FőképNicole Mitchell fuvolistát eddig is a világ egyik leginnovatívabb jazz muzsikusának tartottam.
Eddigi munkái az általa vezetett Black Earth Ensemble (BEE) zászlaja alatt születtek, nemrégiben azonban, korábbi zenekarát is életben tartva, annak két muzsikusát, Tomeka Reid csellistát és Josh Abrams nagybőgőst meghívva Black Earth Strings (BES) néven új formációt alapított.
Velük készítette azt az albumot, ami tovább erősítette róla alkotott véleményemet.
 
A formáció debütáló albuma 2009 májusában jelent meg a chicago-i székhelyű Delmark Records-nál. Érdekesség, hogy a fennállásának 55. évfordulóját 2008-ban ünneplő kiadó táborában Mitchell az első muzsikus hölgy, akivel szerződést kötöttek.
 
A Black Earth Strings által képviselt zenei stílust nagyon nehéz lenne meghatározni, hiszen számtalan gyökérből táplálkozó dologról van szó, amelyben éppúgy jelen vannak az afrikai dallamok, mint pl. a kortárs zenei elemek.
Mitchell egyébként az általa megjelenített stílust posztmodern jazzként definiálja. Azt hiszem semmi okunk arra, hogy ne higgyünk neki. További filozofálás helyett pedig nézzük, hogy mi került a korongra.
 
A közel 70 perces repertoárban 16 kompozíció kapott helyet – valamennyi a fuvolista saját szerzeménye.
A lemezt egyértelműen az olyan gyors és energikus tételek uralják, mint pl. a „No Matter What”, az „Ice” és a „Mama Found Out”, ennek ellenére néhány alkalommal lehetőséget kapunk némi befelé forduló elmélkedésre is (pl. a „By My Own Grace” és a „Wade” esetében).
 
Az olyan tételek pedig, mint a „Waterdance” és a „Symbology #1” melankolikusabb hangvételükkel, valamint elvontabb gondolatvilágukkal számomra a skandináv művészfilmek zenei világát idézték.
 
Egyébként az album több felvételénél a mi hegedűs zsenink, Lajkó Félix neve jutott eszembe. Talán azért, mert a lemez nyitó száma, a „Crossroads” és az azt követő „No Matter What” kísértetiesen lajkós volt.
Nem valószínű, hogy különösebben tudnának egymásról az említett előadók, de aki ugyanazon a zenei forrásvidéken jár, az ugyanabból a virágokból szedi a csokrát.
 
Mitchell zenéjét az teszi igazán szórakoztatóvá – a mesteri hangszeres munkán túl –, hogy olyan, mint egy izgalmas krimi: sem itt, sem ott nem tudjuk, hogy mit hoz a következő pillanat.
 
Érdemes még néhány szót ejteni az előadás technikai minőségéről is. A megszólalás összetett, rendkívül sok apró részlet, háttérhang és mellékzönge fedezhető fel benne; a tempók pontosak, a dobütések súlyosak, a ritmika könnyen „elkapja” a lábat.
 
Úgy gondolom, az új produkció meggyőző bizonyíték arra, hogy Nicole Mitchell-t miért választotta 2008-ban a Jazz Újságírók Szövetsége az Év Fuvolistájának.
 
Az együttes tagjai:
Nicole Mitchell – fuvolák
Renee Baker – hegedű és brácsa
Tomeka Reid – cselló
Josh Abrams – nagybőgő és gimbre
Shirazette Tinnin – dobok és ütősök
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Crossroads
2. No Matter What
3. Ice
4. Windance
5. Renegades
6. By My Own Grace
7. What If
8. Symbology #2A
9. Wade
10. Waterdance
11. Symbology #1
12. Mama Found Out
13. If I Could have You The Way I Want You
14. Symbology #2
15. Waris Dirie
16. Aaya’s Rainbow
 
Diszkográfia:
Renegades (2009)