FőképReggel hat, kelés. Fürdőszoba, utolsó simítások a csomagon, laza reggeli. Aztán egy végső ellenőrzés, hogy minden megvan-e és irány a pályaudvar.
Három és fél óra vonatozás után végre landolok a helyszínen, ahol már várnak a helyi ismerősök. Egészen délután öt-hat óráig elütjük az időt, így csak ekkor indulunk neki az EFOTT-nak.
 
Az a jó, hogy a rendezvénynek otthont adó Petőfi-sziget szinte a város közepén található, így pofonegyszerű odatalálni. Persze ki is van táblázva az esemény városszerte, úgyhogy eltévedni sem egyszerű feladat errefelé.
 
A biztonsági őrök kedvesek, és bár szigorúan végrehajtják az ellenőrzéseket, mégsem rossz szájízzel lép be a kapukon az ember.
A hely maga kis túlzással festőinek is mondható: kellemes fás, erdős terület az egyik fele, így sok az árnyék. Az meg kell is, de erről majd kicsit később. A másik fele a futballpálya és környéke. Ezt egyelőre messziről tudja csak szemlélni az egyszeri ember, mert még nagyban folynak az építési munkálatok.
 
És az idő. Nos, a hátamon nyitott meg az ország négyszázhuszonhetedik mikro-sólepárlója. Borzalmas meleg van, és állítólag ilyen marad az idő egész héten.
Nesze nekünk, eddig siralmas nyarunk volt, most meg mintha mindent egyszerre akarna bepótolni a természet. Ez persze nem akkora baj. Ki a fene akarna szakadó esőben koncerteket hallgatni meg bulizni?
 
„Anyád! A szúnyogok”. Ez akár alcím is lehetne sajnos. Nem tudom, hogy volt-e irtás, mindenesetre kellemetlen mennyiségű vérszívó vadászott ránk.
És ha a fenti film címe, mint alcím funkcionál, akkor a hivatalos hangeffekt a bármilyen testrészen csattanó tenyér hangja. Szóval ez így mínusz egy pont az összképből.
 
A mai nap egyébként a tribute jegyében telt. A HÖOK sátrában sorra váltották egymást az ilyen muzsikában utazó zenekarok.
Jómagam időközben belefutottam „A” barátomba, így együtt kocogtunk be a sátorba, hogy az AB/CD nevű banda produkcióját végignézzük. Ők AC/DC-t játszanak, határozottan nagyon jól.
 
Ami mindjárt az elején meglepett, hogy a közönség már a beállás alatt tombolt. Aztán amikor felcsendült a nyitó nóta, a „Thunderstruck”, annak rendje és módja szerint szinte szétrobbant a sátor.
És ez a hatás maradt végig az egész koncerten, a közönség végig üvöltött minden számot Kristó László énekessel. Az AB/CD pedig mindent elkövetett, hogy amennyire csak lehet, megmozgassa és lezúzza a közönséget.
 
Egy bibi azonban akadt, és ez csúnyán rányomta, és gyanítom, minden fellépő előadására rá fogja nyomni a bélyegét: a sátor, amit szinte lehetetlen normálisan behangosítani. Többször előfordult, hogy „bemasszásodott” az egész mindenség, illetve az éneket és a beszédet nehezen vagy egyáltalán nem lehetett érteni.
 
Mindenesetre ez a kis probléma cseppet sem zavarta a nézőközönség java részét. Ők csak táncoltak, ugráltak, énekeltek, kiabáltak. A sodró lendületre talán az lehet a legjobb bizonyíték, hogy még én is csatlakoztam az alkalmi kórushoz.
 
Az AB/CD után a Hollywood Rose következett. Kitalálható könnyen, ők bizony Guns n’ Roses-ban utaznak. És ők is nagyon profin nyomják.
Így nem is kell csodálkozni azon, hogy minden ott folytatódott a sátorban az átszerelés után, ahol abbamaradt az AB/CD koncertje végén. És megint csak ki kell emelnem, hogy a közönség végig énekelte és tombolta ezt a koncertet is.
 
Az est egyetlen nem tribute előadója a Péterfy Bori & Love Band volt. Ők már tavaly, a dunaújvárosi EFOTT-on is nagyot alakítottak, így különösen érdekelt, hogy mit mutatnak a bajain.
Nos, hangzásban a fentebb már kitárgyalt dolgok miatt sokkal rosszabb volt ez a koncert. Még jó, hogy tudtuk a szövegeket – már amikor, de erre mindjárt rátérek – és így nem volt fennakadás. Tánc és pörgés annál inkább.
 
És ahogy tavaly, Bori idén is előadott két nótát, ami kisebb döbbenetet, csodálkozást és meg nem értettséget váltott ki a közönség szinte minden tagjából.
 
Elsőnek az A. E. Bizottságtól a „Szerelem” került terítékre. Persze „A”-val úgy üvöltöttük a szöveget, mint a fába szorult férgek, hiszen nem minden nap jut az ember Bizottsághoz. Bori persze nem bírta nem észrevenni, hogy „lefagyott” a hallgatóság, meg is kérdezte, hogy szerintük mit is játszottak az imént.
 
Aztán jött a „lefagyi numero 2”. Ahogy tavaly, idén is az Új Nem „Vissza a katakombába” című dala hozta a második döbbenetet. Itt már Bori meg se kérdezte, hogy a hallgatóság szerint ez mi is volt.
A koncert egyébként fergetegesre sikeredett. Nekem és „A”-nak legalábbis, mert mi ismertük az összes nótát. Így aztán nagy megelégedettséggel vonultunk aludni.