Főkép

Harmadik nagylemezes zenekarnál indokolatlannak tűnhet fejlődési ívről beszélni, de a Leaves’ Eyes egyértelműen elmozdulni látszik korábbi stílusához képest. Ugyan az egyes számok sokat megőriztek mind az északi hűvösségből és keménységből, mind az ír-kelta dallamvilágból, az összkép sokkalta dinamikusabb.
 
A dobok és basszusgitár mintha élesebben szólnának, a gitárok kissé karcosabban, mint az előző albumon, Liv Kristine éneke pedig több helyen érezhetően operaiasabb, ugyanakkor egyetlen pillanatra sem zavaróan nazális.

Emellett megmaradt a kellemesen popos hang is, ami enyhít a zúzós, könyörtelenül kemény, és ezúttal már nagyzenekari hangzást idéző billentyűszólamokkal dúsabbá tett alapok durvaságán. Egyszóval a megcélzott irány a merengőből a bombasztikus felé mutat.
 
Az albumnyitó „Njord” indítása mintha hajnalban csatába induló sereg készülődését idézné baljós hangulatával, ám szinte azonnal kitágul a tér, és a nagyszabású kórus- és zenekari hatások, a dühöngő ritmusú gitárok, a death metal hörgés páratlan drámaiságot kölcsönöz a dalnak.
 
A „My Destiny” inkább balladaszerűnek ható első taktusai után a lemez legjobb gitárriffje következik, amely monoton ismétlődésével az elkerülhetetlenség érzetét kelti, majd variálva, egyre újabb témákkal keveredve bomlik ki izgalmas képpé.
 
Az „Emereld Island” címe eleve kelta kötődésre utal, mégsem ez teszi különlegessé a számot, hanem Liv Kristine már-már a még Tarjával felálló Nightwishre emlékeztető éneke.
A szám felépítése, a lendületes tempó, a monolitikusan tömör refrén és a szellősebb verse úgyszintén a finneket idézik. A hörgéssel ellenpontozott ének és a sajátos melódiavilág mégis jellegzetesen Leaves’ Eyes-osnak képes megtartani az összhatást.
 
A „Take The Devil In Me” nagy ívű, kemény refrénje ismételten a Nightwish nyomdokaiba lépett együttest mutatja, az egyes megoldásokból ellenben mindenütt kiviláglik, hogy itt nem lehet, nem szabad utánzatról beszélni: Liv Kristine és Alexander Krull csapata inkább betölti azt a zenei űrt, amit az új felállásban már egészen más stílust képviselő finnek hagytak maguk után.
 
A „Scarborough Fair” talán a legnagyobb meglepetés a lemezen. A Simon and Garfunkel egykori sikerének feldolgozásában a reneszánsz Anglia finomsága lép frigyre a zakatoló dobokkal, a lenyűgöző nagyzenekari hatásokkal és a virtuóz gitározással, hogy elsőre összeegyezhetetlen elemek harmóniájában egyesülve valami rendkívülit hozzon a világra.
 
A „Through Our Veins” kellemesen lendületes, hard rockba hajló metal nóta, amely úgy hagy lehetőséget megpihenni egy keveset, hogy közben mindvégig izgalmas marad. Az akusztikus hangszerektől lágy „Irish Rain”-nel megerősítve pedig ismét a régi Leaves’ Eyest kapjuk a maga teljes, némileg népiesen szépséges valójában tündökölve.
 
A „Northbound” megint csak operai, bombasztikus darab, ám valamivel talán kevésbé sikerült, mint az album első felét meghatározó szerzemények, ám sok csapat ennek ellenére büszke lenne rá, ha ilyen színvonalon tudna középszerű maradni.
 
Ezzel szemben a „Ragnarok”-nak már az első hangjai is azt sejtetik, hogy itt valami rendkívüli készülődik.
A John Williams filmzenéit idéző effektusokat operai énektéma követi, amit rendkívül kemény, lassú, elnyújtott gitármotívum vált, hogy végül a kifejezetten összetett kompozíció jobbnál jobb pillanatokban tobzódva, és egy valóban kiszámíthatatlan átmenettel nyűgözzön le teljesen.
 
A „Morgenland” újfent tipikus, régi Leaves’ Eyes-szerzemény. A poposba hajló, mégis csodálatos énekdallamot kísérő szintetizátorok hagyják kiteljesedni Liv Kristine líraibb egyéniségét, míg a „The Holy Bond” hasonlóan lágy, ám néhol immár ismételten operai melódiáját előbb mandolinszerű, majd karcosan kemény gitárok és kórussal kiegészülő nagyzenekari témák egészítik ki, hogy végül grandiózus drámaiságban kiteljesedve előkészítsék az album egyik legösszetettebb szerzeményét.
 
A „Froya’s Theme” magába sűríti mindazt, amit a Njord zeneileg adhat. A sejtelmes, izgalmasan északi hangzású bevezető monumentális, operai énekdallamnak és gitártémának adja át helyét, hogy a kis időre szinte magára maradt zongoramelódia után egyre bonyolultabban egymásba fonódó motívumokból felépülő, epikus darabbá fejlődjön.
 
Akinek eddig is tetszett a norvég-német vállalkozás, annak az új lemez sem fog csalódást okozni, aki viszont esetleg az operai-szimfonikus power metal elemeket hiányolta volna eddig belőlük, most maradéktalanul megkaphatja, amire vágyott. A továbblépés ténye kétségtelen, és mivel a jóból még jobb lett, csalódni nehezen csalódhatunk.
 
Az együttes tagjai:
Liv Kristine – ének
Alexander Krull – ének, billentyűk, program
Thorsten Bauer – gitár
Mathias Röderer – gitár
Alla Feydnitch – basszusgitár
Seven Antonopoulos – dobok
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Njord
2. My Destiny
3. Emerald Island
4. Take The Devil In Me
5. Scarborough Fair
6. Through Our Veins
7. Irish Rain
8. Northbound
9. Ragnarok
10. Morgenland
11. The Holy Bond
12. Froya’s Theme
 
Diszkográfia:
Lovelorn (2004)
Vinland Saga (2007)
Njord (2009)