FőképRégóta figyelemmel kísérem már a Kronos Quartet pályafutását, és egyre inkább arra a meggyőződésre jutok, hogy igazi terepük, ahol valóban otthonosan mozognak, és elemükben érzik magukat, valahol a klasszikus, a népi és a könnyű zene határmezsgyéi mentén lehet.

Ennek újabb példája a nagy árterek muzsikáját egybegyűjtő, új albumuk, melyen Szerbiától Indiáig különböző országok, nemzetek zenéit szólaltatják meg. Éppen ezért a stílusok terén rendkívüli változatosság jellemzi a lemezt.

Közvetlen egymás után hallani például a „Tashweesh” elektronikus, palesztin kollázsát és a „Wa Habibi” klasszicizáltan tradicionális, libanoni szerelmi vallomását, valamint a valamiképp a távolabbi keletet sejtető, valóban népies hangzású, és vendégművészek közreműködésével teljesen autentikussá tett „Getme, Getme”-t.
 
E három szám is elég lenne hozzá, a teljes albumot végighallgatva azonban végképp megfogalmazódik bennem: vajon miként képesek ennyire változatosan, ennyire sokféle technikával megszólaltatni hangszereiket az amerikai vonósnégyes tagjai?

A válasz talán már a kérdésben benne rejlik, hiszen Amerika mindig is olvasztótégelyként funkcionált; egykor a különféle népeket, mára az eltérő, a globalizálódás ellenére önálló arculattal bíró kultúrákat fogadja magába.

Mintha pontosan ezt akarná bizonyítani, amikor Hank Dutt brácsájának hangjai az egekbe törve meditálnak a „Raga Mishra Bairavi” Alap-jában, azaz skálabejáró előjátékában.

Mintegy erre válaszként ismét elektronikával telve hangzanak fel az iraki „Oh Mother, the Handsome Man Tortures Me” zaklatott, zaklató ritmusai, majd az indiai raga-bevezetőre felel a „Mugam Beyati Shiraz” azeri mugamja, amit mifelénk – a török hatásnak köszönhetően – makámként emlegetnek.

S bár az iráni (perzsa) zene több szállal is kapcsolódik az indiaihoz, a „Lullaby” panaszosan egymásra felelő szólamai inkább afrikai hatásokat mutatnak.
 
Valamiféle mély török-magyar rokonságot érzek ki Cemil Bey „Nihavent Sirto”-jából is, bár hogy miért, arra egyelőre nem találtam magyarázatot, mivel a konstantinápolyi (isztambuli) eredetű sirto közvetlen módon aligha hathatott nép- vagy műzenénkre.
 
A „Tew semagn hageré” viszont a nyugati világban vélhetően soha nem hallott hangzásaival és tónusaival hívja fel magára a figyelmet, míg a „…hold me, neighbor, in this storm…” Szerbia kulturális sokszínűségét felidézve (többek között a müezzin hívására emlékeztető bevezetővel, ortodox keresztény harangok zúgásával, valamint Dinicu „Pacsirtájának” parafrázisával) egyfajta összegzésként is felfogható.
 
Egyszóval a Kronos még ma is a határokat feszegető és egyben elmosó multikulturalitás zászlóvivője; a kortárs zenét mindenkihez közelebb hozni képes zenészek kísérlete.
A Floodplain pedig talán minden korábbi vállalkozásuknál színesebb album, mellyel ismét csak elképesztő hangszeres tudásukat és stíluselsajátító képességüket bizonyítják.
 
Előadók:
Kronos Quartet
David Harrington – hegedű, gusle, shruti box
John Sherba – hegedű, tapan
Hank Dutt – brácsa, tamburin
Jeffrey Zeigler – cselló
 
Közreműködők:
Jamie Papish – raqq (1), darbukka (9)
Ramallah Underground – elektronika (2)
Alim Qasimov – ének és daf (4)
Fargana Qasimova – ének és daf (4)
Rafael Asgarov – balaban (4)
Rauf Islamov – kamancha (4)
Ali Asgar Mammadov – tar (4)
Vugar Sharifzadeh – naghara (4)
Terry Riley – tambura (5)
Wu Man – elektromos szitár (5)
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Midhat Assem: Ya Habibi Ta’ala (Egyiptom)
2. Ramallah Underground: Tashweesh (Palesztína)
3. Wa Habibi (Lebanon – tradicionális)
4. Said Rustamov: Getme, Getme (Azerbajdzsán)
5. Ram Narayan: Raga Mishra Bhairavi: Alap (India)
6. Ismeretlen szerző: Oh Mother, the Handsome Man Tortures Me (Irak)
7. Rahman Asadollahi: Mugam Beyati Shiraz (Azerbajdzsán)
8. Lullaby (Irán – tradicionális)
9. Tanburi Camil Bey: Nihavent Sirto (Törökország)
10. Kuat Shildebaev: Kara Kemir (Kazahsztán)
11. Alemu Aga: Tew semagn hageré (Etiópia)
12. Aleksandra Vrebalov: …hold me, neighbor, in this storm… (Szerbia)