Főkép Talán túlzás az 1867-es kiegyezést a mohácsi csatavesztéshez hasonlítani, pedig kevés, következményeiben ennyire meghatározó esemény van hazánk történetében.
 
Az 1914-ben kezdődő világégésig az akkori politikusoknak sikerült számos területen megteremteni a polgári államot.
Megtörtént a vallási és a világi intézmények elválasztása (házasságkötés, válás, anyakönyvezés), aminek bevezetése ugyan nem ment simán (érthető okokból az egyházak sokáig ellenezték ezt a lépést), de sokkal egyszerűbbé tette például a különböző vallásúak összeházasodását, gyerekvállalását.
 
Az új oktatási rendszernek köszönhetően csökkent az írástudatlanság, megszűntek a korábban kiváltságos területek (erdélyi székek, Jász kerület, stb.)
A céhrendszer megszüntetésével és számos ipartámogató törvénnyel az addig túlnyomórészt agrárjellegű gazdaság rohamléptekkel iparosodott, cégalapítási láz söpört végig az országon, és köszönhetően a befektetett tőkének, a kor legmodernebb eljárásai honosodtak meg.
 
Kiépültek az királyság egész területét behálózó vasútvonalak (a közutak állapota már sokkal siralmasabb volt), fejlődött a hajózás, sőt, Fiume kiépítése révén tengeri kikötőt is kapott a nemzet.
 
Továbbra is megoldatlan maradt viszont a földkérdés, hiszen annak túlnyomó része a nagybirtokosok tulajdonában maradt, így a népesség növekedésével a parasztok egyre kisebb földből próbáltak megélni.
Átmeneti megoldásként állami földeket parcelláztak fel, illetve a ritkábban lakott határmenti területekre igyekeztek kiköltöztetni a földnélkülieket.
 
A nemzetiségi kérdéssel sem igazán boldogultak a kor országgyűlései, miként örök vitatéma maradt maga a Kiegyezés is.
Ugyancsak megoldatlan probléma maradt a munkások követeléseinek kezelése – igazából a politikusok nem is értették, miért olyan a munkások és parasztok helyzete, amilyen. A többség úgy vélte, maguknak köszönhetik a szegénységüket.
 
Kozári Mónika könyve főként a politikai fejleményekre, a választásokra, a meghatározó pártokra (ezen kifejezés alatt akkoriban még egészen mást értettek, mint manapság) és politikusokra koncentrál, így mutatja be ezt az időszakot.
Fura volt olvasni, hogy bizonyos jelenségek (az aktuális belpolitikai és nemzetközi helyet téves megítélése, megalapozatlan ígérgetések, zavaros választási pénzek) mennyire nem változtak ebben az országban az elmúlt száz évben.
 
A kötet révén megérthetjük, miért emlegették ezt a kort később boldog békeidőként, és miként vált a korlátozott politikai mozgástér a gazdasági és intézményrendszeri fejlődés hajtóerejévé.