FőképA Petőfi Csarnokban néhány dolgot át kell rendezni a zenekar kéréseinek megfelelően.
Egyfelől a banda sokkal nagyobb öltöző kért, mint ami ilyen célra található az épületben – közös öltözőt használnak mindannyian -, másrészt ki kell alakítani egy úgynevezett AIC Tuning termet is, ahol a csapat a koncert előtt felpörgeti magát egy kis közös zenéléssel, jammeléssel. Ezért a Csarnok hátsó nagy termeit foglalja majd el a zenekar és az eredetileg öltözőknek használt kisebb helységek lesznek a produkciós és turné irodák.

Az egész backstage területet nem-dohányzóvá alakítják, csak a tuning szobában lehet majd rágyújtani.
Úgy tűnik, az Alice In Chains tagjai mostanra már előnyben részesítik az egészségesebb életformát, például alkoholt egyáltalán nem kérnek, ellenben zöldségeket, tonhalat és gyümölcslevet igen.

A koncert napján 10 magyar technikus segíti a produkció építését, sőt, a banda csak a hangszereit és a mikrofonokat hozza, minden mást – a 300 négyzetméteres színpadot, az erősítőket és lámpákat - magyar cég biztosítja; természetesen a zenekar igényeinek megfelelően.

A zenekar kérésére külön figyelmet szentelnek majd a biztonságra, a beléptetésnél szigorú ellenőrzés lesz, sem kamerákat, sem láncokat vagy bármilyen éles tárgyat – még ha ruhadísz is – nem lehet majd az épületbe bevinni.

A zenekar saját elmondása szerint a közönség egy hangos és heavy rock show-ra készülhet. A közel két órás koncertre jegyek még kaphatók a helyszínen és a Ticket Express országos hálózatában.

Az Alice In Chains tagjai Seattle-ben találkoztak egymással, 1987-ben. Barátságból lett az együttes, a tagok együtt laktak, együtt dolgoztak egy kis stúdióban és szabadidejük legnagyobb részét is együtt töltötték. Layne Staley, Jerry Cantrell, Mike Starr, és Sean Kinney két évvel később már lemezszerződéssel rendelkezett és 1990-ben berobbantak a világ élvonalába: „Man In The Boksz” című daluk hatalmas sláger lett, első lemezük pedig rögtön milliós példányszámban kelt el. 1992-ben jelent meg Dirt című albumuk, amely a kritikusok és a közönség köreiben is hatalmas sikert aratott.

Stúdióban szinte folyamatosan dolgoztak, filmzenéken („Utolsó akcióhős”), akusztikus EP-n és új albumon is, azonban az élő fellépések már elmaradtak, még a Metallicaval közös turnét is le kellett mondaniuk. 1996-ban lépett utoljára közönség elé a zenekar Layne Stanley vezetésével, MTV Unplugged koncertjük később lemezen is megjelent. Ezután válogatáslemezek, addig kiadatlan felvételek láttak napvilágot, de az Alice In Chains gyakorlatilag nem létezett, bár hivatalosan soha nem oszlottak fel. Az énekes már teljesen elszigetelte magát a külvilágtól és nem hagyta el seattle-i otthonát. 2002. április 20-án találták meg holttestét a házában, a halál oka kábítószer használat miatti szívroham volt.
Layne Stanley halála megrázta a rockvilágot, több előadó dedikálta új szerzeményét az emlékére és a legnagyobb sztárok énekelték el dalait koncertjeiken.

2005-ben az Alice In Chains 3 tagja újra összeállt, hogy a tsunami áldozatainak megsegítésére rendezett segélykoncerten fellépjenek. A következő évben már turnéra indultak, William DuVall énekessel, aki Cantrell szóló projektjeiben már korábban is szerepelt.
2007-ben jelentették be, hogy a zenekar tovább dolgozik, új albumot készít és 2009-ben turnéra indul.
Ígéretüket betartották, szeptember 29-én kerül boltokba új CD-jük Black Gives Way To Blue címmel és ezzel egy időben megkezdik turnéjukat, amely november 27-én Budapestre érkezik, hogy a Petőfi Csarnokban végre a magyar rock rajongókat is elvarázsolják.

A zenekar eddigi pályafutása alatt több mint 30 millió albumot adott el, amellyel a Nirvana, a Pearl Jam és a Soundgarden mellett a műfaj egyik legsikeresebb és legelismertebb bandájává váltak. Olyan slágerek fűződnek a nevükhöz, mint a „Man In The Boksz”, „No Excuses”, „Love Hate Love”, „Rooster, Down In A Hole” vagy a „Grind”.

További info: www.livenation.hu