Főkép Hosszan lehetne azon vitatkozni, mi a jobb: ha az ember sosem olvas el egy adott klasszikus regényt, vagy az, ha legalább valami zanzásított formában olvas vagy hall róla, hogy sznob körökben úgy tudjon tenni, mintha már olvasta volna.
Mások, gondolom, meg is tették és teszik is. És lesznek köztük, akik Henrik Langét tűzre vetnék ezért a könyvéért. Nekik nincs humoruk.
 
Lange összeszedett 90 klasszikus könyvet, és mindegyiket 3+1 képkockás képregény-oldalba sűrítette. Homérosz Odüsszeiájától és a Bibliától kezdve a Rómeó és Júlián és Kafka A per-én át A szél árnyéká-ig meg A Da Vinci-kód-ig.
 
Azon megint össze lehet verekedni, hogy miért pont ez a 90 könyv, vagy hogy adott írótól miért pont az a könyv, vagy hogy például A Da Vinci-kód mitől számít klasszikusnak, de én azt mondom, Lange elég jól válogatott, került ide übernépszerű bestseller is, meg megkerülhetetlen alapmű is. Ha van bárki, aki ezt mind olvasta, akkor ő a „faszagyerek”.
 
Azt természetesen senki nem gondolhatja komolyan, hogy 3+1 képkockába (az elsőn mindig a könyv címe, plusz egyetlen tárgy vagy valami, ami nagyon jellemző az adott műre) ténylegesen bele lehet foglalni a világirodalom bármely klasszikusát.
 
De Lange volt olyan ügyes, hogy valóban lényegre törő és azt adó pár mondatokat írt, s ami legalább ennyire fontos: mindezt kiváló humorérzékkel.
Ugyanis ez egy szórakoztató kiadvány, és Lange hol fanyar, hol politikailag „csakazértis” inkorrekt poénjai bizony ütnek. De egy iskolásnak sem javaslom, hogy pusztán ezeket az összegzéseket bemagolva próbáljon az adott könyvből felelni irodalom órán.
 
Bár azt gondolhatnánk, hogy ez a képregény azoknak jöhet jól, akik ugyan nem olvassák el az eredeti műveket, de szeretnének egy picit tájékozottabbak lenni, ám a dolog természetéből adódóan igazán azok élvezhetik, és azokat a képsorokat, akik olvasták már az adott könyvet.
 
Ezt tapasztalatból is mondom, mert van itt jó pár, amit én még nem olvastam, és nem nagyon tudok mit kezdeni azzal, ha valaki lelövi egy könyv poénját, amiről amúgy nem sokat tudok. Sőt, most hogy olvassam el így Agatha Christie-től a Tíz kicsi néger-t, ha már tudom, hogy ki a gyilkos?!
 
Viszont Lange más téren figyelmes és előzékeny: a tartalomjegyzéknél minden könyv címéhez kis négyzetet tett, hogy az ember kipipálhassa, amit már olvasott közülük, a kötet végén pedig két oldalt adományozott az „ami szerintem kimaradt” könyveknek, ezzel biztatva kreativitásra olvasóit.
 
Rajzai színvonalát nem is tűnik nehéznek utolérni, hiszen rajzstílusa igen egyszerű, ezzel együtt számos pólómintának való képkocka található a könyvben. Mondhatni, kép és szöveg tökéletes egységet alkot.
 
Lange közben elkészült a 99 klasszikus film sietős népeknek (vagy valami hasonló) című folytatással is, remélem, hamarosan magyarul is olvashatjuk.