Főkép Úgy vélem a sorozat hetedik része megmutatja, milyen is az igazi japán történetmesélés. Vegyük például a mostani kötet utolsó képregényét (Ino utolsó története).
 
Ez ugye alapban egy cselekményben szegény, visszaemlékezésekben gazdag epizód: úton hazafelé valakit meglőnek a banditák, s a halál kapujában lázasan heverő áldozat ágya körül összegyűl egy szerető feleség és két régi ismerős. Beszélgetnek múltról és jövőről. Ennyi.
 
Ez semmilyen Európában játszódó középkori környezetben nem vált ki katarzist az olvasóból, legfeljebb részvétet és aggódást, a gyász átélését. Na de izgalmat és feszültséget – kizárt.
 
Ellenben itt, ebben a Tokugawa-korszak eleji szamuráj történetben olyan mélység van, ami nem csupán a szereplők jellemének feltárulkozásában nyilvánul meg, hanem váratlan módon a paraszti lét egyhangúságának felértékelődésében is.
Tény, ehhez kell az a japán mentalitás, ami ugyan elismeri az egyéniséget, azonban a köz érdekét ennél fontosabbnak tartja.
 
Ebből a szempontból nem szabad félreértelmeznünk az Usagi cselekedeteit vezérlő erkölcsöt: nyúl testőrünk nem a jó erők bajnoka, hanem egy gazdátlan szamuráj (ronin), aki keresi a helyét a világban, ezért folyamatos vándorlásra kényszerül.
Útközben fellép a jók és a rászorulók védelmében, azonban számára ez nem a végső cél, hanem a saját erkölcsi kódexe szerinti szükségszerűség, úgymond mellékes tevékenység.
 
Ráadásul hiába saját kardvívó zsenialitása, egyszer sem nézi le a környezetét – Usagi számos Kurosawa hőssel ellentétben része a társadalomnak, sőt, hátrányos helyzete ellenére képes örülni és élvezi az életet.
 
A sorozat hetedik kötete egyébként meglepően sokszínűre sikeredett, mivel flörtöléstől kezdve a bosszúállásig minden van benne.
 
Legjobban a 47 ronin története ihlette (legalábbis úgy vélem, onnan jött az öltet) „Gen” tetszett, ami ha úgy nézem, az akarat diadala, ha úgy nézem, klasszikus szamuráj történet árulással és bosszúvággyal, aminek a vége – hopp, ezt mégsem árulhatom el…
 
Ezúttal egyébként számos alkalommal történik utalás az előzményekre, többnyire régi szereplők lépnek színre, hogy így vagy úgy felkavarják Usagi hétköznapjait.
 
Természetesen a misztikumra vágyóknak sem okoz csalódást ez a kötet, hiszen a „Befejezetlen szertartás” és a „A gubancos gombolyag” kellőképpen borzongató módon mutatja be, hogyan is látják a túlvilágot a japánok.
 
A kötetben szereplő történetek:
Bevezetés
Kicune
Gaki
Befejezetlen szertartás
A gubancos gombolyag
Gen
Kicune visszatér
Ino utolsó története