Csukovits Enikő: Az Anjouk birodalma
Írta: Galgóczi Tamás | 2009. 07. 30.
Amikor 1301-ben utód nélkül elhunyt III. András, országát meglehetősen kaotikus állapotban hagyta maga után.
A korábban erős királyi hatalom ekkorra elenyészett, a kiskirályként uralkodó bárók szinte az egész országot felosztották egymás között, de érdekes módon egyikőjük sem kívánta magát királlyá koronázni.
Mivel azonban a trónutódlást illetően nem értettek egyet, rövid időn belül három külhoni trónigénylőt is királlyá koronáztak – a nemzetközi politika fordulatainak köszönhetően azonban egyedül a nápolyi Anjou-ház sarja (akinek nagyanyja Árpád-házi hercegnő volt), Caroberto, a későbbi I. Károly maradt a porondon.
Persze még neki is évekbe telt, mire leverte az ellene lázadó bárókat és meghódoltatta váraikat. Amikor végre magáénak mondhatta az ország egész területét, végre nekiláthatott tervei megvalósításának.
A sorozat ötödik kötete az 1301 és 1387 (ekkor koronázták meg Luxemburgi Zsigmondot) közötti mozgalmas évekkel foglalkozik, s az előző kötetekhez hasonlóan, ezúttal is számos újdonsággal lepi meg az olvasót.
Vegyük például azt az évszázadok óta közismert tényt, mely szerint hajdan három tenger mosta Magyarország partjait. Nos, ez valóban jól hangzik – csak éppen nem igaz.
Amikor ugyanis létrejött a magyar-lengyel perszonálunió, a Lengyel Királyság határa még nem a Balti-tengernél volt, hanem annál jóval délebbre, mivel a szóban forgó tengerpartot a Német lovagrend bírta.
Ugyanez volt a helyzet a Fekete-tenger esetében: itt az Aranyhorda zárta el a tengerparttól a magyar vazallusnak számító Moldvát.
Vagy ott van mondjuk Toldi Miklós pályafutása. Nagy erejű vitézünket az idők során többen megénekelték, az azonban csak kevesek által ismert, hogy amikor 1365-ben teljesítette ura, I. Lajos király parancsát, Itáliában maradt és egy darabig a „fehér sereg” néven ismert zsoldos csapat alvezérként hadakozott.
De az sem közismert tény, hogy a tatárjáráskor elűzött, majd később visszahívott kunok ekkor még önálló könnyűlovasságként vettek részt a különféle hadjáratokban: Itáliában például mindenki megcsodálta ezt az egzotikus fegyvernemet.
Mindent összevetve ezek az évek hazánk történelmének sikeres lapjaihoz tartoznak, amikor nem csupán a királyi hatalmat sikerült megerősíteni, hanem ezzel együtt az ország is sokat fejlődött.
A korábban erős királyi hatalom ekkorra elenyészett, a kiskirályként uralkodó bárók szinte az egész országot felosztották egymás között, de érdekes módon egyikőjük sem kívánta magát királlyá koronázni.
Mivel azonban a trónutódlást illetően nem értettek egyet, rövid időn belül három külhoni trónigénylőt is királlyá koronáztak – a nemzetközi politika fordulatainak köszönhetően azonban egyedül a nápolyi Anjou-ház sarja (akinek nagyanyja Árpád-házi hercegnő volt), Caroberto, a későbbi I. Károly maradt a porondon.
Persze még neki is évekbe telt, mire leverte az ellene lázadó bárókat és meghódoltatta váraikat. Amikor végre magáénak mondhatta az ország egész területét, végre nekiláthatott tervei megvalósításának.
A sorozat ötödik kötete az 1301 és 1387 (ekkor koronázták meg Luxemburgi Zsigmondot) közötti mozgalmas évekkel foglalkozik, s az előző kötetekhez hasonlóan, ezúttal is számos újdonsággal lepi meg az olvasót.
Vegyük például azt az évszázadok óta közismert tényt, mely szerint hajdan három tenger mosta Magyarország partjait. Nos, ez valóban jól hangzik – csak éppen nem igaz.
Amikor ugyanis létrejött a magyar-lengyel perszonálunió, a Lengyel Királyság határa még nem a Balti-tengernél volt, hanem annál jóval délebbre, mivel a szóban forgó tengerpartot a Német lovagrend bírta.
Ugyanez volt a helyzet a Fekete-tenger esetében: itt az Aranyhorda zárta el a tengerparttól a magyar vazallusnak számító Moldvát.
Vagy ott van mondjuk Toldi Miklós pályafutása. Nagy erejű vitézünket az idők során többen megénekelték, az azonban csak kevesek által ismert, hogy amikor 1365-ben teljesítette ura, I. Lajos király parancsát, Itáliában maradt és egy darabig a „fehér sereg” néven ismert zsoldos csapat alvezérként hadakozott.
De az sem közismert tény, hogy a tatárjáráskor elűzött, majd később visszahívott kunok ekkor még önálló könnyűlovasságként vettek részt a különféle hadjáratokban: Itáliában például mindenki megcsodálta ezt az egzotikus fegyvernemet.
Mindent összevetve ezek az évek hazánk történelmének sikeres lapjaihoz tartoznak, amikor nem csupán a királyi hatalmat sikerült megerősíteni, hanem ezzel együtt az ország is sokat fejlődött.