FőképNapjainkban szinte érthetetlen módon, minden előjel nélkül újra felerősödni látszik a vámpírkultusz: sorra jelennek meg különböző szerzőktől és más-más megközelítésben készült a vámpírtörténetek.
Nyilvánvalóan a tinik körében elképesztő sikert arató Twilight-saga is oka annak, hogy a vámpírokat újra divatba hozták, s akár az eredeti szellemiségtől fényévekre eltávolodott, újszerű köntöst, vagy körítést kaptak.

A szintén leginkább a fiatalabb korosztálynak szóló Hellsing még jóval e trend előtt indult útjára, és bár egyéni, beteges világa ellenére szintén jócskán megkavarja a vámpírjelenség körüli állóvizet, mégis hitelesebbnek tűnik a legtöbb újkori feldolgozásnál.

Legalábbis eddig így gondoltam, azonban Hirano Kohta aktuális könyveivel egy kicsit talán túllőtt a célon. Most már szinte biztos vagyok benne, hogy a szerző-rajzoló beteges frusztrációját feldolgozandó mutatja be egyre véresebb kivégzéseit.

Azt azért nem állítom, hogy az öncélúság életlenné tompította, vagy unalomba fullasztotta volna a sorozatot, hiszen most kezdődik csak az igazi izgalom. A baj inkább az, hogy lassan olyan magasságokba fokozódik az őrület, ahonnan már csak lefelé vezethet az út.
Hiszen milyen többletet lehetne még hozzáadni ahhoz, hogy az egykori náci hadsereg megmaradt és időközben vámpírrá vált tagjai újabb világháború kitörését tervezik?

Az előző, a hátteret kicsit kifejtő könyv után a szerző visszatért a kegyetlen erőszakhoz és egészen elképesztő képekkel sokkolja az olvasót, miközben a totális pusztulás felé taszigálja a sztorit.
Még több fegyver, még több ellenség, még több vér, még több látványos halálnem, Anglia romokban, London lángokban, a terror eluralkodott és úgy tűnik, nincs visszaút.

Mindezek tükrében kíváncsian várom a folytatást és bár valóban kételkedek, hogy lehet-e ezt még felülmúlni, a mangák és különösképp a Hellsing ismeretében azért nem mernék mérget venni rá.