Főkép A Kataklysm (és elsősorban a frontember, Maurizio Iacono) új side-projektet indított útjára idén, ami Ex Deo névre hallgat, első lemezük pedig Romulus címmel jelent meg, amin a római történelem fontosabb eseményeit dolgozzák fel, s mindezt epikus death metal formájában.

Sajnos a Kataklysm zenéjét nem ismerem annyira, hogy összehasonlítási alappal rendelkezzek, így viszont elfogult sem lehetek az Ex Deoval szemben.
Amire egyébként nincs is szükség, mivel e nélkül is csak jókat mondhatok el debütáló lemezükről: remek témaválasztás, jól megírt dalok, technikás zenészek, kiváló hangzás és egyedi hangulat – röviden ennyit az erényeikről.

Az Ex Deo death metalja nem annyira tipikus, ezért szélvésztempós zúzásokat senki ne várjon tőlük.
A témának megfelelően a zenét sokkal inkább a méltóságteljes, erősen visszafogott, ugyanakkor sötét atmoszféra jellemzi, s a dalok sokkal inkább tartalmasak, mint gyorsak, bár a gitártémák és -szólók félreismerhetetlenül magunkon viselik a műfaj stílusjegyeit, ahogy az énekhang is jellemzően agresszív: a mély hörgés, vagy a károgó, ordibáló énekstílus pedig jól alátámasztja a mondanivalót és kellő brutalitást ad a zenéhez.

A címadó dal a korong talán legerősebb tétele. A lassan hömpölygő, majd súlyos, méltóságteljes középtempósba váltó szerzemény szimfonikus hangzással megtámogatott, filmzenés hangulatot teremt.
A dalhoz egyébként videoklip is készült, amivel együtt még meggyőzőbb, ráadásul egyértelműen idézi a 300 lenyűgöző képi megoldásait.

A lemez többi darabjára is nagyjából ugyanez jellemző, vagyis csupa erős és hangsúlyos dal követi egymást, amik egyszerre emlékezetesek és közben mégis lehengerlően brutálisak.
Nem is könnyű kiemelni számokat a lemezről, de azért megpróbálkozom vele.

Nagy kedvencem az „Invictus”, ami egy azonnal ható harmóniára épül, és a kíméletlenül sodró dalt egy egyszerű, mégis óriási és hatásos kórussal is megfejelték.
 
Szintén hatalmas a „Legio XIII” is, ami kórusával a Theriont és a Dimmu Borgirt juttatja eszembe, vagy a doomosan hömpölygő, monumentális „Blood, Courage and the Gods that Walk the Earth” is, ami megint egy remek gitártémára épül.

A lemezen több vendégzenész is hallható más, hasonlóan neves együttesekből: Karl Sanders (Nile) például egy tekerős gitárszólót rakott a „Final War”-ba, akárcsak Obsidian C. (Keep of Kalessin), míg a Behemoth frontembere, Nergal a „Storm the Gates of Alesia” című dalban segít be – az eredmény itt is letaglózó.

Fontos még megjegyezni, hogy a Romulus más téren is igényesnek mondható: egyrészt a CD kemény és mégis tiszta hangzását emelném ki; másrészt a kiadvány külső megjelenésre is igen vonzó – rendkívül hatásos és összhangban van a belbeccsel.

Bár magát a zenét nem annyira, de a minőséget és a színvonalat az Amon Amarth-hoz tudnám hasonlítani, akiktől szintén nem vártam volna olyan erős lemezt, mint amivel megleptek legutóbb.
Nem állítom, hogy nem tudok nélküle élni, de egészen biztos sokat fogom még hallgatni, ahogy eddig is tettem.

Az együttes tagjai:
Maurizio Iacono - ének
Stéphane Barbe - gitár
Jean-François Dagenais - gitár
Max Duhamel - dobok
François Mongrain - basszusgitár
Jonathan Leduc - billentyűk

Közreműködők:
Nergal - ének
Karl Sanders - gitár
Obsidian C. - gitár

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Romulus   
2. Storm the Gates of Alesia
3. Cry Havoc
4. In Her Dark Embrace   
5. Invictus   
6. The Final War (Battle of Actium)   
7. Legio XIII
8. Blood, Courage and The God`s That Walk The Earth
9. Cruor Nostri Abbas
10. Surrender the Sun   
11. The Pantheon (Jupiter`s Reign)

Diszkográfia:
Romulus (2009)