Főkép „Bizonyos alkotásokat csak akkor érthetünk meg igazán, ha ismerjük a kort, amelyben születtek.” (Oscar Wilde)
 
A ’80-as években túljutottunk a punkon, konformizálódott bizsu lett a korábban a lázadás szimbólumainak számító pengékből és biztosítótűkből, a tükörgömbös diszkó még a közelmúlt őrületei közé tartozott, terjedni kezdett a new wave-nek nevezett stílus.
 
Még nem volt Sziget, csak Fekete Bárányok koncert; a pusztavacsi P. Mobil koncert pedig – politikai okok miatt – vízágyú-parádévá alakult. De eközben elszántan puhult a szocializmus és visszafordíthatatlanul keményedett a zene.
 
Odakint megjelent a brit metal új hulláma (Iron Maiden, Judas Priest, Samson, Saxon), azután már ez is lágynak bizonyult, ez sem fejezte ki teljes mértékben a kor zaklatottságát. Amerikában hódított a glam rock (Mötley Crüe), de szerencsére már felbukkant a thrash, sztár lett a Slayer, a „komolyabb” metáloldalon a Metallica, és a világ megtanulta az AC/DC nevét.
 
Természetesen a srácok, ahogy az lenni szokott, idehaza is megpróbálták követni a trendet. Sorra alakultak a kemény fémzenét, majd a thrash-t játszó bandák. Létrejöttek, átformálódtak, feloszlottak, majd újak születtek.
Voltak közöttük jók és felejthetőek, a többségük mára már legenda, vagy csupán halványodó bejegyzés az őrsi naplóban. Voltak, akiket bedarált a konformitás könyörtelen gépezete, de vannak, akiknek sikerült azóta is életben maradniuk.
 
Igen, szerencsére voltak/vannak olyan csapatok, amelyek nem adták fel, küzdöttek, mert úgy érezték, nekik igenis helyük van a magyar zenei élet egyre szélesedő palettáján.
 
A Moby Dick is azon zenekarok közé tartozik, amelyek az 1980 óta eltelt majdnem harminc évben folyamatos változásokon mentek keresztül.
Sok olyan zenész megfordult ebben a bandában, aki azóta önállóan, vagy másik csapattal szerzett nevet magának (gondoljunk például a Cool Heades Molics Zsoltira), és a zenekar, mint Moby Dick, elmondhatja magáról, hogy végigélte a huszadik század két évtizedét.
 
A mai rockergyerekeknek már nem sokat mond az, hogy „Garázs” (Nagy Feró rádióműsorára gondolok). Igen, ez volt az a műsor, amelyben – a hallgatók kérésére – rengetegszer megszólalt a Moby Dick.
A maiak nem is sejtik, hogy annak idején mekkora elismerést jelentett a Stormwitch előzenekaraként fellépni.
 
A mai gitáros srácoknak már nem kell megküzdeniük a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nevű sárkánnyal és a bíráló bizottságokkal, amelyek sokszor politikai, vagy úgynevezett „népnevelő” szempontokat vettek figyelembe, amikor eldöntötték, melyik zenekarnak lehet lemeze, és melyiknek nem.
 
Mi az, hogy kötelező katonai szolgálat? Ja, hogy az valami olyan marhaság volt, ami megtörte a fiatalok lendületét, ami esetleg karriereket tolt parkoló pályára?
 
Proton? Az meg mi? Ja, hogy egy kiadó volt, amely annak idején megpróbálta felkarolni az akkor friss bandákat? Ja, hogy ennél jelent meg először a Moby Dick Ugass, kutya! című albuma? 
Quint? Az is kiadó volt? Ja, igen, ennél jelent meg a Moby Dick Kegyetlen évek című lemeze…
Mahasz lista? Az meg micsoda? Ja, az, amelynek az élbolyába a Moby Dicknek is sikerült bekerülnie?
 
A Moby Dick és legénysége sok mindent látott már. Ezeknek a srácoknak annak idején sok olyan erődítményt sikerült bevenniük – miközben mások elhullottak a roham közben –, amelyeknek mára a romjait is benőtte a fű. Tapasztalt, öreg rókáknak, vagy bálnáknak is lehetne nevezni őket, de…
 
Tapasztaltak, ez rendben van. Már egyikük sem húszéves. Ez is rendben. De akárhány évesek is, még mindig ott lobog bennük a tűz, megvan bennük a lelkesedés, az őszinteség, a mondanivalójuk közlése iránti vágy, a tisztaság és az elszántság – mindaz, ami manapság, ebben az elüzletiesedett, az egoista önmegvalósítást középpontba helyező világban az aktuális fiatalok többségéből már sajnos hiányzik.
 
