Főkép„Könnyek nélkül a blues? Semmit sem ér.” Azt hiszem, Muddy Waterstől származik a mondás, aminek valódi jelentése az, hogy aki nem tudja, mi a fájdalom (akár a személyes, akár az ősei által ráhagyott, faji, nemzeti, családi forrásból táplálkozó fájdalom), az nem játszhat bluest úgy, ahogy játszani kell/illik/érdemes.
Kétségtelen, hogy ebben a megállapításban van valami találó és helytálló.
 
Számtalan olyan zenekart/előadót hallottam már, amelyek/akik állítólag bluest játszottak. Megvoltak az ütemek, a ritmus, a hangszeres tudással, a hangszerekkel, a hangszereléssel sem volt semmi baj, de…
…valahogy hiányzott belőlük valami. Sosem tudtam pontosan meghatározni, hogy micsoda. Talán a lélek. Talán az átérzés.
 
Viszont volt bennük valami olyasmi, valami olyan negatív feeling, amit Hobó annak idején így fogalmazott meg, József Attilára utalva: „…ülök fenn a Dombon, könyvét böngészgetem/ közben teli szájjal libacombot eszem”.
 
Könnyek nélkül a blues…
Jóllakottan éhségről énekelni?
Elefántcsonttoronyból a pórnépet szemlélni?
Burokból prédikálni a kínlódóknak, vergődőknek, a mindennapok névtelen harcosainak arról, hogy milyen is az élet?
Verseket írni a fájdalomról, miközben a legnagyobb problémánk a hascsikarás?
Szánalmas…
 
Jeff Healey nem burokba zártan játszotta a bluest. Szülei lemondtak róla, csecsemőként nevelőszülőkhöz került, de már nyolc hónapos korában elvesztette a szemét. Mind a kettőt.
Hivatalosan ezt a betegséget retinoblasztómának nevezik – hétköznapiasan szemráknak.
 
Jeff azonban nem zuhant össze: gitározni kezdett. Három éves volt, amikor megkapta az első hangszerét, amin egyedi stílusban játszott: az ölébe fektette a hangszert, és úgy gitározott, ahogy korábban a lap-steel muzsikusok, vagy mint mifelénk a citerások.
 
Tizenhét évesen alakította meg első együttesét. Egyetlen pillanatig sem volt kérdés a számára, hogy mit játsszon: magától értetődött, hogy – annak ellenére, hogy fehér fiú volt – a blues az élete.
Eleinte Torontóban és környékén, később távolabbi kanadai városokban lépett fel.
 
Valamivel később a banda feloszlott, de Jeff nem adta fel: megalakította a Jeff Healey Bandet, amiben Joe Rockman basszusgitárossal és Tom Stephen dobossal játszott együtt.
 
Rendszeressé váltak a fellépések – a promoterek eleinte csak amolyan csodabogárként mutogatták a vak fehér srácot, aki úgy játssza a bluest, mint a legnagyobb fekete bőrű muzsikusok, de később már senki sem foglalkozott a körülményekkel, csakis egyvalamivel: a zenével.
 
Jeff számára az 1987-es év hozta meg a nagy áttörést. Megismerkedett Stevie Ray Vaughannal; az ő segítségével sikerült elérnie, hogy megkapja élete első lemezszerződését.
 
A banda első lemeze (See the Light) 1988-ban jelent meg. Az ezen hallható „Hideaway” című dalért, pontosabban a dal előadásáért Jeffet Grammy-díjra jelölték.
Menet közben elkészült az Országúti fogadó című film (ez az, amiben Patrick Swayze akcióhősködik), amelyhez Jeff és bandája szolgáltatta a zenét.
 
1988 és 2006 között Jeff a valóban sikeres, elismert muzsikusok közé küzdötte be magát. Pályatársai örültek, ha vele játszhattak, ő pedig élvezte, hogy muzsikálhat.

Nem foglalkozott azzal, hogy éppen világsztárokkal lép fel hatalmas koncerteken, több tízezer ember előtt, vagy aprócska kanadai klubokban játssza a bluest ismeretlen muzsikusok társaságában – őt csak az érdekelte, hogy szóljon a zene.
 
