FőképDavid Almond első gyermekregénye, mely 1998-ban a Carnegie Medal-t és az év gyermekkönyvének adományozott Whitbread-díjat is elnyerte, már megjelent magyarul – 2000-ben az Egmont adta ki Szárnyak titka címmel. Az új kiadás új, jobb fordítást is hoz. Talán most eljut minden érintetthez ez a csodálatos könyv.
 
A Skellig az egyik legjobb ifjúsági regény, amit valaha olvastam. Hogy miért az, azt nem biztos, hogy el tudom magyarázni. Rövid történet egyszerű mondatokkal elmesélve, ugyanakkor tele William Blake idézetekkel. S amiről szól, az is jobbára hétköznapi, és mégis varázslatos.
 
Michael szüleivel egy lelakott kertvárosi házba költözik. Napjaik azonban nem csak a ház felújításával és a kertet uraló dzsungel felszámolásával telnek, hanem főleg aggódással. Michael újszülött kishúga ugyanis beteg, és egyáltalán nem biztos, hogy az orvosoknak sikerül őt megmenteniük.
 
S van itt egy nem mindennapi szál is: a fiú a düledező sufniban egy éhező, rongyos embert talál, akiről kiderül, hogy szárnyai vannak. Michael titokban tartja a fura dolgokon élő, mogorva figura létezését, egyedül a szomszéd Minának mutatja be.
A lány nem jár iskolába, őt az anyukája tanítja odahaza, imád madarakat rajzolni és William Blake-et olvasni és idézni és énekelni.
 
És aztán ketten együtt megpróbálnak segíteni a különös lényen, akit Skellignek hívnak, és akiről nem derül ki, legfeljebb érezhetjük, hogy mi is valójában.
 
Almond későbbi novelláskötetéből, a Counting Stars-ból kiviláglik, hogy számos önéletrajzi elemet írt bele ebbe a regénybe.
Talán ennek, na meg a tehetségének köszönhető, hogy egyszerűségre törekvő, hosszas leírásokat mellőző stílusával többet mond, mint sokan tripla ennyi oldalon. Vagy talán csak azért érzem így, mert annyi minden van itt, amit át tudok érezni.
 
De számomra akkor is többet jelent ez az ifjúsági regény, mint sok felnőttirodalom. Többet mond életről és halálról, csodákról és szeretetről, és úgy mondja, hogy az igazi és szép. Nem tudom ennél jobban megfogalmazni.
 
Az új kiadásról annyit még, hogy a borítója kissé túl mangás és túl beszédes, de azt hiszem, igazán jó borítót még nem láttam ehhez a könyvhöz. Az apró betűs szedés nem tetszik, ellenben a fejezetek közti illusztrációk, legyenek bár épp egércsontvázak vagy döglött legyek, valahogy nagyon rendben vannak.
 
A könyvből tévéfilm készült Tim Roth címszereplésével. Bár a forgatókönyvíró némileg átszabta a sztorit, abból, amit a honlapján látni, jónak tűnik.