Főkép A címben említett évekről általában a Bach-huszárok jutnak az ember eszébe, az emigráció, no meg a Deák Ferenc meghirdette passzív ellenállás.
 
A valóság ennél sokkal bonyolultabb volt, hiszen ha mindenki otthon marad, és csendes utálattal nézi a császári adminisztráció közelben tartózkodó tagjait, akkor sem a gazdaság, sem pedig a magyarságtudat nem fejlődött volna semmit ezekben az években.
 
Persze erre mondhatjuk, hogy ekkoriban komoly kereslet mutatkozott a magyar gabonára (akárcsak a napóleoni háborúk idején), így a korábbi módszerekkel is biztosított volt a megélhetés.
Ez nagyjából igaz, de ettől még nem kezdődött volna el az a polgárosodás, ami remek alapot biztosított később, az 1867-es kiegyezés után meginduló fejlődésnek.
 
A teljesség kedvéért jó, ha tudjuk, hogy voltak az elnyomásnak előnyös hozadékai is, mint mondjuk a jobbágyrendszer felszámolása, amit ugyan már az 1848-as áprilisi törvények is kimondtak, végleges szabályozásra azonban csak az ötvenes évek elején került sor.
 
Vagy az oktatás rendbetétele, aminek eredményeként minden gyereknek kötelező volt az iskolába járás (ellenkező esetben a szülők büntetést fizettek).
 
I. Ferenc József osztrák császár azonban a fenti pozitívumok mellett egységes birodalomról álmodott, így kötelezővé tette a német nyelv használatát, ami kiegészítve a korábbi törvényekkel, mely szerint mindenki anyanyelvén folyamodhat a hivatalokhoz, megoldhatatlan problémát jelentett.
 
A német nyelv bevezetése, valamint az addigi megyerendszer átalakítása, Erdély és Horvátország külön kezelése mindenkiben tudatosította, hogy hosszú távon az ország és vele a magyarság puszta léte forog kockán.
Érthető módon tehát az uralkodóval és adminisztrációjával szembeni ellenérzés végig megmaradt.
 
Számomra úgy tűnik, a politizálástól, a saját jövőjétől eltiltott nemzet a gazdaság, a kultúra és a nyelv gyarapítására fordította fölösleges energiáit, s részben ennek a kényszernek köszönhetően tudták létrehozni a későbbi fejlődés alapjait.
 
Illetve a másik, mai szemmel mindenképpen kívánatos hozadéka volt az osztrák elnyomásnak a megosztottság hiánya. Az 1860-as országgyűlés – ami az uralkodó első kísérlete volt a megegyezésre a magyar politikai erőkkel – bizonyította, milyen légüres térbe kerültek a konzervatív (az udvar politikáját támogató) arisztokraták.
 
Ez a kötet is hozza a sorozat mondhatni kötelező színvonalát, alaposan, minden oldalról bemutatja ezt a korszakot, egészen a kiegyezésig.