FőképEgyes emberek rettentően keveset tudnak önmagukról, még kevesebbet párjukról, barátaikról, családtagjaikról.

Szenvednek emiatt, és nem tudják, hogy mi módon változtassanak a bennük és a környezetükben ennek következtében fennálló feszültségekkel, ellentétekkel teli status quo-n; emellett nagy részük nem kész arra, hogy külső szakember segítségét kérje.
 

Mások rengeteget töprengenek magukról, próbálják megfejteni saját létezésük értelmét, igyekeznek megérteni barátaik, mi több, az útjukba akadó ismeretlenek indítékait, belelátni titkaikba.

Talán már számos terápián is túl vannak, de még mindig azon fáradoznak, hogy változtassanak saját, élethez való hozzáállásukon, bevett kapcsolati dinamikájukon; keményen dolgoznak azon, hogy belátóbb, empatikusabb, és emellett mégis céltudatosabb emberekké váljanak.
 

Megint mások csak pusztán érdeklődnek. Szeretik a másságot, a sokszínűségét, a logikus és magával ragadó előadókat, a lenyűgöző, atipikus gondolkodókat.
 

A Jaffa Kiadó által szorgalmazott előadássorozataiban, és a kapcsolódó közreadott „szövegkönyvekben” - minthogy előadásai az élőszó szigorú figyelembevételével kerülnek kiadásra) - Feldmár András mindhárom fenti csoportot megszólítja.
 

Írásaiban és előadásaiban számtalanszor megfogalmazott, kimondott célja a pszichológia emberhez való közelítése, a saját magunkkal és másokkal való lelki összeköttetés megteremtésének elősegítése, az emberiség sokszínűségének illusztrálása, létünk problémáinak komplex módon és egyszersmind összefüggéseiben való láttatása.


Nem bevált receptkönyveket nyújt át. Egyszerűen csak gondolkodásra serkent, önálló, kreatív megoldások megtalálására buzdít.

Nincs ez másképp a Szabadság, szerelem című legújabb kötetében sem. Sajnos a 2007 évi előadássorozat rövidített formában látott napvilágot, így egy kissé leegyszerűsített gondolatmenet éled újjá a kezünkben tartott lapokon.
 

Ez különösen akkor okoz rossz érzést, ha az előadásokat személyesen is végigkövetve szívesen újraolvasnánk a számtalan érdekes Feldmár által megidézett példát, nem beszélve a helyszínen elhangzott kérdésekre adott spontán, frappáns válaszokról.

A tömörítés következtében még erősebben érezzük azt, hogy bizonyos gondolatokat már mintha Feldmár más írásaiból ismernénk.
 

Mindamellett, ha e hibájától eltekintünk, a zavaros első pár oldalt követően (amikor bizonyos, a könyvben is megjelenő képek elemzésére kerül sor, amely elemzés a kezdetekben nehezen köthető a mű főbb gondolatmenetéhez), hamarosan felvesszük a ritmust a már ismert Feldmár Andrásos hangvétellel.

Rácsodálkozunk arra, hogy sokszor el-elkalandozó gondolatai mily módon forrnak, olvadnak össze, hogy hosszas mellékvágányok után megbonthatatlan egészet alkothassanak.
 

Feldmár három előadásában két örökzöld témát köt össze: a szabadságot és a szerelmet, melyeknek kapcsán nagyon bonyolult összefüggéseket fed fel, izgalmas kérdéseket feszeget, többek között a következőket:
 

Vajon miként létezhet a szabadság és a szerelem együtt?

Melyik feltétele melyiknek?

Milyen az igazi szerelem?

Milyen hatással vagyunk gyermekeinkre?

Milyen az igazi anyai szeretet és az isteni?

Miért ragaszkodunk rossz szokásainkhoz, és azokhoz, akik bántanak minket?

Mi a különbség sorsunk és végzetünk között?

Milyen módon mehetünk szembe a sorsunkkal, és vehetjük saját kezünkbe életünk irányítását?
 

Mindennapi kérdések ezek, akár egy kevésbé összetett női magazin hasábjain is viszontláthatnánk őket. A válaszok azonban már korántsem mondhatók banálisnak.


Hiszen egy átlagos női lapban nem hiszem, hogy szívesen viszontlátnák az olvasók például azt a gondolatot, miszerint az anyai szeretetet nem „kell”, maximum lehet viszonozni, de az ez irányú elvárás jogalap nélküli, igazságtalan.


Hasonló újságokban, nap, mint nap a nők és férfiak individualista jogairól hallhatunk. Ebben a viszonylatban furcsának tetszhet az a felvetés, hogy egy kapcsolatban, mindkét félnek meg kell kicsit halnia, hogy „mi”-ként, összeforrt egységet alkotva éledhessen újjá.

Avagy, hogy egy kapcsolat akkor mondható igazinak, ha többnek és szabadabbnak érzem magam a másik társaságában, mintha egyedül lennék.


Végezetül, egy rossz, elnyomó kapcsolat lezárása mindössze egy lépés egy magasabb szintű viszonyrendszer: a szabadság tiszteletén alapuló szerelmi kapcsolat felé.


Feldmár e tekintetben Petőfivel ért egyet, miszerint a szabadság valóban előbbre való a szerelemnél.

Elveti azonban kizárólagosságot. Optimista, racionalista, empirikus megfigyeléseket végző emberként, hisz a kettő együttlétezésében. Természetesen mindennek előfeltétele a magát jól ismerő, félelmeit, szorongásait felismerő, korlátait kezelni tudó ember.


Itt pedig visszakanyarodhatunk ajánlóm elejére: miszerint hiszek benne, hogy Feldmár András írásai, és köztük a Szabadság, szerelem mindannyiunk igényeinek megfelelhetnek: irányt mutathatnak az útjuk elején járóknak csakúgy, mint a folyamatosan felfedező üzemmódban lévők számára, de érdekes fejtörő olvasmányul szolgálhatnak az érdeklődő - egyszer majd lehetségesen útkeresővé váló - kívülállóknak is.


Nincs jelentősége, hogy legfőbb gondolatait esetleg már hallottuk, vagy ismerjük. Feldmárnál a gondolatok áramlása, az irányvonalak példák általi kibontása, az egyes témák logikus lépéseken keresztül történő kifejtése legalább annyira izgalmas, mint maga a mondanivaló. Eszközt, technikai útmutatót ad a kezünkbe arra vonatkozólag, hogy hogyan is járjunk el saját magunk és mások lelki útvesztőinek kibogozásában.