Sziget Fesztivál 2-3

2. nap
Délelőtt az évek óta megszokott napi rutinnal indítottunk. Z barátommal irány a zuhanyzó, ahonnan aztán felfrissülve indultunk valami reggelit lőni a közeli szupermarket felé.
 
Azon persze már meg se lepődtünk, hogy a parkoló melletti füves részeken illetve a parkoló  felőli bejáratnál csapatokban gyülekeztek a punkok, akik az esti Die Toten Hosen koncertre „alapoztak”.
És persze akit csak lehetett, lelejmoltak mindenfélére: nekem pl. az öngyújtóm bánta a történetet. Bár üsse kutya, néha elég furán működik a kobakomban lévő szürkeállomány, én szeretem a punkokat.

Persze nem csak a parkoló volt tele plusz emberekkel, hanem az áruház is tömve volt Szigetlakókkal, akik úgy gondolták, inkább itt szerzik be a napi betevőt, semmint a fesztivál helyszínén.
Nincs mit tagadni, a kaják és italok jelentős részének szinte irreálisan magas ára van. És ezt hihetetlen módon még a külföldi látogatók jelentős része sem bírja anyagilag.

A kiadós reggeli/ebéd után leginkább csak „csendespihenőztünk”, a szerdai nap ugyanis eléggé megviselt bennünket, na meg aztán kellett estére az energia. Így összekapva magunkat – időközben kiegészülve a „hazajárós” pajtásokkal – este hat óra felé belevetettük magunkat a Nagyszínpad forgatagába.

Érezhetően kevesebben voltak most a deszkák előtt, mint tegnap a SKA-P-on, de ez a pár ezer fővel kevesebb ember is tudott akkora bulit csapni a Die Toten Hosen koncertjére, mint tegnap a spanyolok előadására.
A több mint húsz éves német illetőségű zenekar pedig a legkevésbé sem okozott csalódást az egybegyűlteknek.
 
Remek volt a hang és a srácok is parádés formájukat hozták. Folyamatosan megénekeltettek minket. Sőt! Nagyjából a koncert közepén felhívtak egy srácot a színpadra, hogy énekeljen együtt a zenekarral.
És ekkor jött a pozitív csalódás és meglepetés: a srác tudta a szöveget, csak néha-néha kellett a számára odakészített segédanyagba belepillantania. Másrészt teljesen ott volt énekben, semmi fals, hamis hang.
 
Gondolom sokan arra gyúrtak, hogy majd egy jót röhögnek a fals ének miatt, de hát ez nem jött össze nekik. E helyett azonban szinte szétrobbant a színpad előtt álló tömeg és olyan fékeveszett pogóba kezdett, hogy azt hittük, szétrúgják a Nagyszínpadot.
Bár nem beszélek németül, mintha az énekes valami olyasmit mondott volna, hogy „jobb volt így ez a nóta, mint eredetiben”.

A Die Toten Hosen után megpróbálkoztam a Budapest Bárral, de itt némi átszervezés történt, és ezért a kiadotthoz képest több mint egy órás késéssel indult csak a műsoruk. Gondoltam sebaj, ez még belefér, simán eljutok így is a következő kinézett koncertre.
 
Viszont ez a cirkuszi sátor megoldás, amibe az A38-wan2 Színpad lett beköltöztetve, egyszerűen kifog a hangosítókon: folyamatosan visszhang van és az ének alig érthető. Teljesen gáz az egész. Viszont bazi nagy. Hurrá!

Szóval inkább kifordultam a sátorból és átvergődtem a Budapest Jazz Club színpadához, ahol a Zuboly Plays Jazz koncertjét hallgattam végig.
Nem tudom, ki hogy van vele, a Zuboly is egy olyan magyar zenekar, akiknek a mai stílusdömpingben sikerült valami tök eredetit összegyúrniuk. Fognak egy hip-hop vagy rap számot, némi humorral vegyítve magyar szöveget rittyentenek alá, hozzáadnak egy magyar népdalt és akkor ezt az egészet eljátsszák jazzben. Üt. Nagyot. És persze mindeközben jól szórakozol a szövegen is.

A tavalyi koncerthez képest persze voltak változások, a DJ brigád helyett egy zongoristával és egy dobossal kiegészülve léptek a színpadra Ágoston Béláék. Ezen kívül Busa István is kevesebbet, de annál profibban beatboxolt.
Egyetlen kis probléma volt csak, hogy a szomszédos Világzenei Nagyszínpadról néha eléggé áthallatszott a közönség ovációja, ami picit rontotta a Zuboly Plays Jazz élvezhetőségét.

