Főkép

A Backyard Babies 2009. augusztus 12-én, 23.00-kor lépett fel a Szigeten, előtte pedig a budapesti svéd követségen adtak fogadást a sajtó képviselőinek illetve az érdeklődőknek. A fogadás előtt, 45 perc időtartamban lehetőség nyílt arra, hogy a sajtó érdeklődő képviselői interjúkat készítsenek a ByB tagjaival.
Ennyi a hír. Lássuk, mi van mögötte. Szubjektíven, blogosan, egyáltalán nem újságírósan.
 
Az első, és legfontosabb tanulság: ha olyan helyre készülsz, ahol még nem jártál, nézd meg a térképen, hogy hol van, aztán indulj el, és menj végig a saját fejed után, ne bízz a helybeliekben! Én nem ezt tettem, és meg is jártam.
 
A második dolog, amit megtanultam ezen az estén: a svéd nagykövetség munkatársai nagyon kedves emberek, akik tényleg nagyon sokat tesznek annak érdekében, hogy legalább kulturális szempontból közelebb kerüljön egymáshoz a svéd meg a magyar. Érdemes figyelemmel kísérni a „Svédületes” címet viselő programsorozatot.
 
Mivel pont akkor érkeztünk meg a helyszínre, amikor elkezdődött az állófogadás (értsd: szóltak, hogy lehet kajálni), és mivel pár évvel ezelőtt már volt egy könyves ügyem a svédekkel, és mivel a zenekar tagjai (meg a sajtósok) elmentek enni, én erről a régebbi dologról kezdtem beszélgetni a követség munkatársaival.
 
A harmadik dolog, amit megtanultam: lehet, hogy a dohányzás káros az egészségre, de időnként előnyös, ha ez ember bagózik.
Az összegyűlt társaságban nem sok dohányos volt: mondjuk én, meg a ByB egy-két tagja. Félrehúzódva füstöltünk (a szabadban), és közben eldumálgattunk Dregennel, a gitárossal.
 
Ez nem olyan „…és mik a terveitek a jövőre nézve; mikor jön ki az új albumotok; mi a véleményetek a magyar közönségről…?” típusú kérdezz-felelek játék volt, hanem csak olyan laza dumálgatás. Erről-arról.
 
Például arról, hogy éppen egy Hollywood Rose-os póló volt rajtam, cilinderes halálfejjel; Dregennek tetszett, kérdezte is, hogy mi ez, én meg mondtam, hogy HR, tribute band, de tőletek is játszik 1-2 számot. Ekkor nézett egy nagyot, és beindult a fantáziája…
 
(Este, a koncert után a HR egyik tagja megkereste őt a Szigeten; adott neki egy HR lemezt. Dregen vigyorgott, hogy oké, k* jó a pólótok, már láttam a fogadáson, és hogy majd e-mail, meg minden. Szóval… Ki tudja?)
 
Egyébként Dregent úgy képzeljétek el, mintha Keith Richards és/vagy a „Karib-tenger kalózai”-s Johnny Depp fiatalabb verziója lenne.
Nem normális fazon – de józan, és kedves, és egyáltalán nincs oda magától: úgy beszélgetett velem (meg ahogy láttam: az újságírókkal is), mintha csak egy srác lenne, innen a térről. Megjátszás semmi, allűr semmi, lazaság a maximumom, ilyesmi.
 
Mondtam Dregennek, hogy éppen a ’80-as, ’90-es években népszerű bandákról írok könyvet. Mondtam neki, hogy a HR-es Jesse-vel csináljuk a dolgot, és Jesse mindenképpen szeretné, ha lenne egy ByB-fejezet a könyvben, ha másért nem, hát azért, mert tudja, hogy a ByB tagjai is szeretik a Gunst.
(Ez mondjuk egyértelmű, ha meghallgatjuk a régebbi ByB lemezeket.)
 
Dregen reakciója: „Hé, haver, oké, persze, figyelj, most nem érek rá, de itt a mail címem, de nem is, inkább a menedzserünké, tőle mindent megkapsz, ő nem felejti el a dolgot, majd belőlünk is kihajtja a sztorikat…
Őt keresd, jó fej… Egyébként meg persze, szeretjük a Gunst, meg a New York Dollst, meg még sok mindent, de most más irányba haladunk, saját irányba…” stb.
 
Szóba került még az előző, A38-on adott koncertjük, meg a Sziget. Az A38-ról elmondta, hogy jó lett volna, ha többen vannak, de ők így is élvezték, a Szigetről meg elmondta… Nos, nagyjából azt, amit mindenki tud: Közép-Európa legnagyobb rendezvénye, ilyen helyen mindenkinek nagy dolog fellépni, presztízs, egyébként neki, személyesen teljesen mindegy, hogy hol, kik, mekkora közönség előtt zenél, mert imádja azt, amit csinál: „A hobbim a melóm, ez jó, nem?”
 
Na, szóval így, kötetlenül, lazán ment a dolog, semmi riporterkedés, semmi sztárkodás; elszívtunk vagy két cigit, aztán mindenki ment a dolgára.
 
Ez a dolog a kaja folytatása volt. Na jó, ezen is túlestünk. A konzul srác szólt, hogy oké, akkor most már elárulja, hogy előszedte a régi gitárjait, és szeretné, ha a zenekar énekese, Nicke Borg előadna egy dalt.
Nicke Borg kötelességtudóan fogta a gitárt, leült a Chippendale, vagy mit tudom én, milyen fotel karjára, és elénekelte totál unpluggedban a „Saved by the Bell”-t.
 
(Mivel ezen a helyen nem lehetséges hangzó anyag feltöltése, aki hallani akarja, hogy szólt a dolog, nézzen el a blogomra – www.sonofmorningstar.blogspot.com –, ott a „Backyard Babies” című bejegyzésnél talál egy sendspace linket, ahonnan le lehet szedni a dolgot.)
 
A hivatalos riport – hála annak a bizonyos helybeli néninek, aki olyan marha jól útba igazított minket – tehát elmaradt, de azért jól eldumálgattunk Dregennel, ezzel az allűröktől mentes svéd Keith-Richards-Johnny-Karib-Depp sráccal.
Eddig csupán két ByB lemezt ismertem, de azóta már beszereztem az összeset (köszönet druszámnak, Gy. Zsoltnak!). Tetszenek. Most komolyan. Tetszenek!
 
A fotókat Szántai Zita készítette.