Főkép
 
Blue Note…. Az Alfred Lion és Max Margulis által, 1939-ben alapított  legendás kiadó, amelynél számtalan világhírű jazz muzsikus kezdte (és folytatta pályafutását).

Felsorolni sem lehet azokat a nagyságokat, akiknek felvételeit ez a label adta ki, de azért említsünk meg néhányat: Cannonball Adderley, Louis Armstrong Chet Baker, Count Basie, Art Blakey, Kenny Burrell, Donald Byrd, Charles Mingus, Don Cherry, Nat King Cole, Ornette Coleman, John Coltrane, Chick Corea, Miles Davis, Al Di Meola, Eric Dolphy, Duke Ellington, Ella Fitzgerald, Stan Getz, Benny goodman, Herbie Hancock, Milt Jackson…
 
A Blue Note idén ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. És ugyan mivel is lehetne méltóbb és maradandóbb emléket állítani ennek a jeles évnek, mint egy szokatlan, ötletes, és kiváló zenei anyaggal?

Mivel lehetne jobban kifejezni a tradíciót, mint azzal, hogy a kiadó környékén jelenleg munkálkodó muzsikusok új feldolgozásban, abszolút modern hangzást produkálva eljátsszák a mára már legendássá vált kompozíciókat, amelyek az elmúlt évtizedek során sikert hoztak a kiadónak?

Az ötlet – ismerjük el – valóban ragyogó. Gondot legfeljebb az jelenthetett a projekten munkálkodók számára, hogy melyeket válasszák abból a rengeteg felvételből, rengeteg valóban ragyogó szerzeményből, ami a kiadó rendelkezésére áll.

A másik problémát az okozhatta, hogy kik legyenek az előadók – a Blue Note háza táján ugyanis mindmáig számtalan olyan muzsikus van, akire rá lehet bízni egy ilyen feladatot.

Az ötletgazdák úgy döntöttek, hogy ezúttal olyan zenészeket szerepeltet, akik nagyjából abban az időben – az ’50-es, ’60-as években – születtek, amikor a lemezre kiválasztott kompozíciók eredeti változata legelőször megjelent.
 
A 2008-ban alakult együttes gitárosa, Peter Bernstein idén lesz negyvenkét éves.
A Rutgers Universityn Ted Dunbar és Kenny Barron volt a mestere, később Jim Hall irányításával dolgozott. A ’90-es évek elején John Scofield és Pat Metheny mellett ő is az egyik jelentős gitárosfesztivál szereplői között volt.
Egyebek mellett játszott Joshua Redman, Diana Krall, Christian McBride együttesében. 2007-ben a Blue Note 7 tagja lett.

A trombitás Nicholas Payton lett, a közismert bőgős, Walter Payton fia, aki 1973-ban, New Orleansban született; őt a neo-bop muzsikusok közé sorolják.
Már kilenc éves korában fellépett az apjával; kamaszkorában abba akarta hagyni a muzsikálást, de Wynton Marsalis bíztatására folytatta tanulmányait.
A New Orleans-i egyetemen Ellis Marsalis tanítványai közé tartozott.

A ’90-es évek elején Marcus Roberts és Elvin Jones zenekarában játszott, valamivel később saját lemezt készített.
1997-ben a „legjobb instrumentális szóló” kategóriában Grammy-díjat kapott a Doc Cheatham és Nicholas Payton közös albumán hallható teljesítményéért.
Játszott már Wynton Marsalis, Christian McBride, Joshua Redman és Joe Henderson együtteseiben.

A Blue Note 7 tenor szaxofonosa Ravi Coltrane, a legendás, szintén szaxofonos John Coltrane, és a zongorista-hárfás Alice Coltrane idén negyvennégy éves fia.
1967-ben elhunyt apját alig ismerhette, ennek ellenére John játéka és stílusa rá – ahogy oly sok szaxofonosra és jazz muzsikusra – is óriási hatást gyakorolt.

Köszönhetően az „örökségének” és persze a saját tehetségének, már pályája elején olyan jazz-gigászokkal játszott együtt, mint Kenny Barron, McCoy Tyner, Pharoah Sanders, Herbie Hancock és Stanley Clarke.
Legutóbbi szólólemeze Blending Times címmel 2009 elején jelent meg.
 
