Főkép Akik ismerik valamennyire a Szex és New York történetét és karaktereit, bizonyosan tisztában vannak azzal, mennyire eltérő értékrendek uralkodnak az Atlanti-óceán két ellentétes partján.
Ami az Egyesült Államok kulturális fővárosában bevett és természetes szokás, viselkedés, az az öreg kontinensen legtöbbször szélsőségesnek, mesterkéltnek, sőt, nem egy esetben kifejezetten életidegennek tűnik.

Odaát látszólag mindent túlreagálnak, s ami a legkisebb mértékben is eltér az elvárt tökéletességtől, már selejtbe való; a tegnapi barát ma már bosszantó, tolakodó idegen, amint elveszítette az értékét mérő és megmutató pozíciót.
 
Ebbe a világba csöppen bele a hatalmas ambíciókkal induló Toby Young, akit leginkább a sztárok, a hírességek közelsége csábít, s nem is maga a pénz.

Talán szimbolikus, hogy az őt Amerikába csábító magazin neve Vanity Fair, vagyis hiúságok vására, ami egyaránt utal az amerikai celebvilág talmi (ál)értékeire és az angol kultúra – itt épp Thackeray regényének – elorzására és átformálására.
Hiszen az új világ a régiből merít, ám közben mindent saját képére alakít.
 
Young eleve nehéz eset. Nem elég, hogy kopasz, ami a befogadó kultúrában egyenesen megbocsáthatatlan, vétkes hanyagságra vall, természete sem kifejezetten behízelgő, sőt, úgy tűnik, neki szinte mindig sikerül magára haragítania a beszélgetőtársait, legyen szó kollégáról, nőről vagy interjúalanyról.

A politikai korrektséget és a munkahelyi illemet pedig szinte említeni sem érdemes, hiszen Young számára ezek – ha nem is nem létező – egyértelműen gúny tárgyává teendő túlzások és torzulások.
 
Így nem csoda, hogy újságírói karrierje leginkább szakmai bakik és súlyos kudarcok sorozata, és ahelyett, hogy szép lassan emelkedne a ranglétrán, vagyis – szerkesztője szavaival élve – tovább jutna az első szobán, élete folyamatos küzdelem, ami idővel egyre reménytelenebbé válik, és Youngnak még azt is sikerül elbaltáznia, amivel bármelyik kezdő riporter képes lenne sikert aratni a helyében.
 
A dokumentumjellegű, vagyis a modern újságírásra jellemzően tényszerű, ám mindvégig roppant szórakoztató önéletrajzi regény ekképp egyrészt egy lecsúszás története, másrészt viszont tanulságos tükröt tart a mesterkéltég, az üresség, a hivalkodás kultúrájának, amely a globalizáció révén szép lassan az egész világot megfertőzni látszik, és így a kötet elsősorban anekdotákból építkező, szociológiai tanulmányként is olvasható.

Ám a valóságtartalmat figyelmen kívül hagyva, puszta fikcióként felfogva ugyanúgy lebilincselő olvasmány lehet.