjú Charlie Holmes szabadcsapatának tagjaként kezdi egy rövidebb bevezetés után, hogy azután színpadi színészként találkozzon vele újra. Természetesen egy Holmesról szóló színdarab és elrabolt színész kapcsán. Ez az a pont, ahol az események kezdenek túlmutatni a józan ész határán, mi több, legalább két vallási szekta is felbukkan. Ráadásul a megoldás nem Angliában vár szereplőinkre, azért, Svájcba kell utazniuk, ahol aztán mindenre fény derül, persze csak némi csavar után. A detektívtörténet tehát detektívtörténet maradt, így pusztán csak akként olvasva is teljes értékű olvasmánynak számít. Be kell vallanom, én várnám a következőt.