Pak Csonggi: Sámánharcos 2.

Az előző kötet óta épp annyi idő telt el, hogy Jaki karon ülő csecsemőből bájos kislánnyá cseperedve, hatalmas, mangatikus szemekkel bámulja környezetét, ami valljuk be, kimondottan sivár, lévén valahol a sivatag szélén található. De mielőtt alaposabban megfigyelhetnénk a világból kivonult Batu lakóhelyét, kapunk némi ízelítőt a birodalom történéseiből.
 
Khugai hadserege jelenleg a korábbi hősök, a mansinok kiirtásával foglalkozik, s ezt olyannyira lelkesen csinálják, hogy az életben maradt, áldozatnak kinevezett csoport tagjai bölcsebbnek látják átlépni a határt és máshol letelepedve folytatni a létezést. Ezen szökevények közül az ifjú Horakhan menekülését kísérjük figyelemmel, aki egészen Batuék küszöbéig szalad.
 
A történet, ellentétben az előző résszel, sokkal változatosabb, ami egyúttal a harcjelenetek számának csökkenését is eredményezte. Ennek ellenére még így is számos statiszta veszti életét a látványos pofozkodások során, de egy alkalmat leszámítva ezek hamar befejeződnek, s mi újfent élvezhetjük, miként bonyolítja Csonggi mester azt a számtalan szálból összeálló mesét.
 
A sorozat egyik erénye (a ki tudja, mi lesz belőle történeten kívül) a számos érdekes karakter. Ez nem csak a jófiúk csoportjára érvényes, hiszen ezúttal másik oldal sem szűkölködik a látványos figurákban, a három bekdzsong vadász (akik nagyjából ugyanolyanok, mint a mansinok) nem semmi belépővel lépnek színre. Leginkább azonban a fejezetek címoldalán elszórt, egyelőre sehova sem tartozó karakterek tetszettek.
 
Arról egyelőre szó sincs, mit csinál majd Jaki nagylányként, cserébe viszont megismerünk (jobban mondva kikövetkeztethetünk) ezt-azt Batu múltjából. Egy biztos, az események mozgásba lendültek, a következő rész szerintem még brutálisabb lesz.
 
Az előző kötet kapcsán említettem a képkockákban látható koreai hangutánzó kifejezések furcsaságát. Ez mit sem változott, csak most már sokkal kevésbé zavar, úgy tűnik, segít a megszokás. A harcjelentek is követhetőbbek, de a látványosságuk mit sem csökkent, miközben a vérességre sem lehet panasz. Kifejezetten tetszik a borító (Horakhant ábrázolja) – az ilyen képek beindítják a képzeletemet.
 
A Sámánharcos című manhwasorozat szemlátomást nem filozófiai mélységet kínál az olvasónak, hanem felhőtlen (bár véres) pár órás kikapcsolódást. Ideális szombat délutáni program.