A ’80-as években berobbant a thrash motorja, aztán… Teltek az évek, és az egykori fiatal, vad musztángok, az ifjú Fehér Bálnák szépen átkerültek a „dinoszaurusz” kategóriába.
 
Lassanként eljutottunk oda, hogy már a thrash sem elég gyors, már ez sem elég zúzós és kemény. A stílusok, a műfajok egyre több ágra hasadtak, az egyes zenekarok egyre specifikusabb igényeket elégítenek ki, a módszereik és a mondanivalójuk, a központi témaválasztásuk is mind inkább rétegződik.
 
Ebben a szegmentálódott világban időnként jó érzéssel tölti el az embert, ha visszatérhet… Ha nem is a gyökerekhez, mondjuk a blueshoz és a rock and rollhoz, hanem mondjuk a ’80-as évek legkeményebb irányzatához és az ilyen zenét játszó zenekarokhoz.
 
Az, hogy esetleg egy ilyen masztodon éppen akkor idézi fel a saját múltját, akkor készíti el egy régi anyaga remaszterelt változatát, és hogy valami újat, frisset is adjon, ezt a CD-t megtoldja egy DVD-s anyaggal, akkor nyúl vissza a régi dolgokhoz, amikor a közönségben feltámad az igény erre – nos, ezt lehet nevezni szerencsének, előrelátásnak, jó húzásnak, sok mindennek. A lényeg az, hogy a rajongók ismét kaphatnak valamit, aminek igazán örülhetnek.
 
A Moby Dick túlélte az elmúlt huszonkilenc évet, és egy olyan anyagot állított össze, amely tartalmazza az azóta már legendássá vált, majd mindenki által ismert dalokat, a húzós, azóta sokak által lekoppintott riffeket és ritmusokat, és tartalmaz még valamit.
 
Ennek a zenekarnak a puszta létével és ezzel a kiadvánnyal (ezzel a retrós thrash anyaggal, ami a legfrissebbek között is megállja a helyét) három tételt is sikerült igazolnia:
1.) Ami tényleg jó, az rövid időre ugyan kimehet a divatból, de előbb-utóbb visszatér.
2.) A rock tényleg örök, és tényleg elpusztíthatatlan.
3.) A fehér bálnák örökké élnek, és sosem fogy ki belőlük az erő.
 
Az együttes tagjai:
Schmiedl Tamás – ének, gitár
Mentes Norbert – gitár
Göbl Gábor – basszusgitár
Hoffer Péter – dob
 
A lemezen elhangzó számok listája:
CD
1. Ugass kutya!
2. Talpon maradni
3. Többet nem tehettem
4. Káosz és zűrzavar
5. Keresztes vitéz
6. Bűz van
7. A III. világháború előtt
8. Átnevelés
9. Metallopolisz
10. Talpak
11. Nyugi
12. Ilyen ez a század
13. Good Bye
14. Kegyetlen évek
15. Happy end
16. Élsz, vagy meghalsz
17. S.O.S.
18. Beteg a föld
19. Kiképzés
20. Ne köss belém
21. Köszönöm jól vagyok
22. Talpak
 
DVD:
1. Ilyen ez a század
2. Good Bye
3. Kegyetlen évek
4. Happy end
5. Élsz, vagy meghalsz
6. S.O.S.
7. Beteg a föld
8. Kiképzés
9. Ne köss belém
10. Köszönöm jól vagyok
11. Talpak

Bónusz
1. A kiválasztott (audió) 1989.
2. Beteg a föld (videóklip)
3. Happy end (videóklip)
4. Fotóalbum 1988-1991.



Diszkográfia:
Ugass, kutya! (1990)
Kegyetlen évek (1991)
Atomtámadás (1993)
Fejfa helyett (1994)
Memento (1994)
Indul a boksz (1996)
Tisztítótűz (1997)
Good Bye (1998)
Golgota (2003)
Se nap, se hold (2005)
Jubileumi koncert (2007)
Ugass kutya – Kegyetlen évek (live) (2009)