Két rádióműsora is volt, ezekben kedvenc blues és jazz lemezeit mutatta be. Alkalmam volt hallani az egyik műsorát; Jeff nem sokszor szólalt meg, de ha megtette, olyan élvezettel beszélt a zenéről, hogy még annak is kedve támadt meghallgatni mondjuk Robert Johnson felvételeit, aki soha életében nem szerette a bluest.
 
Kanadai fellépések. Amerikai, európai turnék. Számtalan saját lemez. Egy saját klub, ahol rendszeresen fellépett. Díjak, Grammy és egyebek, meg a nagy elismerés a Fendertől: egy signature gitármodell, amely az ő nevét viselte. Család. Feleség, gyerekek. És a blues…
 
Meg a könnyek. Robert Johnsonról szokták mesélni, hogy kamaszkorában kiment egy keresztúthoz, bevárta az éjfélt, és alkut kötött az akkor megjelenő ördöggel. Attól fogva úgy tudott gitározni, mint senki más – ám fiatalon el kellett távoznia.
 
Mintha Jeff esetében is valami ilyesmi történt volna. A halál élete első évében közelítette meg először, azután harmincnyolc éven keresztül békén hagyta, nem fenyegette, majd hirtelen ismét odaállt melléje. Odaállt, de nem érte be ennyivel: ezúttal el is vitte.

Az 1966-ban született Jeff Healey már nem érhette meg 2008-as lemeze (Mess of Blues) megjelenését. Negyvenkét évesen ment el.
 
Ez a 2009-es, duplalemezes összeállítás méltó tisztelgés Jeff előtt. Az első lemezre Jeff legsikeresebb, pályafutása különböző szakaszaiból származó dalait gyűjtötték össze, a másodikon korábban kiadatlan, élő felvételek hallhatók.

A stúdiófelvételeken Jeff olyan zenészekkel játszott együtt, mint George Harrison és Mark Knopfler, a koncertfelvételek egyikén Tom Cochrane működött közre.
 
Saját dalait adja elő, de eljátssza a Beatles (pontosabban: George Harrison) „While My Guitar Gently Weeps”-ét, és a nagy előd, Jimi Hendrix „Angel”-ét, valamint egy Bob Dylan dalt, amit a legtöbben Jimi feldolgozásában ismernek: az „All Along the Watchtower”-t.
 
„Angel Eyes”; „See the Light”… Valamennyi dal klasszikussá vált az elmúlt közel két évtizedben. Elektromos blues, olyan minőségű zene, aminél jobbat ebben a műfajban elképzelni se nagyon lehet.
Valódi, lélekből-szívből fakadó zene – valódi blues, valódi könnyekkel.
 
Az együttes tagjai:
Jeff Healey - gitár
Joe Rockman - basszusgitár
Tom Stephen - dob
(valamint a közreműködő világsztárok)
 
A lemezen elhangzó számok listája:
CD1
1. See The Light
2. Confidence Man
3. Angel Eyes
4. While My Guitar Gently Weeps
5. I Think I Love you Too Much
6. Full Circle
7. Cruel Little Number
8. Heart Of An Angel
9. Lost In Your Eyes
10. It Could All Get Blown Away
11. Leave The Light On
12. You’re coming Home
13. I Got A Line On You
14. Angel
15. Stuck In The Middle With You
16. I Tried
 
CD2
1. I Think I Love Too Much
2. Confidence Man
3. Full Circle
4. Life Beyond
5. Angel Eyes
6. See The Light
7. While My Gently Weeps
8. Further On Up The Road
9. Blue Jean Blues
10. I Need To Be Loved
11. White Room
12. Don’t Let Your Chance Go By
13. All Along The Watchtower
14. My Little Girl
15. How Long Can A Man Be Strong
 
Diszkográfia:
Adrianna/See the Light (1986)
See the Light (1988)
Road House Soundtrack (1989)
Hell to Pay (1990)
Feel This (1992)
Cover to Cover (1995)
Get Me Some (2000)
Among Friends (2002)
Live At Healey`s (2003)
Adventures in Jazzland (2004)
The Jeff Healey Band Live at Montreux 1999 (2005)
It`s Tight Like That (2006)
Mess of Blues (2008)
Legacy: Volume One (2009)