Főkép „A fiatal magyar jazz generáció egyik legtehetségesebb tagja” – Tóth Viktorral kapcsolatosan ez a mára már szlogenné fakult megállapítás került be a köztudatba.
 
Ezzel kapcsolatosan lenne néhány kérdésem. Egy: mi az, hogy „fiatal magyar jazz generáció”? Meddig fiatal egy jazz muzsikus? Rendben, Tóth Viktor ránézésre is fiatal, de vajon az ő esetében meddig tart ez az állapot?
 
Mi az, hogy egyik legtehetségesebb? Kiráz a hideg, amikor ezt hallom. Ha már „leg”, akkor valamennyi közül a legjobb. Ha meg sok hozzá hasonló „leg”-tulajdonsággal rendelkező ember létezik, akkor miért nem írják azt, hogy az „egyik tehetséges”?
 
Rendben van, kell az udvariasság, senkit sem akarunk megbántani, de nem értem, miért nem lehet kijelenteni: „Tóth Viktor a magyar jazz legtehetségesebb alt szaxofonosa”?
 
Viktor 2007-es Climbing With Mountains című albumával annak idején elnyerte az „év legjobb jazz lemeze” díjat; Európában és Amerikában is számos fellépése volt; népzenét gyűjt, zenét szerez, „új utakat keres” – ha mindezt tudjuk róla, ha ismerjük a zenéjét, megállapíthatjuk: nem túlzás odaítélni neki ezt a „leg”-címet.
 
A kategorizálás, a minden-áron-nyomjunk-a-homlokára-egy-címkét hozzáállás sosem igazán jó, de a jazz műfajában – véleményem szerint – kifejezetten vétek.
A jazz elvileg a szabadságról, a megértésről, a kreativitásról, a fantasztikus ötletek valóra váltásáról, az érzelmek és hangulatok hangok segítségével történő kommunikálásáról szól (vagyis pontosan arról, ami ezt a Tartim című anyagot jellemzi).
 
Miért kell hát felesleges jelzőket aggatni arra a muzsikusra, aki nem tesz mást, „csupán” éli az életét és játssza azt a zenét, ami valamilyen formában megjelenik a fejében; aki elővezeti az ötleteit, aki kiváló zenésztársakat talál magának ahhoz, hogy a gondolatai több hangszer közvetítésével szólaljanak meg? Tóth Viktor ilyen muzsikus.
 
Ilyen, és ráadásul szerény, olyan ember, aki – saját elmondása szerint – minden egyes koncertben és lemezfelvételben a tanulás, az önfejlesztés nagyszerű alkalmát látja. (Ha ez valóban így van, akkor már nagyjából érthető, hogyan került a „Szakadatlanul törekedjetek” üzenettel búcsúzó Megvilágosodott rajza a CD borítójára.)
 
Tóth Viktor meghökkentő fantáziával rendelkezik – ezt a zenéjén kívül a CD-hez tartozó kísérőszöveg is elárulja.
„…Már az első pillanatban, hogy a Tartim-szigetcsoportot megpillantottuk, mindenki számára nyilvánvalóvá vált, az előttünk álló gyűjtőút merőben eltér a megszokottól… {…} Így tudhattuk meg, hogy hosszas kutatómunka helyett, ezúttal a dallamok fognak utat találni hozzánk… Egy dallamot egy maradék partfalról jegyezhettünk le..”
 
Viktor olyan képeket villant elénk, amikor az anyag megszületéséről beszél, amilyenekkel mondjuk Az érzékelés kapui, vagy a Sziget című Huxley könyvekben találkozhatunk, de eztán visszatér a valóságba: „Miért, az hihetőbb, hogy egy kiskunhalasi srác találkozik egy chicagói, indián származású, afro-amerikai dobguruval…{…} Barátságot kötnek a trombitás-hegedűs kendőmesterrel… Aztán meghívják a balassagyarmati bőgőst? Nem valószerű történet ez sem.”
 
Nem, egyáltalán nem valószerű, de ez sem számít. Csak a zene, ez az időnként skandináv stílusúan hideg és modern, időnként pedig valami dél-tengeri szigetet idézően meleg muzsika, ez a néhol free-be hajló (de sohasem igazán avantgarde), néhol pedig teljes mértékben összeszedett, lekottázható, és mindvégig dinamikus, a közreműködők mindegyikének tág mozgásteret biztosító zene az, ami igazán fontos. 
 
Az együttes tagjai:
Tóth Viktor – szaxofon, fuvola
Hamid Drake – dob
Szandai Mátyás – bőgő
Kovács Ferenc – trombita, hegedű
Dresch Mihály – szaxofon, fuvola
Jávorka Ádám – brácsa
Jeszenszky György – dob, ütőhangszerek
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. 13 sor
2. Fényt hoz felém
3. Lépések könnyűségében
4. Folyó új reggelén
5. Várom a percet
6. Jelekkel körbevéve
7. Ünneplőben hasraesve
8. Tisztáson
9. Múltat jövőt elfeledve
10. A napszítta nyárban
11. Őszi lebegésben
12. Tél markában
13. Tavaszi vetésben
14. Hold alatt, nap fölött
 
Diszkográfia (ebben a felállásban):
Tartim (2009)