Főkép Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisegér, aki éhesen kóborolt télvíz idején a város utcáin. Már-már feladta minden reményét, amikor meglátta Cukoranyó boltját, és minden bátorságát összeszedve bekopott. Azt sajnos nem árulhatom el mi történt vele a továbbiakban, mert félek, büntetésül engem is utolér Cukoranyó egyik bűbája, s ki tudja, milyen alakban élném le hátralévő napjaimat. Talán úgy járnék, mint Fáni, az egérlány, aki torkosságának köszönhetően – micsoda borzalom – emberré változott, s boszorkányként bujdokolt az állatok között. Még szerencse, hogy Furfangos Szigeten megfér egymás mellett a macska, a nyúl, a vakond és még számtalan fura népség.
 
Na de tényleg nem árulhatok el semmit a könyvről, hiszen az legalább olyan kópéság lenne, mint amikor a nyúlgyerekek elmennek látogatóba Fánihoz (aki időközben háziasszonyként beköltözött a macskához), s mókából akkora rendetlenséget csinálnak, hogy napokig takaríthat utánuk az egykori egérlány.
 
Egyszer volt, hol nem volt, több rendszerváltással ezelőtt, amikor még nem létezett televízió, és mobilja sem volt senkinek, élt egyszer egy fiatal leány, valahol a Duna mellett, akinek olyan teremtő fantáziája volt, hogy csudájára jártak az emberek. Bálint Ágnes (1922. október 23. – 2008. október 24.), miután elvarázsolta közvetlen környezetét, első mesesorozatát már nagyobb nyilvánossággal osztotta meg 1937-ben (ha jól számolom ekkor volt 15 éves), a Magyar Úriasszonyok Lapja című újság gyerekmellékletében. Első könyve nem sokkal ezután, 1941-ben jelent meg, Az elvarázsolt egérkisasszony címmel, s ez azon kívül, hogy nyilvánvalóan eredeti történet, azért számos érdekességet rejt az életmű ismerői számára.
 
Vegyük például azt a részt, amikor Fáni gyerekkoráról mesél, s emlegeti a szomszédasszony cukorból készült egérbölcsőjét, amit megesznek a kisegerek. Ez ugye ismerős a Futrinka utcából? Ahol szintén elfogy a csodálatos, műemlékké nyilvánított sajtépület minden éke-dísze. Vagy az emberi tulajdonságokkal felruházott, emberi környezetben (házak, népünnepély) élő állatok vegyes serege, ahol a molnárfecske vízimolnárként keresi a napi magravalót, a nyulak pedig húsvéti tojást festenek. Bizony az állatok ilyen ábrázolása számos későbbi sorozatára is jellemző. Az is tanúságos, Bálint Ágnes később mennyire másként lát bizonyos dolgokat. Évtizedek múlva ugyanis könyveiben a szereplők csínyei, ballépései ugyebár rendre elnyerik méltó büntetésüket. Nos, Az elvarázsolt egérkisasszony történetében bőven találunk gyerekes csínyeket, melyek rendre retorzió nélkül maradnak. Sőt, még azt sem állíthatom, hogy a torkos főszereplő később megjavul – mert alapvetően ugyanolyan rosszcsont marad, mint amikor megismerjük (a falánkságáról már nem is beszélve).
 
Teljesen nyilvánvaló, hogy Az elvarázsolt egérkisasszony egy bűbájos mese, amit nem is annyira az állatfigurák, hanem a varázslatos történet tesz emlékezetessé; Reich Károly rajzai pedig megadják azt a retró érzést, ami kijár ennek a régi meséknek.