Zuboly után némi pihenőt tartottam, illetve az ezer felé szakad kis társaságunk ismét összegyűlt, hogy megnézzük a Colorstar koncertjét. Persze ez is az  A38-wan2 Színpadon volt, és persze megint nem úgy szólt, ahogy kellett volna neki. Így, kicsit pipásan fogtam magam, és inkább aludni mentem.

3. nap
A verebek azt csivitelték, hogy ma jó idő lesz. Így tiszta mázli, hogy a reggeli fürdőzés után, még a szakadó eső előtt visszaértünk a sátrunkhoz.
A Sziget tegnap délelőtt kapott egy több órás, kiadós esőzést, ami a port ideig-óráig elverte és egy-két helyen remek „mocsarak” képződtek. Azzal viszont tisztában voltunk, hogy az esti The Prodigy fellépésére érkező emberek tuti képesek leszek megint porossá tenni a különböző helyszíneket.

Az eső miatt jelentős csúszást szenvedett minden tervünk, így csak több órás késéssel tudtuk megnézni a Hungarikum falu különféle érdekességeit.
Gondolok itt leginkább arra, hogy mi szépen ültünk a padon és néztük a bénázó külföldieket, mit szenvednek a gólyalábakkal. És persze aljas módon ki is nevettük őket, „legszebb öröm a káröröm” alapon. Ők meg velünk mulattak saját magunkon, úgyhogy nem lett sértődés a dologból.

Miután kimulattuk magunkat, a Világzenei felé vettük az irányt, ahogy a Csík Zenekar és vendégeinek fellépését akartuk megnézni.
Ők 2005-ig magyarországi és erdélyi parasztmuzsikát játszottak, de akkor úgy gondolták, hogy más zenei irányzatok egy-egy „slágerét” ötvözik a népzenével. És láss csodát, fergeteges sikerük lett vele.
 
A mostani fellépésükre többek között Lovasi Andrást és Ferenczi Györgyöt is meghívták, akikkel ilyetén módon kiegészülve szinte felrobbantották a Világzenei színpad előtt a közönséget.
Hihetetlen módon nem csak a magyar látogatók álltak neki táncolni, de a külhoniak is próbálkoztak – több-kevesebb sikerrel – bekapcsolódni a népi táncot járó tömegbe.

A remek kis koncert után ismét próbáltuk rendezni sorainkat, de ez eléggé nehezen ment, mert kezdett borzalmasan nagy tömeg összejönni a Szigeten. Ezért nem is csoda, hogy nem mindenkit sikerült összeszedni, aki a The Prodigy-t akarta megnézni.
Abban maradtunk, hogy mindenki onnan közelít, ahonnan tud és próbáljon elvergődni a Présházhoz. Na, ez nekem nagyon nem jött össze.
 
Mint kiderült, telt házat tudhatott ma a Sziget magáénak: hetvenezer látogató jött össze az angol banda előadását megnézni. Helyzetemmel úgy-ahogy megbékélve a hátsó szekcióban sikerült normális helyet találnom, ahonnan legalább a kivetítőket lehetett látni, illetve a zenét is jó minőségben hallani.

A koncert persze megint megosztotta kis társaságunkat. Már az némi ellentétre adott okot, hogy nekik nem tetszik a banda új lemeze, nekem meg igen. Aztán persze az is bajuk volt, hogy szerintük nem volt oké a hangosítás. Szerintem meg igen. Csak jó helyet kellett találni.

A The Prodigy persze a már fentebb említett lemezről, az Invaders Must Die-ról játszott nagyon sok számot, de kikerülhetetlenek voltak a régmúlt nagy slágerei is: „Firestarter”, „Breath”, „Out of Space” – csak hogy a mindenki által ismerteket említsem.
 
És a fiúk egy percre nem álltak meg, kőkeményen végigtolták az előadásukat. Keith Flint és Maxim Reality - a két MC - végig pörögtek. Nem tudom, honnan szereztek ennyi energiát, viszont azt maradék nélkül át is tudták adni a tömegnek.

Hogy milyen volt a közönség? Nos, engem lenyűgözött, ahogy tömeg feje felett elnézve azt láttam, hogy több tízezer ember egyszerre mozdul rá a ritmusra és szinte mindenki végig ugrálja a koncertet.
Bárki bármit mond, egyszerre ennyi együtt ugráló ember látványa lehengerlő. A The Prodigy előadása után így nagy megelégedettséggel vonultam aludni.