Steve Wilson alt szaxofonos a pályája elején főként blues és funk bandákban játzzott, de a ’80-as évek végén már a Mingus Big Bandben és Lionel Hampton jazz együttesében tűnt fel. 1998-2001 között Chick Corea szextettjében játszott.

Bill Charlap zongorista 1966-ban született. A zenélés nála is családi hagyomány: anyja, Sandy Stewart énekesnő, apja a Broadway egyik ismert komponistája, Mark Charlap.
Első önálló lemezét az anyja közreműködésével készítette el. Játszott Benny Carter és Tony Bennett együttesében. Felesége, Renee Rosnes szintén jazz zongorista.

Peter Washington bőgős idén negyvenöt éves. Berkeleyben végzett, ’86-ban a Jazz Messengers tagja lett. Dolgozott Tommy Flanagannel és Bill Charlappel.
 
Lewis Nash dobos 1958-ban született. Olyan világhírű jazz muzsikusokkal dolgozott együtt, mint Tommy Flanagan, Dizzy Gillespie, Sonny rollins, Milt Jackson, McCoy Tyner, Wynton Marsalis, Kenny Burrell és Tosikó Akijosi.
Legutobbi önálló lemeze (Hope) 2005-ben jelent meg.
 
A lemezen megtalálható a „Mosaic” – Cedar Walton szerzeménye; ezt eredetileg Art Blakey és a Jazz Messengers játszotta fel, már 1961-ben.
Érdekes szerkezetű, harmóniákba gazdag, meghökkentően dinamukus dal.

Az „Inner Urge” Joe Henderson szerzeménye, eredetileg az ő 1964-es albumán jelent meg, akkor a Joe Henderson, McCoy Tyner, Bob Cranshaw, Elvin Jones kvartett játszotta.
Henderson ebben a kompozícióban akarta kifejezésre juttatni azt a dühöt és elkeseredést, amelyet annak idején New York Citybe érkezése után érzett.

A „Search for Peace” eredetileg McCoy Tyner debütáló, 1967-es The Real McCoy című albumán jelent meg.
Érdekes módon majdnem ugyanaz a csapat játszotta fel, ami korábban az „Inner Urge”-ot (csak a bőgős volt más). A kompozícióról és annak a hangulatáról már a címe mindent elárul – a belső nyugalom meglelésére tett kísérlet.

A „Little B’s Poem” Bobby Hutcherson szerzeménye, saját, 1964-es albumáról.
A címben szereplő „B” nem más, mint a szerző kisfia, Barry; ennek megfelelően a kompozícióban van valami határozott játékosság, kedvesség.
Az eredeti felvételen a szerző mellett James Spaulding, Freddie Hubbard, Herbie Hancock, Ron Carter és Joe Chambers játszott.

A „Criss Cross” Thelonius Monk 1951-ben megjelent szerzeménye, amelyet annak idején Monk, Sahib Shihab, Milt Jackson, Al McKibbon és Art Blakey adott elő.
Az új feldoldozás bebizonyítja: időt álló kompozíció.

A „Dolphin Dance” Herbie Hancock 1965-ös albumán jelent meg először, azóta rengetegen feldolgozták, a Blue Note 7-nek mégis sikerült valami újszerűséget, frissességet, modern hangulatot vinnie a kompozícióba.
 
Az „Idle Moments” Grant Green 1963-as albumáról való. Lassú, a fáradt hajnalok hangulatát tökéletesen visszaadó, itt-ott bluesos jazz kompozíció.
 
A „The Outlaw” Horace Silver szerzeménye az 1958-as Further Explorations című albumról. Gyors, latinos ízű jazz kompozíció.
 
Ebben az esetben felesleges minden jelző és méltatás: az előadók névsora, a lemezen hallható dalok szerzői, a kompozíciók címe mindent elárul a kiadvány minőségéről és érdekességéről azoknak, akik akár egy kicsit is ismerik a jazz műfaját.
 
Az együttes tagjai:
Nicholas Payton – trombita
Steve Wilson – alt szaxofon
Ravi Coltrane – tenor szaxofon
Peter Bernstein – gitár
Bill Charlap - zongora
Peter Washington – bőgő
Lewis Nash - dob
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Mosaic
2. Inner Urge
3. Search for Peace
4. Little B1s Poem
5. Criss Cross
6. Dolphin Dance
7. Idle Moments
8. The Outlaw
 
Diszkográfia:
Mosaic (2009)